Az IDC szerint Kínában 6,3 százalékkal csökkentek az okostelefon-eladások a harmadik negyedévben

Technika - 2023-10-30

- Kínában 67,1 millió okostelefont értékesítettek az idei harmadik negyedévben, ami 6,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - áll az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült jelentésben.

Az amerikai kutatócég szerint a piac ezzel már elérte a mélypontot. Will Wong, az IDC egyik vezetője azt mondta, hogy "a kínai piacon a várakozások szerint több mint két év után először bővül az értékesítés éves szinten a folyó negyedik negyedévben elsősorban a megnövekedett versenynek köszönhetően, ami lejjebb viszi az árakat".

Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy "továbbra is van épp elég a kihívásokból, részben mert a kínai fogyasztók gyakorlatiasabbá váltak, és már nem félnek annyira lemaradni az új termékekről, mint a koronavírus-járvány előtt".