- Egy "elképesztő nemzeti szemellenzővel készült" dokumentum az LMP szerint a kormány nemzeti éghajlat-változási stratégiája, amelynek több olyan pontja is van, amely miatt alkalmatlan a klímaalkalmazkodás és a klímavédelem céljainak megvalósítására.
Ezt Csiba Katalin, az LMP országos választmányának tagja, környezetpolitikai szakszóvivő mondta vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Több mint tíz évvel az euró bevezetése után az olaszok 74 százaléka elégedetlen a közös európai valutával és kevéssé bízik az Európai Unióban is - állította a Berlusconi család birtokolta Il Giornaléban szerdán közölt vizsgálat.
A válságban az olaszok többsége nemet mond az euróra címmel jelent meg a jobbközép napilap saját felmérése, mely szerint egy évvel ezelőtt az olaszoknak még csak 40 százaléka volt elégedetlen az euróval.
A parkolólétesítési kötelezettség előírásának célja a kereskedelmi törvény módosításában az, hogy a növekvő városi forgalmat a külvárosi részek felé terelje - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Gyurcsány Ferenc szerint nem vezet sehová az a vita, amely az október 23-i, baloldali ellenzéki demonstráción történtek miatt kialakult, túl kellene már lépni a történteken, menni tovább, és "nem kell vádolni és bántani egymást". A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfő reggel a Kossuth a Rádió 180 perc című műsorában közölte, nem hallotta Bajnai Gordon azon tévényilatkozatát, amelyben az Együtt-PM szövetség vezetője azt mondta, neki bocsánatot kellene kérnie, de nem is pontosan érti, miért kellene ezt megtennie.
Az Együtt-PM szerint a Fidesz a Terrorelhárítási Központ (TEK) után újabb elitegységet hoz létre a rendőrségen belül, a Készenléti Rendőrséget.Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség politikusa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: a Készenléti Rendőrség elmúlt években történő felduzzasztása és jogkörbővítése "egy újabb elitegység rémét vetíti előre".
Civileken, gyakran gyerekeken és terhes nőkön gyakorolják a célzást a szíriai kormányhadsereg mesterlövészei - mondta egy neves brit sebész a szombati The Timesnak.
David Nott, az egyik legnagyobb londoni oktatókórház, a Chelsea and Westminster Hospital sebészprofesszora - akinek páciensei között volt mások mellett Tony Blair egykori brit kormányfő - rendszeresen dolgozik önkéntesként szíriai frontkórházakban.
Várhatóan külföldi edző lesz a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - mondta Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai, csaknem kétórás sajtótájékoztatóján.
Az MLSZ elnöke úgy fogalmazott: hét-nyolc név van a kalapban, három-négy olyan, aki már vezetett európai topcsapatot. Hozzátette: nem látja, itthonról ki tudná ellátni ezt a munkát.
Az Együtt-PM a Fidesz újabb "rezsiblöffjének" tartja a következő rezsicsökkentésről hétfőn elfogadott törvényjavaslatot – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, a választási szövetség társelnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti londoni beszédéről és politikájáról közölt elemzést a hétvégén a Stratfor amerikai geopolitikai hírszerző és elemző cég.
A modern Magyarország gyakran okoz fejtörést a nemzetközi megfigyelőknek. A lázító beszédű Orbán Viktor unortodox politikája a miniszterelnök 2010-es második megválasztása után kezdettől fogva egyszerre keltett reményt, felháborodást, és vált nevetség tárgyává.
Az MSZP alelnöke szerint csak "statisztikai bűvészkedéssel" mutatható ki a foglalkoztatottság növekedése, valójában kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint a pénzügyi-gazdasági válság 2008. őszi kezdetekor vagy a 2010-es kormányváltás utáni első negyedévben.
- Kellően bölcsen választottak a bizottság tagjai, amikor Martin Karplusnak, Michael Levittnek és Arieh Warshelnek ítélték az idei kémiai Nobel-díjat - hangsúlyozta a 2011-ben Bolyai-díjjal kitüntetett Perczel András kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének egyetemi tanára.
A víz a fenntartható fejlődés kulcsa, az egészségügyi, a biztonsági helyzet és a gazdasági fejlődés szempontjából is nagyon fontos - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Budapesti Víz Világtalálkozó megnyitóján kedden.
A világszervezet vezetője fontos együttműködési területként emelte ki az élelmiszer-biztonságot és a szanitációt - a szennyvízkezelést -, továbbá az éghajlatváltozást. Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban közölte: kevésbé vízigényes és éghajlati viszontagságoknak ellenálló növényeket kell termeszteni.
Csalódást keltőnek nevezte a pedagógusbér-emelést hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP-s Osztolykán Ágnes.
Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke – aki az alapján nyilatkozott, hogy folyósították a tanárok szeptemberi, már megemelt fizetéseit – azt mondta, hogy egy igazságtalan rendszer sikerült bevezetni.
- Az MSZP szerint át kell alakítani a pedagógus-életpályamodellt, mert a tanárok fizetésének emelése szükséges, a megvalósítás azonban "csapnivaló munka, hibás termék".
Erről Hiller István oktatáspolitikus beszélt pénteken azon a budapesti MSZP-sajtótájékoztatón, amelyet a XVIII. kerületi polgármesteri hivatal előtt tartottak, miután a városrészben működő iskolák technikai alkalmazottjai a korábbinál kevesebb fizetést kaptak október elején.
Alapvető jogokat sért a hajléktalanság büntetése, a kormány parlamenti többsége pedig semmibe veszi az emberi méltóság védelmét Göncz Kinga szocialista EP-képviselő szerdai közleménye szerint.
- A magyar állam is felelős volt a holokausztért - jelentett ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett budapesti konferencián kedden.
- Az MSZP szóvivője szerint ma százezrekkel kevesebben dolgoznak az elsődleges munkaerőpiacon, mint a kormányváltás idején.
Török Zsolt így kommentálta azt, hogy Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett foglalkoztatási adatait értékelve - korábban kijelentette: Magyarország jobban teljesít a munkanélküliség elleni küzdelemben.
- A gazdasági válság és a nehézségek ellenére sem szabad a jogállami mércéken enyhíteni, az alapjogvédelmet továbbra is az eddigi szinten kell teljesíteni – mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke szerdán a német szövetségi alkotmánybíróság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón Gödöllőn.
Úgy tűnik, mégis kínálkozik jogi lehetőség a Tobin-ügy megoldására, ha az ír férfi, aki 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázolt, nem hajlandó Magyarországra jönni büntetése megkezdésére - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden Budapesten.