A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője koncepciós pernek tartja a Sukoró-ügyben lefolytatott eljárást.
A Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit.
Gréczy Zsolt, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel kúriai döntéssel kapcsolatban vizsgálat lefolytatását szorgalmazta, hozzátéve, hogy amennyiben bűncselekményt követett el a bíró az eljárás során, börtönbüntetésre kell ítélni.
Nincs itt a világvége azzal, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette országa kilépését a párizsi klímaegyezményből, mert az azt aláíró többi ország ezután is kész tartani magát a vállalásokhoz, ahogyan az Egyesült Államok szövetségi államainak többsége is - mondta Áder János köztársasági elnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Az államfő megerősítette, erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja Donald Trump döntését, amellyel kapcsolatban jogos és indokolt a kritika, ugyanakkor kiemelte: a párizsi egyezmény többi országának vezetője nemcsak egyértelművé tette a vállalások betartását, hanem fel is akarja gyorsítani a végrehajtási jogszabályok kidolgozását.
Nagy szerepe lesz a csütörtöki, nagy-britanniai előrehozott parlamenti választáson annak, hogy hová szavaznak át a liberálisok és a függetlenségi pártiak (UKIP), illetve, hogy miként tudják mozgósítani a fiatalokat - mondta Kiss István, a Századvég Alapítvány vezető kutatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje szerdán egy kaliforniai konferencián tavalyi választási vereségéért a sajtót, a Demokrata Pártot és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) okolta.
Az informatikai cégek szervezte konferencia pódiumbeszélgetésén Hillary Clinton ugyan egyetlen mondat erejéig közölte, hogy vállalja a felelősséget az elnökválasztási kampányban hozott döntéseiért, de aztán hosszasan hibáztatott másokat vereségéért. "Vállalom a felelősséget minden döntésemért, de nem ezért vesztettem" - fogalmazott.
Ha a magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor termelékenysége elérné a régió átlagát és közelítene a nagyvállalatokéhoz, akkor az a jegybank becslése szerint 3-5 százalékkal növelné a magyar bruttó hazai terméket (GDP) - mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója egy konferencián hétfőn Budapesten.
A Jobbik szerint történelmi küzdelem indult a magasabb bérekért és versenyképesebb magyar vállalkozásokért a párt béruniós kezdeményezésével.
Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján azt mondta, a kezdeményezéssel elindulhat egy társadalmi párbeszéd, azért, hogy mindenki a szülőföldjén tudjon boldogulni. Véleménye szerint az elmúlt 27 évben kormányzó politikai elit felelőssége, hogy ma egy magyar fiatalnak az elszegényedés és az elvándorlás között kell választania.
Az LMP alapvető nemzeti érdeknek tartja, hogy a lehető legtöbb és legjobb egyetem működjön Magyarországon. A párt frakcióvezetője szerint "itt az ideje befejezni a hazug propagandát és a közvélemény félrevezetését" a CEU ügyében.
Szél Bernadett társelnök-frakcióvezető szerdán közleményben szögezte le: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárása keretében küldött levelére szerinte egyetlen elfogadható válasz van, ha a kormány visszavonja a CEU-t ellehetetlenítő törvényt
Az MSZP szerint Orbán Viktor "megtizedeli Magyarországot". Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, bár a miniszterelnök tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, ezt nem váltja be, sőt "ha így haladunk", nyolc év alatt egymillióan hagyják el az országot "a Fidesz bűnei miatt".
A dolgozók "elmenekülnek": eddig mintegy hatszázezren tettek így, és a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet elemzése alapján a következő években további csaknem négyszázezren tervezik a kivándorlást a nagyobbik kormánypárt politikája miatt - mondta. A kabinet tehát "megtizedeli Magyarországot", az itthon maradó elesetteket pedig magukra hagyja - értékelt a szocialista képviselő.
Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót - értesült csütörtökön a Háárec című újság gazdasági melléklete.
A lap szerint a Teva irányítási hibák miatt 14 éves mélyponton van, 34,6 milliárd dolláros (mintegy 9500 milliárd forint) pénzügyi tartozása van, és nem világos, hogy ezt képes lesz-e törleszteni, s mindez azzal fenyegeti, hogy elveszítheti önállóságát.
A Magyar Liberális Párt szerint az Egy övezet, egy út program kizárólag Kína érdekét szolgálja - közölte Szent-Iványi István, az ellenzéki párt külügyi szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Kijelentette, a Liberálisok elutasítják ennek a programnak a Magyarországra eső részét, a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, mert szerintük ez a projekt észszerűtlen, soha meg nem térülő, felesleges beruházás és magas a korrupciós kockázata is. Hozzátette: a vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya sem nyilvános.
- Kedvező lenne a sütőiparnak, ha csökkenne a sütőipari termékek áfája a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatának megfelelően, az intézkedés nyomán fehéredne a szektor és sokat javulna a magyar tulajdonú vállalkozások helyzete - közölte a Magyar Pékszövetség hétfőn.
A belügyminiszter minapi állásfoglalása egyértelműen rögzíti, hogy a közterület-felügyeletek kizárólag a térfigyelő kamerák felvételei alapján nem szabhatnak ki büntetést szabálytalankodó autósokra - közölte Tarlós István a Karc FM-nek nyilatkozva.
A főpolgármester a vasárnap felvételről sugárzott műsorban azt mondta, többféle értelmezés létezett a közterület-felügyeletek büntetési gyakorlatával kapcsolatban, de a belügyminiszteri állásfoglalással ez az értelmezési probléma megszűnik.
- Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója környezetvédelmi kérdésekről tanácskozott csütörtökön Alaszkában az északi-sarki térség országainak külügyminisztereivel, és kijelentette: Donald Trump elnök kormányzata nem sieti el a döntéseit ezen a területen.
A megbeszélésen az Egyesült Államok mellett Oroszország, Kanada, Norvégia, Finnország, Svédország, Dánia és Izland külügyminiszterei vettek részt.
Folytatódik a francia államadós-kockázati mérőszánok jelentős mértékű javulása, jelezve a francia elnökválasztás eredményéhez fűződő piaci derűlátást. Az elnökválasztás vasárnapi döntő fordulóját az EU-párti Emmanuel Macron nyerte meg jelentős fölénnyel. Vetélytársa az EU-szkeptikus Marine Le Pen volt.
Az egyik vezető londoni piaci adatszolgáltató cég, az IHS Markit keddi kimutatása szerint a francia államadósság-törlesztési leállás rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama valamivel 31 bázispont alá csökkent
- Az elsöprő kétharmados győzelme ellenére az új francia köztársasági elnöknek nem jár kegyelmi idő, és Franciaország nem fog neki egyetlen tévedést sem elnézni - írták Emmanuel Macron megválasztását értékelve a hétfői francia napilapok.
A francia politikai életbe meteoritként betört fiatal politikus elnökké választását a francia sajtó egyszerre fogadta lelkesedéssel és kétkedéssel, miután a 2017-es elnökválasztási kampányban összekeveredtek a politikai megújulás iránti igény jelei és a franciák erős aggodalmai és félelmei.
Valamennyi napilap figyelmeztet az Emmanuel Macron előtt álló azonnali kihívásokra.
A korrupció elleni erőfeszítések fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Transparency International (TI) Magyarország nemzetközi konferenciáján, pénteken Budapesten.
A Hatékony küzdelem a korrupció ellen - jó gyakorlatok az Európai Unióban címmel megrendezett tanácskozáson Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az uniós tagállamoknak kiemelt felelősséget kellene vállalniuk az EU pénzügyi érdekeinek megvédésben, de a hatóságok fellépése gyakran lassú, sokszor nem üldözik kellő hatékonysággal az uniós forrásokat övező csalásokat.
Az Együtt - a Korszakváltók szerint a jövő évre javasolt büdzsé nem a biztonság, hanem a lopás költségvetése, ami fejlődés helyett csak "kenyeret és cirkuszt" ad. Az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján "meglehetősen idealisztikusnak" nevezte a 4,3 százalékosra tervezett GDP-növekedést, szerinte azt Magyarország gazdasági teljesítménye nem indokolja, legfeljebb csak az uniós pénzek erőltetett lehívásával lehet elérni.
Amennyiben valóban Emmanuel Macron nyeri a francia elnökválasztást, Lengyelország és Magyarország, amelyek politikájukkal kezdik szétfeszíteni az Európai Unió szabályainak liberális határait, rövidesen keményebb hozzáállásra számíthatnak Brüsszel részéről - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap kedden.
- Az Európai Unió az Egyesült Királyság távozása után is egyedülálló értékközösség és a világ egyik legerősebb gazdasági térsége marad - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag).
Rick Perry amerikai energiaügyi miniszter kedden úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad kilépnie a párizsi klímaegyezményből.A politikus - aki korábban texasi kormányzó volt - egy New Yorkban rendezett energetikai-pénzügyi konferencián fejtette ki álláspontját. Miközben letette a garast a párizsi egyezmény mellett, Perry arra figyelmeztetett, hogy néhány európai ország nem tesz eleget az egyezményben foglaltaknak, például nem csökkenti előírt mértékben károsanyag-kibocsátását.