- A népszavazást látja az LMP a magyar emberek egyetlen esélyének arra, hogy megakadályozzák a párt által "korrupciós projektként" emlegetett paksi bővítést.
Szél Bernadett társelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "Brüsszel is letérdelt", bekapcsolódva egy az Orbán-kormány és Vlagyimir Putyin orosz elnök által létrehozott nemzetközi koalícióba, amely Magyarország tönkretételére jött létre az atomlobbi árnyékában.
Az LMP szigorítaná az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatának a kitöltését - jelentette ki Szél Bernadett az M1 aktuális csatorna keddi adásában. Ez azt jelenti, hogy nem a képviselők "fantáziájára" bíznák, hogy milyen vagyonelemeket írnak be, hanem az objektív adatbázisokból kellene ezeket átemelni - közölte a párt társelnöke.
Az MSZP szerint Magyarország versenyképessége zuhan és ez a Fidesz-kormány bűne.
Burány Sándor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Unió (EU) versenyképességi mutatókról szóló jelentése szerint 2013 óta minden magyar régió eredménye romlott, az észak-magyarországi terület majdnem az utolsó helyen áll, Csehország, Bulgária és Szlovákia is megelőzte az országot.
Mintegy 145 ezren vannak azok az eladósodott jelzáloghitelesek, akik legalább három hónapja nem tudnak törleszteni, bár vannak köztük olyanok is, akik nem is akarnak - mondta a KDNP frakcióvezetője, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel
- A Magyar Liberális Párt a fogyatékossággal élők helyzetére akarja felhívni a figyelmet, mert a párt szerint a fogyatékosság ma Magyarországon gyakorlatilag egyenlő a kirekesztettséggel.
A Liberálisok ügyvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy korábban meghirdették a jogtudatosság hónapját, amelyen belül eddig a nemi valamint a származási alapú diszkriminációval foglalkozó témaheteket tartottak, most pedig a fogyatékossággal élők problémáira koncentrálnak.
Felelőtlenség kontroll nélkül beengedni az Egyesült Államokba olyan helyekről érkezőket, ahol nem lehet őket megfelelőképpen ellenőrizni - jelentette ki az amerikai kongresszus két háza előtt kedden mondott beszédében Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump leszögezte: megvédi Amerikát a "radikális iszlám terrorizmustól". Megerősítette, hogy az amerikai-mexikói határra ígért fal megépül. Mint fogalmazott: nemsokára megkezdődik "egy nagy-nagy fal építése a déli határokon".
A skót miniszterelnök szerint újabb függetlenségi népszavazás felé tereli Skóciát a brit kormány által a Brexit-folyamatban tanúsított merev magatartás.
Nicola Sturgeon a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap keddi kiadásában közölt írásában hangsúlyozza: egyelőre nincs döntés az újabb függetlenségi népszavazás kiírásáról, a skót kormány kompromisszumra törekszik Londonnal, bár eddig semmiféle érdemi kompromisszumkészséget nem lát a brit kormány részéről.
- A kiadott építési engedélyek száma alapján arra lehet következtetni, hogy az idei év a lakásépítések éve lesz - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetség (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
- A világelső Angelique Kerberhez hasonlóan Babos Tímea is későn érő típus Szeles Mónika szerint, aki a Magyar Tenisz Napjának díszvendégeként érkezett Budapestre.
A főváros elkészítette véleményét az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről: olyan javaslatokat igyekeztek tenni, amelyekkel a kormány csökkenteni tudja a visszafizetési kötelezettségeket - közölte a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
- A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország és Budapest alkalmatlan egy olimpia megrendezésére, az arra szánt pénzt az egészségügyre és az oktatásra, valamint a gyermekszegénység felszámolására kell költeni.
Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a testületnek minél hamarabb ki kellene írnia a népszavazást a kérdésben.
A német biztonsági szervek szerint csaknem hatmillió menekült áll készenlétben arra, hogy a Földközi-tengeren keresztül bejusson az Európai Unióba - írta kedden a Bild című német lap.
Egyedül Törökországban 2,95 millió ember él menekültszállásokon, Líbiában pedig 1,2 millióan várnak arra, hogy átkelhessenek Európába - írta a Bild egy bizalmas jelentésére hivatkozva.
Az amerikaiak nagyon nagy többségének még mindig fontos Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közmondásos "különleges" kapcsolatrendszere.
A The Times megbízásából elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által hétfőn ismertetett felmérés szerint az amerikaiak 61 százaléka "nagyon fontosnak", 27 százalékuk "valamelyest fontosnak" tartja a különleges brit-amerikai viszony fenntartását, vagyis az amerikai közvélemény csaknem kilenctizede tulajdonít jelentőséget a kiemelt kétoldalú kapcsolatoknak. Mindössze egy százalék válaszolt úgy, hogy számára egyáltalán nem fontos ez a viszonyrendszer.
- A Jobbik nyolc évben maximálná, hogy valaki miniszterelnök lehessen Magyarországon.
Vona Gábor pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján a javaslatát azzal magyarázta, hogy két ciklus alatt fennáll a veszélye a kiégésnek, "a hatalomba való görcsös kapaszkodásnak" és a személyiségjegyek torzulásának. Most ezt látja az országban - jegyezte meg, egyfajta önkorlátozás igényét megfogalmazva.
Az ellenzéki politikus értékelése szerint a kormányzás kulcsszavának a szolgálatnak, és nem az MSZP és a Fidesz által megvalósított uralkodásnak kell lennie.
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy minden diák ingyen kezdhesse meg felsőoktatási tanulmányait és később a tanulmányi eredménye , illetve a szociális helyzete alapján állami támogatásban részesülhessen.
A párt oktatási szakpolitikusa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy miközben lejár a jelentkezési határidő, számos magyar család szembesül azzal, hogy gyermekük anyagi okok miatt nem tud továbbtanulni. A versenyképes, sikeres szakokra gyakran csak irreálisan magas pontszámokkal lehet bekerülni, mert a kormány szűkítette az államilag finanszírozott helyek számát - tette hozzá Arató Gergely. A keresett szakokon az önköltséges képzések ára félévenként 250-300 ezer forint lehet, de akár a félmilliót is elérheti, ezért ezek a helyek csak a "fideszes elit" számára elérhetőek - mondta a politikus
Magyarország nem rabszolgaként lépett be az Európai Unióba (EU), nem elszenvedője az EU-nak, hanem aktív tagja, alakítója - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Kósa Lajos ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a közeljövőben nagy viták várhatók Brüsszellel az adópolitikáról, az energiaárakról, a foglalkoztatáspolitikáról és a migrációról.
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) az ügyben készült jelentése alapján.
A miniszter a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban kifejtette: a 430-450 milliárd forintos metróberuházásból eddig 380 milliárd forintot fizettek ki, a projekt lezárása most is folyik, mivel a magyar támogatás minden évben szerepel a költségvetésben.
A francia lakosság 70 százaléka, azon belül a jobboldali szavazók 36 százaléka szerint a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltjének, Francois Fillonnak vissza kellene lépnie a jelöltségtől feleségének állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet felmérésből, amelyet a France Info hírrádió ismertetett pénteken.
- Ha Marine Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front vezetőjét elnökké választanák Franciaországban, valószínűleg rájönne, hogy a francia nagyhatalmiság továbbélésének fontos eszköze az Európai Unió (EU) - hangoztatta Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
- A jövő generáció sikeresélyeit rontaná, ha 2020-tól nem lenne az egyetemre kerülés kötelező feltétele a középfokú nyelvtudás - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerdán az ombudsman napokban megjelent jelentésére reagálva, amely szerint a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát.