Demokratikus Koalíció szerint az hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán módosította a metrófelújítási szerződést, beismerő vallomással ér fel: felújítás helyett új szerelvények érkeznek. Az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön azt mondta, hogy a közgyűlés alatt a helyszínen osztották ki azt az előterjesztést, amelyik szerint - miután az eredeti megállapodásnál korábban érkeznek meg a szerelvények - a fővárosnak is hamarabb kell fizetnie.
Az MSZP elnök-frakcióvezetője a gazdaság lassulását bírálta pénteki sajtótájékoztatóján, ahol azt is kijelentette: nem jut elég forrás oda, ahol valóban szükség van rá. Tóbiás József úgy fogalmazott: miközben Orbán Viktor és barátai cégei 35-40 százalékos profitrátával dolgoznak, ugyanekkora százalékkal csökken a közszféra fejlesztéseinek, továbbá a kórházak, iskolák és szociális intézmények beruházásainak intenzitása.
Dízel üzemről hosszabb távon valamilyen alternatív, például cseppfolyós földgáz vagy elektromos üzemre kell átállítani a közúti teherszállító járműveket, mert a növekvő teherforgalom mellett másként nem lesz teljesíthető a német kormány károsanyagkibocsátás-csökkentő előirányzata - idézi a német Die Welt a Shell olajtársaság tanulmányát.
Az Európa-bajnokságon szoros, kiegyensúlyozott csoportra számít Marcel Koller, a magyarokkal azonos négyesben szereplő osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy számol, hogy a kormányzat hivatalosan kommunikált várakozásaival ellentétben Magyarországon 2016-ban nem érhető el a háromszázalékos gazdasági növekedés.
Feljelentést küld a legfőbb ügyésznek az LMP társelnöke a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak létrehozásával kapcsolatban hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Schiffer András az ügyészségnek küldött másik beadványában az alapítványok megszüntetését kéri.
A nyugat ellenségeit szolgálná, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - írta kedden megjelent közös felhívásában a NATO öt volt főtitkára.
A The Daily Telegraph című tekintélyes brit konzervatív napilapban közölt levelet Peter Carington, Javier Solana, George Robertson, Jaap De Hoop Scheffer és Anders Fogh Rasmussen írta alá.
Rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni - mondta Tóbiás József, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel, mikor a riporter a kvótareferendumról kérdezte Attól, hogy egy kérdés jogszerű, tartalmilag még lehet rossz - jegyezte meg az ellenzéki pártvezető, aki szerint a Kúria is felhívta a figyelmet arra, hogy a kvótareferendum kérdésében az Országgyűlés vagy a kormány is dönthetne.
A magyar kormány május végén, júliusban írja alá a szerződést az Erste Bank Hungary Zrt. 15 százalékának megvásárlásáról, a legfontosabb kérdéseket már tisztázták - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Az MSZP elnök-frakcióvezetőjének közlése szerint százezer aláírás összegyűlt az ellenzéki népszavazási kezdeményezésekhez, ezért ha a kormány valódi népszavazást szeretne, akkor az ellenzéki kezdeményezéseket együtt kezeli a kvótareferendummal.
- Jávor Benedek tudomásul veszi a Kúria kvótareferendumra vonatkozó döntését, ugyanakkor fenntartja azt az álláspontját, hogy a kérdés érinti Magyarország nemzetközi kötelezettségeit.
A PM színeiben politizáló EP-képviselő kedden azt közölte, hogy bel- és igazságügyi kérdéseket - köztük a bevándorlást - az unió és a tagországok közötti osztott hatáskörben kell szabályozni. Értékelése szerint a Kúria szűk körűen értelmezte a nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmát.
- Nagy-Britanniának több haszna származik abból, hogy az Európai Unió tagja, mint amennyibe az EU-tagság kerül - mondta pénteken Sir John Major volt brit miniszterelnök.
Major, a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja, aki 1990 és 1997 között állt a brit kormány élén, a BBC rádió politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy aki "osztatlan szuverenitásra vágyik, az menjen Észak-Koreába, ott megtalálja".
Az EU-tagság nem gyengíti, hanem erősíti Nagy-Britannia befolyását a világban - foglalt állást pénteken a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban közzétett cikkében Barack Obama amerikai elnök.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint a központi hatalom "leértékelte a településvezetőket" a polgármesterek bérének másfél évvel ezelőtti csökkentésével.
Schmidt Jenő csütörtökön Veszprémben, a szervezet éves küldöttgyűlésén azt mondta, ma már az emberek széles köre sem érti, hogy miért bünteti a kormányzat a polgármesterek mintegy nyolcvan százalékát, akiknek a fizetése 2014 októberében csökkent.
Választásoktól és kormányoktól független, a betegek biztonságát garantáló, kiszámítható forrásokra van szükség az egészségügyben - mondta Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. A szervezet hétfőn azt javasolta, rögzítsék az alaptörvényben az egészségügyi közkiadások minimumát, ennek szerintük a mindenkori nemzeti össztermék 6 százalékának megfelelő összegnek kell lennie.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint jogszerű a péntekre tervezett kétórás figyelmeztető sztrájk, amelyet az oktatás helyzete miatt tartanak.
A Jobbik arra tett javaslatot az Országgyűlésnek, hogy se államnak, se önkormányzatnak ne lehessen offshore cégtől érkező bevétele.
Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján az államháztartási törvény módosítását azzal indokolta, hogy bezárják a kiskapukat és "a százas ajtókat az offshore-lovagok előtt".
Sallai R. Benedek, az LMP képviselője arra szólította fel a kormányt, hogy a vasárnapi boltzár mellett más szimbolikus ügyekben is hallja meg az társadalom véleményét. A politikus hétfői sajtótájékoztatóján többek között ide sorolta az oktatáspolitikát, az egészségügyet, a korrupció ellenes küzdelmet, a Városliget-projektet és a termőföld privatizációját is.
John Major volt brit kormányfő szerint "orosz rulettet" játszanak azok, akik Nagy-Britannia kilépését szorgalmazzák az Európai Unióból.
A kormányzó Konzervatív Párt tekintélyes veteránja a brit sajtó pénteki beszámolói szerint egy hongkongi üzleti rendezvényen kijelentette: a befektetők szinte kivétel nélkül azt mondják neki, hogy "rossz ötlet lenne" Nagy-Britannia távozása az EU-ból.