A legsúlyosabb bírsággal sújtották a HírTv-t

Ajánljuk - 2006-10-12

Az Országos Rádió és Televízió Testület egymillió forintra bírságolta a HírTv-t, miután határozatban szögezte le, hogy a médium a szeptember 18-i, Szabadság téri zavargások közvetítése során több ponton is megsértette a médiatörvényt

\"Az Országos Rádió és Televízió Testület - a mai napon hozott határozatában - megállapította, hogy a Hír Televízió Zrt. műsorszolgáltatása 2006. szeptember 18-i adásnapján megsértette az Rttv. 4. § (1) bekezdésében foglalt tényszerű és tárgyilagos tájékoztatás, valamint az Rttv. 3. § (2) bekezdésében megfogalmazott, a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartását előíró követelményét. Ezért a Testület az Rttv. 112. § (1) e) pontja alapján, az Rttv. 135. § (1) bekezdése szerint 1.000.000,- Ft, azaz egymillió forint bírság megfizetésére kötelezte a műsorszolgáltatót.\" - áll a médiahatóság szerdai közleményében.

 

A médiahatóság problematikusnak látja, hogy a műsorszolgáltató helyszíni tudósítója az incidenseket forradalmi eseményként próbálta bemutatni, és eközben több alkalommal kritika nélkül fogadott olyan értesüléseket, melyek alátámasztották azon vélekedést, miszerint a rendőrség indokolatlan módon alkalmaz erőszakot a tüntetőkkel szemben, valamint, hogy a karhatalmi erőket terheli a felelősség az atrocitásokért.

 

Több alkalommal adásba kerültek az elkapott telefonbeszélgetések információi, és a műsorszolgáltató több alkalommal azt sugallta, hogy a rendőrség fegyverrel fogja leverni a megmozdulást. A Hír TV forradalmi, háborús helyzetként számolt be a történésekről, miközben teljes mértékben megfeledkezett a demonstrációk törvényes kereteiről, az események jogállamban szokásos értelmezéséről. A műsorszolgáltató nem tájékoztatott tényszerűen és tárgyilagosan akkor, amikor háborúról, forradalomról, új ’56-ról beszélt - írja közleményében az ORTT.

 

Szeptember 20-án indított hatósági vizsgálatot az ORTT; ennek során áttekintette hét műsorszolgáltató (a Kossuth Rádió, a Hír Televízió, a Magyar ATV, az RTL Klub, a Duna Televízió, a TV2 és az Echo TV) az MTV-székház ostromának éjszakáján este tíz óra és a műsorzárás között folytatott programszerkesztési gyakorlatát. A médiahatóság ezt követően szeptember 27-én nyilatkozatot tett közzé, melyben közli, a tudósítások közül a HírTv közvetítését tartja aggályosnak, mivel felveti a törvénysértés lehetőségét. Az ORTT felhívására a HírTv is kifejtette álláspontját. A televízió szerint az adott napon a sokoldalú, kiegyensúlyozott, tényszerű, időszerű és tárgyilagos tájékoztatás követelményének maradéktalanul eleget tettek, s tevékenységük fel sem vetheti a Magyar Köztársaság alkotmányos rendje tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség sérelmét.

 

A \"zavargások olyan kihívások elé állították a magyar televíziós műsorszolgáltatókat, mellyel korábban soha nem találkoztak.  Ilyen jellegű, Magyarországon zajló, az erőszakot sem nélkülöző eseményekről közvetlen, élő tudósítást korábban magyar televíziós műsorszolgáltató nem sugárzott, e körben sem televíziós műsorszolgáltató, sem gyakorló újságíró nem rendelkezett tapasztalattal\" - írja állásfoglalásában a HírTv, hozzátéve: munkatársaik a helyszínen sokszor életveszélyben dolgoztak. Úgy vélik azonban, hogy a valóban drámai hangú tudósítások szóhasználata nem tekinthető túlzónak vagy félelmet keltőnek. \"Amikor tudósítónk „háborúról” vagy a tömeg „forradalmáról” beszélt, akkor nyilvánvalóan a tüntetők és a karhatalom közötti összetűzések, atrocitások, incidensek drámaiságát és erőszakosságát hangsúlyozta. Az 1956-os eseményekkel kizárólag a zavargások külső formai jegyei, a demonstrálók által skandált jelszavak, és nem pedig a zavargások politikai célja körében vont párhuzamot.\" - írta a csatorna.

 

Az ORTT erre reagálva úgy vélte: a helyzet rendhagyó volta csak növelte a műsorszolgáltató felelősségét, semmiképpen nem enyhíti azt, és nem ad felmentést a törvényi normák alkalmazása alól. Az egymilliós bírság a médiatörvényben lehetővé tett legnagyobb összegű büntetés, amit az ORTT kiróhatott.

(Forrás:hvg.hu)