A következő három napban biztosan nem lesz több Kossuth téri Fidesz-gyűlés, miután a legnagyobb ellenzéki párt az ünnepre való tekintettel úgy döntött, más-más helyszíneken tart rendezvényeket.
Erről Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a rendezvények egyik szervezője nyilatkozott az MTI-nek. Mivel pénteken megkezdődnek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára szervezett megemlékezések, ezért a Fidesz el akarta kerülni a vitát, és csütörtöki gyűlés után elkezdte lebontani a Parlament előtt október 6-án felállított színpadot - mondta Nyitrai Zsolt, aki azonban arra kérdésre nem tudott választ adni, hogy október 23-a után folytatódik-e a demonstráció-sorozat a Kossuth Téren. Az MTI információi szerint a Fidesz a rendőrségen november 4-ig jelentett be rendezvényt a térre, így elméletben lehetősége van folytatni a demonstrációkat.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a napokban egy interjúban azt mondta: még nem döntöttek arról, hogy meddig követeljék a Kossuth téri gyűléseken Gyurcsány Ferenc lemondását. Hozzátette: ha nagyon hideg lesz, elképzelhető, hogy október 23-án vagy november 4-én felfüggesztik a tüntetést, de, mint mondta, nem véglegesen. A tüntetés végleges befejezéséről a Fidesz egyelőre nem döntött - jelentette ki.
Nyitrai Zsolt tájékoztatása szerint a Fidesz pénteken 17 órára a Terror Háza elé várja az embereket, ahol egy kiállítás megnyitója után beszédet mond Balázs Piri László, az 1956 Alapítvány kurátora, Karátson Gábor író-festőművész és Schmidt Mária, a múzeum igazgatója.
A legnagyobb ellenzéki párt szombaton 16.30-ra az óbudai önkormányzat ünnepségére hívja az embereket, a Péter-Pál templomhoz, ahol Bús Balázs fideszes polgármester szólal fel.
A Fidesz vasárnap 17 órára a Bem térre, a Rákóczi Szövetség megemlékezésére várja az ünneplőket, itt azonban még nem tudni, ki mond beszédet. Hétfőn, október 23-án az Astoriánál lesz a párt központi megemlékezése, ahol Orbán Viktor a Fidesz elnöke, és Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke mond beszédet. Legkésőbb ekkor kiderülhet, hogy Fidesz folytatja-e demonstrációit a Kossuth téren vagy máshol.
(MTI)