Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme szerepel a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában, az ellenőrzések kiterjednek a jogszabályi változások betartására, köztük a termékbemutatókra vonatkozó szigorításra is - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden, miután a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot.
Ridley Scott Mentőexpedíció című, a Marson játszódó sci-fije nyerte a legjobb vígjáték díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben tartott Golden Globe-gálán.
A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta már több mint egymillió zarándok lépett át a Róma városában megnyitott szent kapukon - tájékoztatott vasárnap Rino Fischella érsek, a szentév egyházi eseményeinek szervezője.
Az előzetes adatok szerint összességében az elmúlt év időjárása is erősíti a melegedés tendenciáját. A magyarországi hőmérsékletemelkedés pedig még a globális értéket is meghaladta - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből.
- A következő napokban hidegebb, téliesebb időre kell készülni, többfelé várható havazás, akár hófúvás is, helyenként akár mínusz 16 Celsius-fokig is hűlhet a levegő. A hét második felében várható némi enyhülés, ekkor akár plusz 8 fokig is melegedhet az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
- A következő napokban folytatódik a ködös, párás idő, szilveszterkor viszont lehűlés várható, akár mínusz 10 Celsius-fok is lehet. Az újév első napjaiban elszórtan már hószállingózásra, gyenge havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Időjárási helyzet Európában
Gyökeresen átalakul kontinensünk időjárása: az eddig oly erős, sokfelé rekord enyhe időt okozó, nyugati, délnyugati áramlás gyengül, ezzel egy időben emelkedik a légnyomás a skandináv és balti térségben, miközben az említett területeket fagyos levegő árasztja el, amely kelet, délkelet felé terjed.
- A 2015-ös év magyar sportsikereiről szóló összefoglaló és visszapillantó műsorokkal jelentkezik az M4 Sport karácsony hetében.
Az Ünnep 2015 elnevezésű műsorfolyam első elemeként a sportcsatorna szerdán összefoglalót sugároz az augusztusi, németországi négyesfogathajtó Európa-bajnokságról, amelyen a magyar csapat bronzérmes lett. Ezután lesz látható a párbajtőröző Imre Géza aranyérmét is hozó júliusi, moszkvai vívó-világbajnokság összefoglalása.
Szurkolói különgépeket indít jövő nyáron Franciaországba, a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki csoportmérkőzéseire a Wizz Air légitársaság.
A Lyonban, Marseille-ben, illetve Bordeaux-ban rendezendő találkozók időpontjához igazítják a különjáratokat. A 230 üléses repülőgépek minden esetben 14 óra előtt érkeznek Franciaországba, és a lefújás után, nem sokkal éjfél előtt indulnak vissza Budapestre.
- A Rolls-Royce nukleáris technológiával foglalkozó üzletágának államosítását fontolgatja a brit kormány, tekintettel a súlyos üzleti gondokkal küszködő ipari csoport kritikus szerepére az önálló brit nukleáris ütőerőt hordozó atomtengeralattjáró-flotta reaktorainak tervezésében és karbantartásában - írta a hétfői Financial Times.
A világ egyik legszárazabb helyének tartott Atacama-sivatagban építene 400 millió dollárért (116 milliárd forintért) vízerőművet egy chilei vállalat.
A terv az Andok és a Csendes-óceán között fekvő Atacama-sivatag egyedülálló földrajzi tulajdonságait szeretné kihasználni, kiküszöbölve ezzel a megújuló energiaforrások közül a szélre és a napra jellemző legfőbb problémát, az ellátás folyamatosságának hiányát.
A következő napokban sem várható nagy havazás. A leghidegebb órákban lehetnek mínuszok, és néhol napközben is csak pár fokot melegszik a levegő, de több helyen akár 10 Celsius-fok is lehet a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
- Francois Hollande francia államfő minden felelős politikust "egyértelműségre" és a "köztársasági értékek" védelmére szólított fel szerdán a pártokat, négy nappal a regionális választások második fordulója előtt annak érdekében, hogy megakadályozzák a Nemzeti Front hatalomra jutását a régiókban.
Lezárult a Nielsen Közönségmérés Kft. ügyében indított vizsgálat, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a társaság kötelezettségvállalásait - közölte kedden a kartellhatóság.
A Nielsen vállalta, hogy a jövőben transzparensen határozza meg adatbázisai árát és az ahhoz kapcsolódó kedvezményeket, illetve új (nézettségi adatbázisát és adatkezelő szoftverét elkülönítő) csomagstruktúrát hoz létre, valamint engedélyezi ügyfeleinek, hogy harmadik felet bízzanak meg az adatbázisok kezelésével és feldolgozásával.
Az országos ellenőrzések a szezonális kereskedelemre és szolgáltatásokra összpontosítanak, jellemzően az ünnepekhez - Mikulás-nap, advent, karácsony, szilveszter - és a téli sportokhoz kapcsolódnak.
A NAV munkatársai évek óta figyelik ilyenkor a csokoládéfigurák, szaloncukrok árusítóit, valamint a sportszerkölcsönzőket és -szervizeket. Hozzátették ugyanakkor, hogy a szezonalitás nem zárja ki egyéb vállalkozások ellenőrzését, így például akár kisállat-kozmetikákba is betérhetnek a revizorok.
Tokaji és egri borok lettek az idei, IV. Debreceni Bormustra csúcsborai - jelentették be szombat délután, a bormustra megnyitóján a cívisvárosban. Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó szaklap kiadója elmondta: a bormustrára a lap bortesztjein legjobban szereplő húsz borászat kapott meghívást.
A borteszteken majdnem ötven borász 250 bort tesztelt, s három kategóriában választották ki a Debreceni Bormustra csúcsborait.
Az időjárási események döntően Európa északi és déli harmadán zajlanak. Észak-Európa felett viszonylag gyorsmozgású frontok helyeződnek nyugatról kelet felé. A vonulásukat erősen megnövekvő felhőzet, eső, északkeleten havazás kíséri. Dél-Európa időjárását pedig nagykiterjedésű ciklon alakítja. A mediterrán térségben is sok a felhő, többfelé esik az eső, a ciklon északi peremén helyenként havazik.