Archívum

Eredmények megjelenítése 22801-től 22820-ig 69243 találatból.

A papi pedofília elleni egyházi fellépésről is szólt újévi beszédében Ferenc pápa

Külföld - 2019-01-07

Korunk egyik csapásának nevezte a papok által elkövetett szexuális visszaéléseket Ferenc pápa a Vatikánban akkreditált diplomatákhoz intézett hétfői beszédében, amelyben számos aktuális nemzetközi politikai kérdést is érintett.

Ferenc pápa kijelentette, a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés a leggyalázatosabb bűncselekmény, amely gyógyíthatatlan sebet ejt az áldozatokon. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a Szentszék és az egyház egésze elkötelezi magát a pedofília elleni harcra és a megelőzésre, valamint az esetek eltitkolásának felszámolására, "fényt derítve az igazságra az egyházi személyeket érintő ügyekkel kapcsolatban és igazságot szolgáltatva a szexuális erőszakot elszenvedett kiskorúaknak, amit a hatalommal való visszaélés is súlyosbít".

Torlódáskezelési próbát tartottak angliai kikötők környékén megállapodás nélküli Brexit esetére

Külföld - 2019-01-07

) - Torlódáskezelési próbát tartottak hétfőn a délkelet-angliai nagy kikötők környékén, arra az esetre, ha a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást nem sikerülne életbe léptetni, és ez komolyabb fennakadásokat okozna a nemzetközi áruszállításban.

Törvénnyel erősítették meg Romániában, hogy tanítók is oktathatják a román nyelvet a kisebbségi tannyelvű elemi osztályokban

Külföld - 2019-01-07

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő hétfőn azt a törvényt, amelynek alapján nem szükséges felsőfokú végzettséggel rendelkezniük a kisebbségi tannyelvű iskolák elemi osztályaiban román nyelvet oktató pedagógusoknak.

Megkezdődött az egyik legbefolyásosabb francia katolikus vezető pere elhallgatott pedofil ügyek miatt

Fontos - 2019-01-07

Megkezdődött hétfőn Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek a pere, akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak, hogy több mint 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak.

Az érsek és öt további egyházi vezető elleni pert egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezte.

A meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy "az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket", ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását.

Golden Globe - Sok díjat vittek el a britek a Golden Globe díjátadón

Kultúra - 2019-01-07

Rami Malik és Christian Bale mellett számos brit színész, köztük Olivia Colman, Richard Madden és Ben Whishaw kapott Golden Globe-díjat a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók szövetségének (HFPA) 76. díjátadó gáláján vasárnap Los Angelesben - írta a BBC hírportálja.

A brit-amerikai koprodukcióban készült Bohém rapszódia című életrajzi dráma nyerte el a Golden Globe-díjat a drámai mozi filmek versenyében, a Hollywoodban akkreditált külföldi tudósítók Rami Maleknek, a film főszereplőjének ítélték oda a legjobb drámai színésznek járó díjat.

Több mint 420 ezren kattintottak régi magyar filmekre az ünnepek alatt

Kultúra - 2019-01-07

) - Nagy sikert aratott a Filmarchívum karácsonyi akciója, a szervezet videómegosztó csatornáján több mint 420 ezren kattintottak a december 21. és január 4. között szabadon elérhetővé tett 100 régi magyar alkotásra - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.

Sepsiszentgyörgyi egyetemi campust épít a Sapientia Alapítvány

Oktatás - 2019-01-07

Tízhektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból - közölte hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap.

A magyar kormány 4,15 milliárd forinttal támogatja az alapítvány sepsiszentgyörgyi fejlesztéseit, ahol a 2015 óta működő agrármérnöki szak mellett még idén elindulhat az erdőmérnöki képzés és a következő két évben a sport szak is beindulhat - tudta meg a Krónika Kató Béla erdélyi református püspöktől, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökétől.

Illegális bevándorlás - Az olasz kormányfő kész befogadni többeket a Máltánál veszteglő hajókról

Külföld - 2019-01-07

Olaszország kész 15 embert befogadni abból a csoportból, amely december 22. óta két civil hajó fedélzetén rekedt a máltai partoknál - idézte Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt az olasz sajtó hétfőn.

MNB: anonim módon jelezhetik a jogsértéseket a pénzintézetek dolgozói

Pénzügyek - 2019-01-07

A Magyar Nemzeti Bank a honlapján olyan felületet hozott létre, amelyen a magyarországi pénzügyi intézmények vezető tisztségviselői és munkavállalói - akár anonim módon - írásban bejelenthetik, ha jogsértést észleltek saját szervezetüknél

Vádat emeltek egy gyilkosságért elítélt, álnéven bujkáló drogkereskedő ellen

Fontos - 2019-01-07

Vádat emeltek egy százhalombattai férfi ellen, aki minősített emberölés miatt korábban kiszabott fegyházbüntetése elől menekülve álnéven, hamis okmányokkal bujkálva kábítószer-termesztésből és -kereskedelemből élt

Szemét lepi el Róma utcáit

- Egészségügyi vészhelyzetről ír az olasz sajtó hétfőn, miután az elszállítatlan háztartási hulladék ismét beborítja Róma utcáit. A kritikus szeméthelyzet miatt az olasz főváros mintegy 3 ezer iskolájának nem akarták megnyitni az épületeket a téli szünet után hétfőn újrakezdődött tanév első napján. Arra hivatkoztak, hogy az iskolák körül hetek óta felgyülemlett hulladék és a patkányok megjelenése egészségügyi veszélyt jelent. Végül az igazgatók engedtek és megnyitották az iskolákat, mivel ígéretet kaptak Virginia Raggi római főpolgármestertől, hogy a lehető leggyorsabban megtisztítja a fővárost a szeméttől.

A hétvégén majdnem 6 ezer tonna hulladékot szállítottak el az olasz főváros utcáiról, elsősorban az oktatási és más közintézmények közeléből.

Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája

...kontra - 2019-01-07

Az Egyesült Államokba menekült a venezuelai legfelsőbb bíróság egyik bírája, Christian Zerpa - derült ki a bíró egy miami rádiónak adott interjújából vasárnap.

Donald Trump: Washington és Phenjan már a következő csúcstalálkozó helyszínéről egyeztet

Pro... - 2019-01-07

- Washington és Phenjan már a következő csúcstalálkozó helyszínéről egyeztet - közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságírókkal.

Tizenhárom szabadulószobát zártak be Lengyelországban a pénteki tragédia nyomán

Külföld - 2019-01-06

A lengyelországi Koszalinban működő szabadulószobában bekövetkezett, öt, egyaránt tizenöt éves lány életét követelő tűzvész után országszerte tartott ellenőrzések nyomán egyelőre tizenhárom szabadulószobát zártak be - közölték vasárnap a lengyel kormányfő részvételével megtartott sajtóértekezleten.

Brexit - Theresa May: a megállapodás ellenzői álljanak elő alternatív megoldással

EU - 2019-01-06

Theresa May szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás ellenzőinek feladata lenne, hogy más megoldásokat javasoljanak, ha a jelenlegi egyezményt nem tudják elfogadni.

A brit miniszterelnök a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában ismét kizárta az újabb EU-népszavazás lehetőségét, jóllehet a legújabb felmérés szerint a többség most már pártolná a második referendumot, és ha ezt kiírnák, a bennmaradásra voksolna.

May a BBC-műsorban kijelentette: az EU-val elért Brexit-megállapodás bírálói közül eddig senki nem állt elő alternatív javaslatokkal.

Megerősítette, hogy a megállapodásról szóló, decemberről elhalasztott alsóházi szavazást január közepén mindenképpen megtartják.Theresa May hangsúlyozta: ha az alsóházi képviselők ezen a voksoláson elvetik az Európai Unióval kötött egyezményt, senki nem tudja megmondani, hogy onnantól mi történne, az ország "feltérképezetlen területen" találná magát.

Havazás - Közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás Bajorországban

Külföld - 2019-01-06

Súlyos közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás a hét végén Bajorország déli részén, az Alpok térségében. A német tartományban ketten meghaltak a szombat reggel óta tartó havazás következtében, Berchtesgadennél lavina sodort el egy 20 éves nőt, Bad Tölznél a hótól síkos úton összeütközött két autó, egy 19 éves fiatalember életét vesztette, az általa vezetett autó két utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

Öt hete tüntetnek a szerb elnök ellen Belgrádban

...kontra - 2019-01-06

Öt hete tüntet az ellenzék Aleksandar Vucic szerb elnök és az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) ellen Belgrádban, szombaton pedig már másik négy szerb városban is tiltakoztak az elnök ellen.

A tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetőek.

A tüntetések december elején kezdődtek, a tiltakozók azt követelik, hogy a hatóságok derítsék fel, ki áll az ellenzéki politikusokat és újságírókat ért támadások mögött, valamint azt is, hogy ki gyilkolta meg egy évvel ezelőtt Oliver Ivanovic koszovói szerb politikust, illetve legalább ötperces megjelenést követelnek az ellenzéknek a szerbiai közszolgálati televízióban, ahol állításuk szerint évek óta nem szerepelhet vezető ellenzéki politikus

Szakértő: kedvező a versenypiacon foglalkoztatottak számának növekedése

Vélemény - 2019-01-06

- Tovább nőtt a versenypiacon foglalkoztatottak száma Magyarországon, ami azt is jelzi, hogy a közmunkában dolgozók közül egyre többen találnak munkahelyet - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait elemezve.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a 20-64 éves korcsoportban az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos foglalkoztatási célértéket tűzött ki, ezt Magyarország a férfiak esetében már túl is lépte.

Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat, elfogták a gyanúsítottat

Kékhírek - 2019-01-06

Kiraboltak egy máriapócsi benzinkutat szombat délután, az esetet egy szolgálaton kívüli rendőr jelentette, a gyors intézkedések eredményeként fél órán belül elfogták a feltételezett tettest - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

A rablás során személyi sérülés nem történt. Az elkövető a megszerzett pénzzel Kállósemjén irányába menekült el gépkocsival. A rendőrök ellenőrző-áteresztő pontokat állítottak fel, mozgósították a környékbeli egységeket is.

Szerbiai statisztikai hivatal: jó évet zárt Szerbia 2018-ban

Pro... - 2019-01-06

- Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő - közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.

Miladin Kovacevic rámutatott, hogy január elejére a szerb államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 50,2 százalékára esett, míg egy évvel korábban a GDP 57 százalékát tette ki, de 2013-ban például 80 százalékos volt.

A GDP 2018-ban 4,4 százalékkal nőtt, és ezzel folytatódott a 2014-ben elindult, jelentős növekedés - emelte ki a statisztikai hivatal igazgatója, majd hozzátette, várhatóan az idei évben is folytatódik ez az emelkedés.