Archívum

Eredmények megjelenítése 22841-től 22860-ig 69243 találatból.

Tőzsde - Az amerikai-kínai tárgyalások híre javított a hangulaton Ázsiában

Olvastuk - 2019-01-04

- Jól fogadták a befektetők Ázsiában és a csendes-óceáni térségben pénteken Peking azon bejelentését, hogy újabb tárgyalási fordulót tartanak az amerikai-kínai kereskedelmi viták rendezéséről, miközben a recessziós félelmek hatására a piacok elkezdték beárazni egy amerikai kamatcsökkentés esélyeit.

Szakértő: tisztul a kép Szíriában

Vélemény - 2019-01-04

Tisztul a kép Szíriában, egyre kisebb területen folynak a harcok - mondta N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértő az M1 aktuális csatornán péntek reggel.

Elsősorban Szíria észak-nyugati, a török határnál lévő tartományában zajlanak összetűzések, az ország kétharmada felett megszerezte az irányítást Bassár el-Aszad szíriai elnök - mondta a szakértő.

Brit állampolgársággal is rendelkezik a Moszkvában kémkedéssel vádolt amerikai

...kontra - 2019-01-04

Brit állampolgársággal is rendelkezik a Moszkvában kémkedéssel megvádolt, amerikai Paul Whelan - erősítette meg az orosz külügyminisztérium pénteken a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

Enyhén gyorsult a kínai szolgáltató szektor növekedése decemberben

A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felmérésének pénteken közzétett adatai szerint a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke június óta a legmagasabb szintre, 53,9 pontra emelkedett a novemberi 53,8 pontról.

Mike Pompeo: Moszkva "nem tesz erőfeszítést" a nukleáris egyezményben foglaltak betartására

Pro... - 2019-01-04

Oroszország "nem tesz erőfeszítést" a nukleáris egyezményben foglaltak betartására - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön a jobboldali Newsmax televíziónak adott interjújában.

Csökkent az üzemanyagok ára

Ajánljuk - 2019-01-04

Csökkentette a Mol bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken. A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 341 forint, míg a gázolajé 375 forint lett.

Hidegre és havazásra kell készülni a hétvégén

Belföld - 2019-01-03

Hidegre és havazásra kell készülni a hétvégén, néhol napközben is mínuszok lesznek, hófúvás is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Szombaton sokfelé várható havazás, főként nyugaton havas eső, eső is eshet. Kezdetben időnként élénkül meg a szél, amely délután a Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 3, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul.


Meghaladta a 40 százalékot a megújuló forrásból termelt áram aránya Németországban

Környezetvédelem - 2019-01-03

Minden korábbinál magasabbra, 40 százalék fölé emelkedett tavaly a környezetbarát, megújuló forrásból előállított villamos energia aránya a németországi áramtermelésben - mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

A lipcsei Európai Energiatőzsde (EEX) és a németországi hálózatüzemeltetők adatai alapján az ipari felhasználásra szánt energiát nem számítva 542,49 terawattóra (TWh) villamos energiát állítottak elő Németországban 2018-ban.

Ennek 59,6 százalékát nem megújuló forrásból, többnyire szénből állították elő, a megújuló forrásból termelt áram aránya 40,4 százalék volt, ami történelmi csúcs és 4,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Fraunhofer kutatóintézeti hálózat napenergia rendszerekkel foglalkozó intézete (Fraunhofer-Institut für Solare Energiesysteme - ISE).

Új vezetők az MTA kutatóintézet-hálózatában

Tudomány - 2019-01-03

Január elsejétől a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) négy kutatóközpontjában és két kutatóintézetében járt le az eddigi főigazgatók, illetve igazgatók megbízatása. Pályázati eljárás alapján az MTA elnöke döntött arról, hogy a következő három évben kik vezethetik az érintett intézményeket.

Közös ellenállás mellett tettek fogadalmat az ellenzéki képviselők

Belföld - 2019-01-03

Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.

A fogadalmat tevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Ennek megfelelően követelték a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

A bevándorlás miatt 100 ezerrel nőtt tavaly Hollandia lakossága, az érkezők legtöbbje uniós állampolgár

EU - 2019-01-03

Mintegy 100 ezerrel nőtt tavaly Hollandia lakossága, az érkezők legtöbbje európai uniós állampolgár - közölte a holland statisztikai hivatal (CBS) csütörtökön.A friss adatok szerint összességében 241 ezer bevándorló érkezett 2018-ban Hollandiába, azonban 153 ezren ezzel egyidejűleg elköltöztek az országból.

A nagyjából 100 ezres nettó növekedés körülbelül fele az Európai Unió tagállamaiból jövők "számlájára írható".

Munkácsy-kiállítás nyílik januárban Szolnokon

Programajánló - 2019-01-03

Munkácsy Mihály születésének 175. évfordulója alkalmából kiállítást rendeznek a festő alkotásaiból január 12-től április 7-ig a Szolnoki Galériában, ahol februártól egy Magyarországon eddig nem látható Munkácsy-kép is megtekinthető lesz - közölte a Tisza-parti város polgármestere a kiállítás csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szijjártó: 2018-ban külgazdasági rekordokat döntött Magyarország

Gazdaság - 2019-01-03

Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A miniszter kiemelte: tavaly 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, ezek összesen 1380 milliárd forint értéket képviselnek, és ezekhez a beruházásokhoz a magyar kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást nyújtott

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely volt RMDSZ-szenátor ellen

Olvastuk - 2019-01-03

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Olosz Gergely, az RMDSZ volt szenátora ellen, akit három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek korrupcióért - közölte az Agerpres hírügynökséggel csütörtökön Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője.

A legfelsőbb bíróság december 20-án hozta meg ítéletét, Olosz Gergely azonban nem jelentkezett büntetése végrehajtására, és a rendőrségnek sem sikerült előállítania. Az óév utolsó napjaiban országos elfogató parancsot adtak ki a nevére, és személyi adatait elküldték Románia valamennyi határátkelőjére. Miután ez nem vezetett eredményre, most már nemzetközi körözést adtak ki ellene - magyarázta a szóvivő.

OGY - Határozatképtelen volt a rendkívüli ülés

Belföld - 2019-01-03

A kormánypártok távolmaradása miatt határozatképtelen lett az Országgyűlés csütörtöki, az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli ülése. A tanácskozáson így csak a napirend előtti felszólalások hangozhattak el, amelyekre a kormány nem is reagált. Az ellenzék eredetileg tárgyalni szeretett volna a tavaly december 12-én lezajlott parlamenti szavazásról, továbbá a december 16-17-én, a köztelevízió székházánál történtekről.

Az elsőként felszólalásra jelentkező Jakab Péter, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott, a kormánypárti képviselők távolmaradásukkal azt üzenik, a "népet halálra dolgoztatnák, de nekik büdös a munka".

Szakértő: az idei adóváltozások közül a szociális hozzájárulási adó csökkentése a legjelentősebb

Vélemény - 2019-01-03

Az idei adóváltozások közül a legjelentősebb a szociális hozzájárulási adó csökkentése, a hatéves bérmegállapodás értelmében idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 19,5 százalékról, 17,5 százalékra mérséklődik ez a munkaadókat terhelő járulék.

A parklandi mészárlásról készült jelentés a floridai tanárok fegyverviselését javasolja

A floridai oktatási intézmények tanárainak felfegyverzését javasolja a tavalyi parklandi iskolai mészárlásról készült végleges jelentés - jelentette a CBS amerikai televízió floridai csatornája. A több mint 400 oldalas jelentés az oktatási intézmények védelmének teljes és mélyreható reformját javasolja.

Papp László polgármester újévi beszéde

Helyi - 2019-01-02

Főtiszteletű Püspök Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket a Kodály Filharmónia hagyománnyá váló újévi kon-certjén, az újesztendő első napján és engedjék meg, hogy Isten áldását kérjem városunkra, városunk és nemzetünk minden polgárára. Egyetértést, egészséget, valamint jó eredményeket hozó új esztendőt kívánok személyes életükben mindannyiuknak!

Nőtt az orosz kőolaj- és gáztermelés tavaly

Gazdaság - 2019-01-02

Oroszország tavalyi olajtermelése 1,6 százalékkal, gáztermelése pedig csaknem 5 százalékkal nőtt a megelőző évhez képest. Szerdán közölt hivatalos adatok szerint a tavalyi orosz olajtermelés 1,6 százalékkal, 555,84 millió tonnára emelkedett, ami a legtöbb a Szovjetunió összeomlása óta..

Párbeszéd: túlárazott presztízsberuházás az új Miniszterelnökség

Belföld - 2019-01-02

A Párbeszéd szerint urizálás, túlárazott presztízsberuházás a Miniszterelnökségnek a budai Várban kialakított irodája.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, a kormányhivatalok várba költöztetése nem más, "mint monarchista restauráció", a "Horthy-rendszer lemásolása és restaurálása". A Várnak nincs szüksége arra, hogy a kormányzat presztízst adjon neki, Orbán Viktor kormányzatának van szüksége arra, hogy a budai Vár presztízsét magáénak mondhassa, "mert a saját legitimitásában sem biztos" - értékelt.