Archívum

Eredmények megjelenítése 24481-től 24500-ig 67615 találatból.

Génelemzéssel fejtették meg a vérszopó denevérek táplálkozásának titkát

Ajánljuk - 2018-02-20

Génelemzéssel fejtette meg egy nemzetközi kutatócsoport, hogyan képesek egyes denevérfajok kizárólag véren élni. Rokonaival ellentétben, amelyek gyümölcsön, nektáron és rovarokon élnek, a vérszopó akár testsúlya felét kitevő mennyiségű vért képes meginni, melynek tápanyagtartalma azonban alacsony és tele lehet halálos kórokozókkal.

A vérszopóknak az immunrendszer működésében és az ételanyagcserében szerepet játszó génjei alapvetően különböznek a többi denevérétől, a kutatók szerint bélbaktériumaik szintén eltérnek.

Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények

Tudomány - 2018-02-20

Az eddig véltnél 100 millió évvel korábban hódították meg a szárazföldet a növények a Bristoli Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmányukban kimutatták, hogy a szárazföldi növények nagyjából 500 millió évvel ezelőtt fejlődtek ki a édesvízi algákból.

Ezek a korai moszatszerű növények zöldbe borították a kontinenseket, élőhelyet teremtettek az állatoknak. A ma élő növények génjeit elemző tudósok eredményei ellentmondanak a kizárólag növényi kövületekre alapozott elméleteknek.

"A fosszíliák tanúságával ellentétben a szárazföldi növények több tízmillió évvel korábban jelentek meg. Ez megváltoztatja a korai földi környezet természetéről alkotott elképzelést, a pocsolyák moszatrétege helyett apró növényeket képzelhetünk el, amelyek a lábujjunkig érnének, annál magasabbra alig" - magyarázta Philip Donoghue, a Bristoli Egyetem földtudományi tanszékének kutatója a BBC News-nak.

Jó évet zárt a CIG Pannónia 2017-ben

Pénzügyek - 2018-02-20

A CIG Pannónia biztosítási díjbevétele csoportszinten elérte a 26,933 milliárd forintot 2017-ben, ami az előző évhez képest 42 százalékos növekedés. Az adózott eredmény 2,598 milliárd forint volt. Az egy részvényre jutó eredménye 40,8 forintra emelkedett az előző évi 11,6 forintról - jelentette kedden kiadott gyorsjelentésében a biztosító.

Mol: az évtized legmagasabb profitját érte el a vállalatcsoport tavaly

Gazdaság - 2018-02-20

A Mol-csoport nettó eredménye elérte a 307 milliárd forintot (1,11 milliárd dollár) tavaly, ami 18 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezzel az évtized legmagasabb profitját sikerült elérni 2017-ben - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

A csoport 672,7 milliárd forint (2,44 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el tavaly, 14 százalékkal többet az előző évinél, meghaladva a 2017-es éves célkitűzést.

A menekültek integrációjának javítását javasolja egy francia parlamenti jelentés

Külföld - 2018-02-19

A külföldiek integrációjának javítása érdekében a menedékkérők francia nyelvóráinak megduplázását és a munkavállalás engedélyezését javasolja egyebek mellett egy francia parlamenti jelentés.

Az autizmust vérvizsgálattal kimutató tesztet fejlesztettek ki

Tudomány - 2018-02-19

Az autizmust vér- vagy vizeletvizsgálattal kimutató tesztet fejlesztettek ki brit kutatók - adta hírül a BBC hírportálja.Az autizmus spektrumzavar (ASD) fejlődési rendellenesség, amely a viselkedésben és a társas kapcsolatokban okoz problémákat. Általában kétéves kor előtt nem diagnosztizálják, gyakran csak sokkal később.

Jelenleg nincs olyan biológiai teszt, amely kimutatná a betegséget, azt viselkedés alapján, többszöri vizsgálattal diagnosztizálják.

A Molecular Autism című szaklapban megjelent tanulmány készítői 38 autista és 31 nem autista gyerek vérében és vizeletében keresték a kémiai különbségeket. A részt vevő gyerek 5-12 évesek voltak.

Magyar ápolók napja - Ónodi-Szűcs Zoltán: a kormány megbecsüli az ápolók munkáját

Egészségügy - 2018-02-19

A kormány elismeri és megbecsüli az ápolók munkáját - nyilatkozta Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek a magyar ápolók napja alkalmából. Hangsúlyozta, ápolónak lenni hivatás, az egészségügy igazi értékét nem az infrastruktúra, hanem az ott dolgozók adják.

Sárosi Laura fair play-díjat vett át Zsófia spanyol királynétól

Sport - 2018-02-19

A tollaslabdázó Sárosi Laura fair play-díjat vett át Madridban Zsófia spanyol királynétól hétfőn. Sárosi a királyi rezidencián tartott zárt körű ünnepségen kapta meg a királynéról elnevezett elismerést, amelyet két évvel ezelőtti sportszerű cselekedetéért kapott. Kiemelte, az eseményen az egész királyi család ott volt, így VI. Fülöp király és felesége is.

"Hatalmas élmény volt átvenni a díjat, és találkozni a királyi családdal" - fogalmazott Sárosi Laura. A 25 éves versenyző elmondta: "Ezt az elismerést idáig spanyolok kapták meg, és idén is én voltam az egyetlen nem spanyol díjazott a 13 kategóriában".

A 2016-os riói olimpia előtt a kvótáért harcoló Sárosi Laura a franciaországi La Roche sur Yon-ban rendezett Eb második körében 1-0-ra vezetett a német Karin Schnaase ellen, amikor ellenfelének elszakadt a cipője. A szabályok szerint a játékos nem hagyhatja el a pályát, a németnek pedig nem volt tartalék cipője, így Sárosi könnyedén megnyerhette volna a mérkőzést, és nagy lépést tett volna a kvótaszerzés felé. Sárosi rögtön odaadta tartalék cipőjét ellenfelének, aki végül legyőzte őt.

Az ombudsman szerint nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai

Belföld - 2018-02-19

Továbbra sem tartja megfelelőnek a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatot az alapvető jogok biztosa, aki speciális eljárásrendet sürget.

Székely László jelentésében megállapította, hogy a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslat feltételeit tavalyi vizsgálata után ugyan módosították, de továbbra sem érvényesülnek megfelelően az érintettek alapvető jogai.

Szijjártó: Luxemburg külügyminisztere gyűlöli Magyarországot

...kontra - 2018-02-19

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter "gyűlöli Magyarországot", ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Évértékelő - Jean Asselborn: Orbán Viktor hozzáállása a civil szervezetek tevékenységéhez "diktátorhoz illő"

Pro... - 2018-02-19

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez "diktátorhoz illő" - jelentette ki Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban.

Választás 2018 - Liberálisok: Orbán évértékelőjében kerülte a kellemetlen témákat

Vélemény - 2018-02-19

A Magyar Liberális Párt elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelőjében kerülte a számára kellemetlen témákat.

Fodor Gábor hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormányfő sok mindenről beszélt, de nem szólt az egészségügy állapotáról és az oktatásról, pedig a felmérések szerint ezek a témák érdeklik a leginkább a lakosságot. Az egészségügy ugyanis "közismerten katasztrofális helyzetben van", a központosított oktatás pedig kudarcot vallott - közölte.

Tiltakozik 255 nemzetközi és nemzeti civilt szervezet a Stop Soros javaslatcsomag ellen

Külföld - 2018-02-19

Tiltakozik 18 nemzetközi és további 237 nemzeti keretek között tevékenykedő, külföldi civil szervezet és szövetség az úgynevezett Stop Soros törvényjavaslat-csomag ellen. Hétfőn Berlinben közölt állásfoglalásukban felszólították az Országgyűlést, hogy utasítsa el a csomagot, és gondoskodjon a magyarországi civil szervezetek és emberi jogi aktivisták munkájának zavartalanságáról.

Az Amnesty International nevű nemzetközi jogvédő szervezet németországi központjának közleménye szerint a javasolt jogszabályok az "eddiginél is erősebben akadályoznák a magyar civiltársadalmi szervezetek munkáját".

Berki Tamás, Elek István és Hajdu Endre a dzsessz szakma díjazottja

Kultúra - 2018-02-19

- Elek Istvánnak a Szabó Gábor-díjat, Berki Tamásnak a Gonda János-díjat, Hajdu Endrének pedig a Pernye András-díjat ítélte oda hétvégi országos közgyűlésén a Magyar Jazz Szövetség - olvasható a szervezet honlapján.

A Szabó Gábor-díjjal most elismert Elek István szaxofonművész, egyetemi tanár, a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének tagja. A díjat kiemelkedő előadóművészi, zeneszerzői tevékenység elismeréséért ítélik oda.

Az EU 1,3 milliárd eurót ad a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére

EU - 2018-02-19

Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) ad az Európai Unió a kohéziós forrásokból a magyar-román határon lévő Curtici (Kürtös) települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület.

A fejlesztés nyomán jelentősen gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás a Curtici (Kürtös) és Simeria (Piski) közötti 185 kilométeres szakaszon, tizenhárom állomást felújítanak, javítják az utastájékoztatási rendszert, illetve hidakat és alagutakat építenek - tájékoztatott a bizottság.

Az IMF a korrupcióellenes bíróságról szóló törvény elfogadását szabta a hitelfolyósítás feltételéül Ukrajnának

Fontos - 2018-02-19

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Ukrajnának folyósítandó következő hitelrészlet feltételéül szabta azt, hogy a kijevi parlament mihamarabb fogadjon el törvényt a korrupcióellenes bíróság felállításáról, beépítve abba az Európai Tanács Velencei Bizottságának ajánlásait - derült ki abból a közleményből, amelyet ukrán híradások szerint az IMF hétfőn tett közzé.

Az IMF szakértői delegációja február 12. és 16. között tett újabb látogatást Kijevben, mások mellett Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnökkel is tárgyaltak.

Csaknem egymilliárd forint áfát csalt egy ipari repceolajjal kereskedő bűnbanda

Kékhírek - 2018-02-19

Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek. Haszon Dávid, a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense elmondta, hogy három embert vettek őrizetbe különösen nagy értékű költségvetési csalás miatt, közülük a fő gyanúsított előzetes letartóztatásba került, az egyik férfi meghalt. További két cég stróman ügyvezetőjét jelenleg is körözi a rendőrség.

Magyar-amerikai filmes társaság alakult Los Angelesben

- A magyarországi filmes alkotók amerikai kapcsolatteremtését segítő filmes társaság alakult Kaliforniában.A társaságot Bunyik Béla hívta életre, Hungarian American Film-Theater Society (Magyar-Amerikai Filmszínházi Társaság) néven. Tagjai a magyar film- és színházi élet jeles képviselői, valamint az Egyesült Államokban dolgozó magyar származású filmesek.

Bunyik Béla - aki a Magyar Nemzeti Filmalapot is képviseli Los Angelesben - az MTI-nek telefonon elmondta: az új, laza szervezet célja lehetőséget adni kapcsolatépítésre és tapasztalatcserére mindazoknak a hazai színészeknek, filmkészítőknek, akik közelebb szeretnének kerülni Hollywood világához.

BAFTA-díjak - Tarolt A Három óriásplakát

Kultúra - 2018-02-19

A Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) című alkotás kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

A filmet kilenc díjra jelölték, és ötöt el is hozott a viszonylag megbízható Oscar-előrejelzőnek tekintett BAFTA-rendezvényen. Martin McDonagh forgatókönyvíró és rendező alkotása kapta a legjobb filmnek, a legjobb brit filmnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó elismerést.

Emellett Frances McDormandnek ítélték a legjobb női főszereplő díját, és Sam Rockwell lett a legjobb férfi mellékszereplő.

Évértékelő - MSZP-Párbeszéd: hazugságbeszéd volt

Belföld - 2018-02-18

Hazugságbeszédként jellemezte a kormányfő évértékelőjét az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap Budapesten. Karácsony Gergely sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "soha még ilyen nyolc évet Magyarországnak".

A Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesznek nem Magyarország, hanem a magyar emberek pénze az első.

Ha valóban Magyarország sorsa lenne fontos a kormánynak, akkor Orbán Viktor számba vette volna, hogy az elmúlt nyolc évben hova jutott az ország gazdasága, oktatása és egészségügye - közölte, rámutatva, hogy siralmas adatok jellemzik ezeket a területeket.

Karácsony Gergely ismét felszólította Orbán Viktort, hogy ne bújjon el a vita elől.