Az izraeli hadsereg vasárnapra virradó éjjel nyolcszáz szíriai aktivistát menekített titokban határa mellől Jordániába - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja a ynet vasárnap.
- Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
Szerdán többek között Lovasi 18, Péterfy Bori és Ganxsta Zolee koncerttel, míg csütörtökön a nagyszínpadon mintegy tízezer ember előtt a Kowalsky meg a Vega, Halott Pénz és Majka&Curtis bulijával kapcsolt nagyüzemre a debreceni Campus Fesztivál.
Idén 19 programhelyszínnel készültek a szervezők, a sokszínűség, a biztonság és a komfortosság jegyében. Úgy tűnik, a siker sem marad el, várakozáson felül teljesít Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei eseménye. Ma a külföldi produkciók közül R3hab, a Scooter, az amerikai Ignite, az ausztrál The Rumjacks zenekar fellépését láthatjuk, a magyar vonalból pedig többek között a Paddy And The Rats, a Punnany Massif, az Anna And The Barbies zenekar és a Tankcsapda is színpadra lép.
Nyolc megyére másodfokú, több megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra heves zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
- Meg kell akadályozni, hogy a migránsok útnak induljanak Afrikából Európába - jelentette ki a The Washington Post című lapnak adott pénteki interjújában Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, aki beszélt a többi között az Oroszország elleni szankciókról is.
A Skoda Auto rekordszámú, 652 700 személygépkocsit adott el az első fél évben, ami 11,6 százalékkal több a tavalyi első hat havinál - derül ki a német Volkswagen csoporthoz tartozó cseh autógyártó pénteki közleményéből. A legkeresettebb modell a közép-kategóriás Octavia, amelyből 210 700, éves szinten 2,6 százalékkal több kelt el. A két SUV közül a Kodiaq egy év alatt a Skoda negyedik legkeresettebb modelljévé vált, és az első fél évben 77 900-at adtak el belőle.
Büntetendő lesz a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetése, és a hivatalos személyt hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben érő zaklatás - döntött pénteken az Országgyűlés..
Október 15-étől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen. Az Országgyűlés pénteken 132 igen szavazattal, 54 nem ellenében igazította ilyen tartalommal az alaptörvényhez a szabálysértési törvényt.
A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciális helyszíni intézkedési eljárást vezet be.
A magánélet védelméről szóló törvényt fogadott el pénteken az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére. Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el a képviselők.
Elfogadta az Országgyűlés pénteken az október 1-jétől hatályos új gyülekezési törvényt. Trócsányi László igazságügyi miniszter javaslatát - amely az 1989-es törvényt váltja fel - 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében hagyták jóvá.
A jogszabály kimondja: mindenkinek joga van, hogy engedély vagy - meghatározott kivételekkel - előzetes bejelentés nélkül, békésen, fegyvertelenül, másokkal közösen felvonulásokat, tüntetéseket szervezzen, azokon részt vegyen. Nem közterületnek minősülő helyszínen viszont csak az ingatlantulajdonos és -használó hozzájárulásával szervezhető gyűlés.
A parlament pénteken elfogadta az adótörvények módosításáról és a bevándorlási különadóról szóló törvényjavaslatot.
A 131 igen szavazattal, 33 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett jóváhagyott jogszabály a 15 százalékos személyi jövedelemadót nem módosítja, és marad a 9 százalékos társasági adó is. A családi adókedvezmény ugyanakkor bővül, a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal, 40 ezer forintra emelkedik, és 5 százalékra csökken az UHT és az ESL tej áfája.
- Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett. A 2019-es költségvetést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el a képviselők.
Az Egyesült Államokhoz fűződő transzatlanti kapcsolat kulcsfontosságú Németország számára - hangoztatta Angela Merkel német kancellár pénteki berlini sajtótájékoztatóján.
"A rend, melyet megszoktunk, nagy nyomás alá került" - mondta a kancellár a német-amerikai viszonyról.
Az Európai Unió a kohéziós alap forrásaiból 193 millió eurót (mintegy 61,5 milliárd forintot) ad a Székesfehérvár és Keszthely közötti, 123 kilométer hosszú balatoni vasútvonal újjáépítésére és korszerűsítésére - közölte az Európai Bizottság pénteken.
- London soha nem fogadna el olyan megoldást, amely a brit EU-tagság megszűnése után visszaállítaná a fizikai ellenőrzést Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán - mondta pénteken Belfastban a brit miniszterelnök.
Theresa May megerősítette ugyanakkor azt a brit álláspontot is, hogy olyan megoldás sem lehetséges, amely a Brexit után Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé emel vámhatárt.
Az elszigetelten élő, a fertőzésnek leginkább kitett beoltatlan közösségekbe szervezett "oltáskommandókkal" próbálják a román egészségügyi hatóságok megfékezni a két éve tartó kanyarójárványt, amely a tisztiorvosi szolgálat pénteken közzétett heti jelentése szerint már 14 758 megbetegedést okozott és 59 halálos áldozatot követelt.
Lázár Katinak ad életműdíjat a Színházi Kritikusok Céhe. Az elismerést szeptember 20-án a Budapest Bábszínházban veheti át a színésznő a Színikritikusok díjának gálaestjén.
A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ad életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához - olvasható a Színházi Kritikusok Céhének honlapján
Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalaiban - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.
A városban tartott oktatási-kulturális konferenciát megelőzően Navracsics Tibor elmondta, hogy míg korábban az oktatást a gazdasági érdekeknek rendelték alá és a munkaerőpiac szolgálatába állították, addig mára a döntéshozók felismerték, hogy mind a kultúra, mind az oktatás színvonalának emelése jelentősen hozzájárulhat az európai identitás erősítéséhez.
- A Jobbik szerint humánerőforrás-katasztrófával fenyeget az oktatás állapota, és a helyzeten nem javít a jövő évi költségvetési javaslata.
Ander Balázs jobbikos képviselő, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a pedagógusok elhagyják a pályát, és egyre több diák morzsolódik le. Míg 2010-ben a 17 évesek 98 százaléka ült az iskolapadban, mostanra 85 százalékra romlott ez a mutató.Teljesen nyilvánvaló, hogy a 21. században a legfontosabb versenyképességi tényező a magas hozzáadott érték produkálására képes emberi tudás lesz - fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint drámai a helyzet.
Azt mondta, egy évtized alatt 10-ről 15 százalékra nőtt azon iskolák aránya, ahol a hátrányos helyzetű diákok vannak többségben, ráadásul romlik e fiatalok tanulmányi teljesítménye, amelyre mind erősebben nyomja rá bélyegét a visszahúzó közeg, amelyben élnek.
- A második negyedévében újabb csúcsra ért a használtautó-piac Magyarországon: 201 ezer használt személyautó cserélt gazdát, 17 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az előző negyedévhez viszonyítva is jelentős, 16 százalékos volt növekedés - közölte a JóAutók.hu pénteken.