Archívum

Eredmények megjelenítése 24821-től 24840-ig 67630 találatból.

Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat

Belföld - 2018-01-17

Átadták a Raoul Wallenberg-díjakat szerdán Budapesten. A vészkorszakban magyar zsidók ezreit a deportálástól megmentő svéd diplomatáról nevezett elismerést azok vehették át, akik bátor kiállásukkal, életútjukkal példát tudnak mutatni a közéletben.

Az idei díjazottak: Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház Igazgatója, Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője, Kamarás István író, szociológus, Landauer Attila kisebbségkutató, nyelvész, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője és Pusztadobos önkormányzata.

Az Európai Roma Jogok Központja kapta idén az Európa Tanács Raoul Wallenberg-díját

EU - 2018-01-17

- Az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) nemzetközi romajogi szervezetnek ítélte oda idén az Európa Tanács (ET) a humanitárius erőfeszítések elismerésére létrehozott Raoul Wallenberg-díjat - jelentették be szerdán Strasbourgban.

A páneurópai szervezet tájékoztatása szerint a budapesti székhelyű ERRC tevékenysége nagyban hozzájárult a romákkal szembeni diszkrimináció, a rasszizmus és a jogsértések elleni küzdelemhez számos országban.

A Huawei húsz százalékkal növelte okostelefon-eladásait Európában

Gazdaság - 2018-01-17

- Tavaly több mint 15 százalékkal növelte globális értékesítési árbevételét a kínai Huawei Technologies Co. Ltd. mobil távközlési berendezés gyártó és szolgáltató vállalat, okostelefon-eladásait Európában több mint húsz százalékkal növelt.Shen Liang, a Huawei fogyasztói üzletágának magyarországi igazgatója kifejtette. meggyőződése, hogy az idén is hasonló eredményt érnek el.

A vállalat globális, valamennyi üzletágát magába foglaló árbevétele az egy évvel korábbihoz képest tavaly több mint 15 százalékkal, 600 milliárd jüanra (92 milliárd dollár) nőtt, az okostelefon szállítása világszerte elérte a 153 milliót, amellyel a világon a harmadik helyen áll.

Mol-INA-ügy: Hét cég jelentkezett befektetési tanácsadóként a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA-ból

Befektetés - 2018-01-17

Mindössze hét cég jelentkezett a horvát kormány felhívására, amelyben befektetési tanácsadót keresett a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA horvát olajipari vállalatból, ezért elképzelhető, hogy meghosszabbítják a jelentkezés határidejét - közölte Zdravko Maric pénzügyminiszter szerdán Zágrábban a parlamentben. A tárcavezető képviselői kérdésre válaszolva elmondta: a kormány tavaly december 15-én húsz nemzetközileg elismert tanácsadót kért fel ajánlattételre, amelynek határideje 2018. január 15. volt.

Az univerzum legrégebbi ismert galaxisáról készített különlegesen közeli képeket a Hubble-űrteleszkóp

Tudomány - 2018-01-17

Az univerzum legrégebbi ismert galaxisáról készített különlegesen közeli képeket a Hubble-űrteleszkóp.A csillagászoknak olyan galaxisról sikerült képet készíteniük, amely az ősrobbanás után mindössze 500 millió évvel létezett már. A felvételt a gravitációs lencse nevű természetes jelenség felnagyította, így korábban nem látott részletességű képet kaptak a tudósok.


DK: egységesíteni kell az egyházi és az állami iskolák finanszírozását!

Oktatás - 2018-01-17

Amennyiben a Demokratikus Koalíció kerül kormányra, akkor megszünteti az egyházi iskoláknak járó többlettámogatásokat - jelentette be a párt szakpolitikusa szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Arató Gergely azt mondta, hogy egységes támogatási rendszert vezetnének be, de emelnék az iskolák normatív finanszírozását, és évente mintegy 150 milliárd forinttal többet fordítanának az oktatásra.

Az MSZP feljelentette Orbán Viktort a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítása miatt

Belföld - 2018-01-17

Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását.

Brexit - Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság visszatérne az EU-ba

Vélemény - 2018-01-17

- Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzátéve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.

Juncker felszólalt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, és leszögezte: a Brexitnek nem lesznek nyertesei, a britek távozása katasztrófa, vesztes helyzet minden fél számára.

Nagy-Britanniában állítják ki a bayeux-i kárpitot

Kultúra - 2018-01-17

Több mint kilenc évszázados történetében először Nagy-Britanniában állítják ki a bayeux-i kárpitot, Anglia normann meghódításának történelmi forrásaként is nyilvántartott hímzett "képregényét".

A The Times című konzervatív brit napilap szerdai beszámolója szerint a normandiai Bayeux múzeumában kiállított páratlan műalkotás időleges átadását Emmanuel Macron francia elnök jelenti be csütörtökön, amikor Theresa May brit miniszterelnökkel találkozik az angliai Sandhurst katonai akadémiáján.

Az ELTE kutatói szerint a kutyákról kellene a robotok reakcióit mintázni

Tudomány - 2018-01-17

Az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársai szerint ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják a környezetükben található robotokat, tervezésük során az állatok, elsősorban a kutyák viselkedését kell alapul venni.

Az ELTE kutatói szerint sokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok. Ugyanakkor a világban egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok, egyes jövőkutatók úgy vélik, pár évtized múlva már mindenhol robotok fognak minket körülvenni - olvasható az ELTE közleményében.

Illegális bevándorlás - Ukrán lajstromjelű a Kállósemjénnél talált repülőgép

Belföld - 2018-01-17

Ukrán lajstromjelű és valószínűleg keleti irányból érkezhetett az a tizenegy migránst szállító repülőgép, amelyet még hétfő este találtak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjén határában - tudta meg az MTI tudósítója szerdán a helyszínen. A Honvédelmi Minisztérium (HM) azt közölte: a honvédség már az ország légterébe történő berepülése előtt jelzett a gépről az illetékes szerveknek.

Az An-2-es típusú repülőgép a településtől nagyjából egy-két kilométerre, mezőgazdasági területen áll. A lefoglalt kisrepülőt a katasztrófavédelem munkatársai és a nyíregyházi Tréner Kft. szakemberei szétszedik, darabjait daruval trélerre emelik és a nyíregyházi repülőtérre szállítják.

Álrendőrök ellen emeltek vádat Budapesten

Jogtudor - 2018-01-17

Időseket kirabló álrendőrök ellen emelt vádat az ügyészség Budapesten.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta: a két férfi magát rendőrnek kiadva jelent meg 2016. november 14-én reggel egy XIII. kerületi lakásnál, ahová házkutatást színlelve jutottak be. Bent egy fegyvernek látszó tárggyal rátámadtak az ott tartózkodó 77 éves és 84 éves férfira, és megkötözték őket.

Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kormány

Ajánljuk - 2018-01-17

- Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.

Babis a kormány ülése után közölte: személyes találkozót kért Milos Zeman államfőtől, hogy hivatalosan átadja neki a kabinet lemondólevelét.

Újabb nagy viharhullám tombolt az Egyesült Államok középnyugati és keleti vidékein

Fontos - 2018-01-17

Újabb nagy viharhullám tombolt kedden az Egyesült Államok középnyugati vidékén és keleti parti területein.

A viharzóna a középnyugati Texastól az északkeleti Maine államig nyúlik, sűrű hóesést, esőt, ónos esőt hozott. Texastól Massachusettsig folyamatosan esik. A térségben a legtöbb nagy légikikötőben törölték a járatokat. San Antonióban, Houstonban, a jegesedés miatt lezárták a repülőtereket, Philadelphiában, New Yorkban, Bostonban a repülőterek szerdán várhatóan megbénulnak.

A Fehér Ház orvosa: Donald Trump nagyon egészséges, csak le kell fogynia

Olvastuk - 2018-01-17

Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.

A doktor jobb táplálkozást és több mozgást ajánlott az elnöknek, akiről köztudomású, hogy nagyon szereti a zsíros ételeket, például a sült csirkét vagy a hamburgereket, valamint bár golfozik, de akkor sem mozog túlzottan, mert kisautóval közlekedik a golfpályán is.

Amerikai belbiztonsági miniszter: a terrorizmusért elítéltek 73 százaléka külföldön született

A terrorizmusért elítéltek 73 százaléka külföldön született - erősítette meg interjújában a tárca egy jelentését Kirstjen Nielsen amerikai belbiztonsági miniszter kedden Washingtonban.

Debrecen Város Bálja: a jótékonyság a Családok Átmeneti Otthonának fejlesztését segíti

Ingatlan - 2018-01-16

Debrecen Város Báljához – melyet 2018. január 20-án rendeznek meg a Kölcsey Központban - idén is kapcsolódik jótékonysági kezdeményezés. A bál bevételéből Debrecenben, a Mester utca 30. szám alatt a Családok Átmeneti Otthonának fejlesztését finanszírozzák a szervezők.

Az adománynak köszönhetően új konyhával, ebédlővel és közösségi térrel gyarapodhat az épület, ahol olyan új programok indulnának, mint a "Felelős szülő vagyok" klub, amelynek keretében különböző tanfolyamokon vehetnének részt a szülők, vagy "Az égig érő bab" elnevezésű tehetséggondozó program, amely a hátrányos helyzetben élő gyermekek sport, művészeti, tanulmányi tevékenységét támogatná.

Rekord utasforgalom a debreceni repülőtéren

Helyi - 2018-01-16

Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport. 2017. decemberében, a tavalyi év azonos időszakához képest 17%-kal többen, mintegy 22400-an fordultak meg Magyarország második legforgalmasabb repülőterén. A 2017-es év teljes időszakára vonatkoztatva a növekedés 2016-hoz képest +12%-os volt, ami egy év alatt +33 784 utast jelentett.

"A Debrecen Airport 2017-es utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járatok mellett, a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Az év utolsó hónapja a tavalyi decemberhez képest is rendkívül élénk volt, hiszen sokan látogattak haza külföldről szeretteikhez, rokonaikhoz a karácsonyi ünnepekre ill. a téli szünidős városlátogatások száma is évről évre egyre dinamikusabban fejlődik.

2017. december 18. óta már összesen nyolc európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2018-ra még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is. További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakákat tekintve ill. a régió szállodáinak kihasználtsági mutatói is várhatóan javulni fognak. A Debrecen Airport által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárult a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremtett az idegenforgalmi szektorban és növelte a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacok és az anya- és leányvállalataik között. 2018 a repülős nyaralások éve lesz, amelyhez a legjobb kiindulási pont a Debrecen Airport" közölte a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója, Tamás László.

Modern városok: több mint 600 milliárdot fizettek ki a program keretében

Belföld - 2018-01-16

Jó ütemben halad a Modern városok program, amelynek keretében már több mint 600 milliárd forintot fizettek ki - jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Ötszáz év után derült ki, milyen betegség pusztított az aztékok körében a 16. században

Tudomány - 2018-01-16

- Ötszáz év elteltével sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy milyen betegség pusztíthatott a mai Mexikó területén élt ősi aztékok körében a 16. században.

Az 1545 és 1550 közötti öt évben 15 millió emberrel - a lakosság nagyjából 80 százalékával - végzett egy rejtélyes betegség a mai Mexikó és Guatemala (egy részének) területén.