A Die Welt című konzervatív német lap az osztrák kormány megalakulásával, a Der Spiegel című hetilap pedig a kelet-közép-európai régió helyzetével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A Die Welt hétfői számában közölte Thomas Vitzhum összeállítását, amely szerint a német szociáldemokraták (SPD) attól tartanak, hogy Ausztria az új kormány révén jobbra tolódik, követve Magyarországot, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) viszont azzal számol, hogy az új vezetésű Ausztriával Bajorországnak lesz egy újabb szövetségese Európában.
Ökológiai katasztrófa fenyegeti Dubrovnikot, Korcula, Mljet, Vis és Solta szigeteket, valamint a Peljesac-félszigetet és az Adriai-tenger déli részét az Albániából érkező több tonna szemét miatt, amelyet az erős déli szél hatására az áramlat sodor ki a partokra - írta a helyi sajtó hétfőn.
Kinevezték London első női anglikán püspökét Sarah Mullally személyében. Az anglikán egyház hétfőn jelentette be a hírt. Az 55 esztendős, kétgyermekes Sarah Mullally a brit főváros püspökeként az anglikán unió harmadik legmagasabb rangú vallási méltósága Canterbury és York érseke után.
Már csaknem 600 kilométeren van érvényben árvízvédelmi készültség, és további szakaszokon kell védekezni a belvíz miatt is; több mint 10 ezer hektárnyi terület van víz alatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn. A Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtő területén jelentős mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban, s ezt tovább növelte a magasabb hegyekben lévő hó olvadása és lefolyása.
Az Országos Vízjelző Szolgálat számításai szerint - az elmúlt heti olvadás ellenére - az időszakos átlaghoz képest továbbra is "jelentős nagyságú a hóvízkészlet" a Tisza Tokaj feletti vízgyűjtőjén, és a következő 6 napban ennek fokozatos gyarapodására számítanak - tették hozzá.
Rekordáron, kétszázmillió forint felett kelt el Tihanyi Lajos Pont St. Michel című látképe a Virág Judit Galéria téli árverésén, amelyen ugyancsak jelentős áron talált gazdára Csontváry Kosztka Tivadar hetven éve eltűntnek hitt Olasz halász című képe is.
Az életműben is rekordnak számító árért, 220 millió forintért ütötték le Tihanyi Lajos 1908-ban készült olajképét. A festmény kikiáltási ára 80 millió forint volt. Az 1908-as festmény kép egyik oldala a párizsi Pont St. Michelt, a másik pedig Ádámot és Évát ábrázolja
- Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály - a biológiai, orvosi és agrárosztály - készített napjaink egy legfontosabb tudományos módszeréről, a gyógyítás és a mezőgazdaság előtt is óriási lehetőségeket nyitó genomszerkesztésről.
Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított organizmusok (GMO) létrehozásától. Az állásfoglalás szerint társadalmi vitára és tájékoztatásra van szükség az új genomszerkesztési módszerek lehetőségeiről és esetleges kockázatairól - közölte az MTA.
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat. Rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a WizzAir együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz
Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója hat százalékpontot emelkedett egy hónap alatt, és a franciák többsége (52 százalék) ismét elégedett az elnök politikai tevékenységével - derül ki az IFOP közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet a Le Journal du Dimanche című hetilap ismertetett vasárnap.
Emmanuel Macron francia államfő szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában folytatott háború február közepére, végére megnyerhető, de utána párbeszédet kell folytatni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a politikai rendezésről.
"December 9-én (Haider al-Abadi) iraki miniszterelnök bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom, hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában" - mondta a francia elnök a France2 közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban.
Új történelmi csúcsra került a GKI konjunktúraindexe decemberben, az üzleti várakozások még soha, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak a mostaninál is kedvezőbbek - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint a konjunktúraindex a novemberi 5 pontról 7,9 pontra, az üzleti bizalmi index 11,7 pontról 13,4 pontra javult, a fogyasztói bizalmi index pedig mínusz 14,2 pontról mínusz 7,7 pontra javult egy hónap alatt.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a debreceni repülőtérnek szánt 3,8 millió eurós (mintegy 1,2 milliárd forint) állami támogatást, miután úgy találta, hogy a repülőtér infrastrukturális fejlesztésére szánt hozzájárulás megfelel az uniós állami támogatásokat célzó szabályozásnak.
A közlemény szerint mivel a projekt hozzájárul a régió fejlődéséhez és javítja a régió összeköttetését anélkül, hogy jogtalanul torzítaná az egységes piacot, a bizottság úgy döntött, hogy a fejlesztési projekt összhangban van az uniós állami támogatási szabályokkal, valamint azzal a 2014-es repülési iránymutatással, amely a repülőtereknek és a légitársaságoknak nyújtott állami támogatásról szól.
A reptér modernizálása több elemből áll. A repülésbiztonság növelése érdekében olyan műszert telepítenek, amely a repülőgépek rossz látási viszonyok közötti landolását segíti elő, újjáépítik a biztonsági korlátokat, valamint egy új hidat építenek, amely a terminálokat köti majd össze.
A Debrecen Airport legutóbbi tájékoztatása szerint a schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőteret 2016-ban több mint 284 ezer utas kereste fel, az idén több mint 320 ezres utasforgalomra számítanak.
Hadházy Ákos, az LMP társelnöke szerint, ha Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának nincs takargatnivalója, akkor hozza nyilvánosságra az EU ellenőrei által feltett összes kérdést és az arra adott intézményi válaszokat, amelyek az európai uniós források intézményi felhasználására vonatkoznak.
Hadházy Ákos vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Patyi András szerint szervezett kampány indult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és személye ellen. Az NKE rektora az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az egyetem minden hivatalos vizsgálatnak örömmel áll elébe, mert "nincs takargatnivalónk, és mert így kiderül az igazság".
Az LMP-s politikus közleményében az áll: az NKE rektora politikai alapú támadásokat emleget, de az LMP szerint ez megalapozatlan, mivel a bűnüldöző hatóságok Hadházy Ákos feljelentése alapján nyomozást indítottak az egyetem ellen súlyos visszaélések gyanúja miatt.
Vasárnap négyórás sztrájkkal és útelzárásokkal tiltakoztak a Teva gyógyszeróriásban tervezett nagyszabású elbocsájtások miatt Izraelben - jelentette a helyi média. Az izraeli szakszervezeti szövetség délig leállította a repülőtér forgalmát, a nap első felében zárva voltak az állami hivatalok, a kórházak és a rendelőintézetek, az iskolák is bezártak volna, ha nem lenne eleve hanukkai szünet. A Teva dolgozói többfelé utcákat zártak el a forgalomtól, hogy jelezzék tiltakozásukat menesztésük ellen
Jézus nélkül semmi nem marad a karácsonyból - jelentette ki Ferenc pápa Advent harmadik vasárnapján a római Szent Péter téren, ahol a keresztény karácsony üzenetéről beszélt, s ahol megáldotta a gyermek Jézus jászolba helyezendő szobrocskáit. Ferenc pápát 81. születésnapján az egész világból felköszöntötték.
Ferenc pápa vasárnap déli beszédében kijelentette: az igazi karácsony a gyermek Jézus születéséről szól, aki "szegényen és törékenyen megszületett közöttünk, hogy szeretetét adja nekünk".
- Összeállt a DK-Szolidaritás választási szövetség listája a jövő évi parlamenti választásokra, a szövetség listavezetője a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc lesz, őt Molnár Csaba ügyvezető alelnök, európai parlamenti képviselő követi - közölte a DK vasárnap .
A Demokratikus Koalíció az egyéni körzetekben a demokratikus ellenzéki pártok közötti koordináció mellett önálló pártlistát állít a 2018. évi országgyűlési választásokra. A DK elnöksége december 16-án döntött a lista első 30 helyén szereplő politikusokról, a további helyekről januárban születik döntés - közölték.
Az ügyvédek tartanak a január 1-jén hatályba lépő új polgári perrendtartástól. Kovács Kázmér, a Magyar Ügyvédi Kamara polgári és gazdasági jogi elnökhelyettese elmondta: az új pp célja az eljárások hatékonyságának növelése, ami elsősorban a gyorsításukat és a szakmai színvonal emelését jelenti.
Ezekkel a célokkal általánosságban az ügyvédség is azonosul, a per hatékonysága azonban nem csupán a gyorsaságtól függ, hanem a jogvédelem szintjétől is.
Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb eszközök kezelését az Ericsson idén hetedik alkalommal kiadott, legfontosabb fogyasztói trendeket bemutató éves jelentése szerint.
A svéd távközlési vállalat közölte, a hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy a technológiai eszközök rövidesen ugyanúgy megértik majd testbeszédet, az arckifejezést és az intonációt, mintha emberek lennének. A válaszadók kétharmada szerint ez már 3 éven belül megvalósulhat.
A felmérés szerint az okos fülhallgatók használata állandósul, még alváskor is. A fogyasztók 63 százaléka szívesen használna olyan fülhallgatót, amely valós idejű szinkrontolmácsolásra képes. A válaszadók 52 százaléka egy családtag horkolását szeretné kiszűrni vele.
A britek immár több mint fele, ötvenegy százaléka ellenzi Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, míg 41 százaléka ért vele egyet - derül ki a The Independent liberális brit hírportál által vasárnapra virradóra közzétett felmérésből.A hírportál megbízásából, a BMG Research közvélemény-kutató intézet által készített felmérésen ugyanazt a kérdést tették fel a polgároknak, amelyet a brit EU-tagságról tavaly júniusban tartott népszavazáskor, vagyis arra kellett válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyságnak az EU tagjának kell-e maradnia, vagy távoznia kell az EU-ból.
A közvélemény-kutatás során 1509 felnőttet kérdeztek meg december 5. és 8. között.
Az első fél évben 2850 háztartási méretű kiserőmű (hmke) létesült, beépített teljesítményük több mint 22 megawatt, a berendezések szinte mindegyike napelemes - közölte honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A hmke-rendszerek számáról és kapacitásáról készített jelentés szerint az első negyedévben 1026 berendezés jött létre 7,04 megawatt beépített teljesítménnyel. Közülük 12 földgázt hasznosít, 28 szélenergiára épül, a többi napelemes, átlagos beépített teljesítményük 6,8 kilowatt.