Archívum

Eredmények megjelenítése 26081-től 26100-ig 67660 találatból.

Az MNB visszautasítja a nemzetközi szerepvállalását ért "politikai célú" bírálatokat

Vélemény - 2017-09-21

- A Magyar Nemzeti Bank közleményben utasította vissza a munkatársainak utazásait ért bírálatokat, azokat politikai célúnak nevezve. A jegybank a sajtóban megjelent cikkekre reagált.

MSZP: az FKF-dolgozókat megkárosító alkusz most újabb fővárosi cégekkel szerződne

Belföld - 2017-09-21

Az MSZP szerint a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. dolgozóit néhány éve belekényszerítették egy olyan életbiztosításba, amellyel jelentős összegeket buktak; az akkori alkusz most 12 fővárosi vállalattal kötne több éves biztosítást. Szaniszló Sándor szocialista fővárosi képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, az FKF munkavállalóinak saját éves cafeteriájuk terhére havi 10 ezer forintot kellett fizetniük a biztosításra.

A szerződés ideje alatt átlagosan 360 ezer forintot fizettek be a munkavállalók, de abból csak 80-90 ezer forintot kaptak vissza, miközben az alkusz, Keszthelyi Erik 300 millió forint sikerdíjat keresett - közölte, jelezve azt: a 2700 dolgozó azóta is vár a kártalanításra.

Jobbik: önálló oktatási minisztériumra van szükség

Belföld - 2017-09-21

A Jobbik szerint elsősorban azért alakult ki pedagógushiány Magyarországon, mert a kormány sem szakmailag, sem pénzügyileg, sem politikailag nem kezeli súlyának megfelelően az oktatást - mondta Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés oktatásért is felelős bizottságának jobbikos elnöke közölte, a pártja szerint önálló oktatási minisztériumra lenne szükség vagy legalábbis arra, hogy ne egy "óriás minisztérium" keretében, kizárólag államtitkári szinten működjön ez a stratégiai ágazat

Budapesti Békéltető Testület: egyre több panasz érkezik az interneten vásárolt műszaki cikkekre

Fogyasztóvédelem - 2017-09-21

- Év eleje óta egyre több panasz érkezik a Budapesti Békéltető Testülethez az interneten vásárolt műszaki cikkekre (okostelefon, iPad, televízió) amelyek tartós fogyasztási cikknek minősülnek, ha a vételáruk meghaladja a 10 ezer forintot, mégis nem sokkal az átvétel után elromlanak, és a kötelező egyéves jótállás ellenére a cégek elutasítják a fogyasztókat, amikor ingyenes javítást vagy cserét szeretnének - közölte a Budapesti Békéltető Testület csütörtökön .


Jó a napraforgótermés, de az alacsony ár miatt érdemes betárolni a termést

Gazdaság - 2017-09-21

Szeptember második hetében megkezdődött a napraforgó betakarítása, az eddigi adatok alapján a termés az aszály miatt nem lesz kimagasló, de az alacsony ár miatt érdemes betárolni a termést - közölte a Concordia Közraktár Zrt. vezérigazgatója csütörtökön.

Az országos, átlagos 3 tonnás hektáronkénti eredményekkel számolva várhatóan 1,8-2 millió tonnás termésmennyiségből marad exportra is, az árak jelentősen alulmúlják az idén tavaszit - ismertette Halmos Gábor, a Concordia közraktár Zrt. vezérigazgatója a közleményben.

Taxis szövetség: le kell cserélni a taxik negyedét

Fontos - 2017-09-21

A magyarországi taxik negyedét le kell cserélni év végéig a környezetvédelmi előírások miatt, ez 2500 autót érint az országban, amelyből a fővárosban még 700 vár cserére - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

1,5 milliárd támogatás az elavult gázkonvektorok cseréjéhez

...kontra - 2017-09-21

Elindult 1,5 milliárd forintos kerettel a gázkonvektorok cseréjére kiírt pályázat az Otthon melege programban, ami legalább 5-6 ezer sikeres pályázatot jelenthet - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Már 3500-an éltek a pályázat előre feltöltésének lehetőségével, az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok 90 százaléka a keret megnyitásának első órájában beérkezik.

2 milliárd forint a világháborús sírok feltárására

Pro... - 2017-09-21

Magyarország és Lengyelország már korábban megállapodott abban, hogy kölcsönösen segítik egymást a hadisírok feltárásában - mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Vargha Tamás felidézte, hogy a magyar kormány kezdeményezésére mintegy kétmilliárd forintot fordítanak az első világháborús temetők, hadisírok felújítására. Kiemelte, hogy az első világháborúban több mint hatszázezer magyar katona vesztette életét, sokan a különböző hadszíntereken. Sokan Lengyelországban lettek eltemetve, mintegy négyszáz temetőben

Kapacitásbővítő berubanházás a Béres Gyógyszergyár

Gazdaság - 2017-09-21

Külföldi tőke nélkül már nem működhet egyetlen modern ország sem, de alapvető érdek, hogy minél nagyobb számban létezzenek Magyarországon magyar tulajdonban levő nagyvállalatok - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a magyar tulajdonú Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyára kapacitásbővítő beruházásának avatásán.

A kormányfő az egész ország számára fontosnak nevezte az egyedi kormánydöntés alapján 50 százalékos vissza nem térítendő állami támogatást élvező beruházást, mivel magyar tulajdonú vállalat ad munkát magyar embereknek.

A beruházás összköltsége 3,2 milliárd forint, és a fejlesztésnek köszönhetően 60 új munkahely jön létre.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta: a beruházással a teljes egészében GMP minősítésű - helyes gyártási gyakorlat tanúsítványú - gyártóterület nagysága eléri a 3700 négyzetmétert, a gyártási kapacitás csaknem duplájára nő, a raktározási kapacitás 40 százalékkal bővült.

Szakértő: jelentős összeg érkezhet a lakáspiacra

Befektetés - 2017-09-20

A magyar lakáspiacon további élénkülést hozhat, ha a magyar háztartások megtakarításainak egy részét lakásvásárlásra fordítják - mondta Balogh László, az ingatlan.com szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán.

A jegybank tavaly októberi lakáspiaci jelentésében is rámutatott arra, hogy a lakossági megtakarítások jelentős része ingatlanbefektetésben jelenhet meg, mivel a lakáspiacon az elérhető átlaghozam 5-6 százalék a bérleti díjak és négyzetméterárak alapján - mondta.

Romagyilkosságok - Megkezdődött a hamis tanúzással vádolt nő büntetőpere

Kékhírek - 2017-09-20

Elismerte bűnösségét a romagyilkosságokkal összefüggésben hamis tanúzással megvádolt nő büntetőperének első tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) szerdán - tudatta a Fővárosi Törvényszék.A vádlottat évekkel ezelőtt hallgatták ki tanúként a Budapest Környéki Törvényszéken a romagyilkosságok elsőfokú büntetőperében.

A vád szerint a nő többször is hamis tanúvallomást tett a büntetőperben az elsőfokú bíróságon, annak ellenére, hogy annak törvényi következményeire a bíró nyomatékosan figyelmeztette. Ezek után a bíró 2014-ben feljelentette a nőt

A CETA elutasítására kérik a természetvédők a kormányt és az Országgyűlést

Gazdaság - 2017-09-20

A Magyar Természetvédők Szövetsége azt kéri a kormánytól és az Országgyűléstől, hogy ne ratifikálják az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezményt (CETA), mivel véleményük szerint az abban szereplő befektetői bírósági rendszer veszélyt jelenthet Magyarországra.

A természetvédők szerdai közleménye hangsúlyozza, hogy a CETA fejezeteinek többsége csütörtöktől ideiglenesen hatályba lép, de legveszélyesebb részre, a befektetésvédelmi fejezetre ez nem vonatkozik, mivel ahhoz tagállami ratifikálás szükséges.

A közlemény idézi Gus van Hartent, a kanadai York Egyetem jogász professzorát, aki a szövetség rendezvényén kijelentette: a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények befektetésvédelmi rendszerei veszélyt jelentenek a környezetre, a demokráciára, az igazságszolgáltatás függetlenségére és az emberek jólétére, mivel különleges előjogokat biztosítanak a külföldi befektető vállalatoknak.

Háromezer kilogramm debreceni páros az idei Zamat fesztiválon

Programajánló - 2017-09-20

Három nap alatt összesen háromezer kilogramm debreceni páros kolbásszal várják az érdeklődőket a hétvégén a Nagyerdőbe, a hetedik alkalommal megrendezendő Zamat fesztiválon - közölték a szervezők a rendezvény sajtótájékoztatóján, a debreceni víztoronyban.

Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere felidézte, hogy három évvel ezelőtt elkészítették az azóta a hungarikumok listájára is felkerült pároskolbász-kódexet, a debreceni páros eredeti receptúrájával.

Az EU fórumot hoz létre a határrégiók gazdaságának fellendítése érdekében

Gazdaság - 2017-09-20

Az Európai Bizottság a határokon átnyúló, a foglalkoztatás és a befektetések útjában álló akadályok felszámolása és a határrégiókban rejlő gazdasági potenciál teljes körű kiaknázása érdekében internetes szakértői fórumot hoz létre határügyi kapcsolattartó pont néven.

Az uniós bizottság szerdai tájékoztatása szerint a 2018 januárjától működő határügyi kapcsolattartó pont hozzá fog járulni a munkahelyhez jutás és az olyan szolgáltatásokhoz való hozzáférés megkönnyítéséhez, mint az egészségügy és a tömegközlekedés, valamint a határokon átnyúló üzleti tevékenységek támogatásához.

Uniós bíróság: a pénzintézeteknek átfogó tájékoztatást kell nyújtaniuk a bankhitelek feltételeiről

Jogtudor - 2017-09-20

A külföldi pénznemben meghatározott hitelszerződések esetén a pénzügyi intézménynek átfogó tájékoztatást kell nyújtana a kölcsönfelvevő számára ahhoz, hogy ez utóbbi tájékozott és megalapozott döntést hozhasson - közölte az Európai Unió Bírósága szerdán.

A luxembourgi székhelyű bíróság ítéletének indoklásában aláhúzta, hogy a hitelt nyújtó banknak vagy szolgáltatónak az érintett ügyfél rendelkezésére kell bocsátania az ahhoz szükséges valamennyi lényeges információt, hogy a hitel felvevője felmérhesse valamennyi feltétel pénzügyi kötelezettségeire gyakorolt gazdasági következményeit.

Az LMP javaslatcsomagot nyújt a Ház elé a nyugdíjasok érdekében

Belföld - 2017-09-20

Ötpontos javaslatcsomagot terjeszt az Országgyűlés elé az LMP a nyugdíjasok helyzetének javítása érdekében - számolt be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese.

Schmuck Erzsébet kifejtette: előterjesztésük tartalmazza a nyugdíj, mint tulajdonjog alkotmányos védelmét, a méltányos nyugdíjemelést, amely lehetővé teszi, hogy az idősek is részesüljenek a gazdasági növekedésből, de az öregségi minimáljáradék ötvenezer forintra emelését is a jelenlegi 28 ezer 500 forintról.

A homeopátia nem hatékony, és káros is lehet a vezető európai tudósok szerint

Tudomány - 2017-09-20

Nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne, sőt kártékony is lehet, mivel eltántorítja a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől - fogalmazott a szerdán kiadott szakvéleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), amely javaslatokat is megfogalmazott, egyebek között a homeopátiás készítmények összetételének feltüntetésére.

Európa-szerte sokan élnek homeopátiás termékekkel, amelyek a betegségek széles skálájára ígérnek gyógyulást. Jóllehet a homeopátiás készítmények egyes országokban igen népszerűek, a tudósokban felmerül a kérdés, hogy vajon hasznosak, vagy inkább ártalmasak-e ezek a termékek - olvasható az mta.hu-n.

Brexit - Financial Times: Theresa May 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlására készül

Gazdaság - 2017-09-20

Theresa May brit miniszterelnök 20 milliárd eurós végső uniós befizetés felajánlását tervezi, abban a reményben, hogy ezzel London kitöltheti a brit kilépés által az Európai Unió költségvetésében keletkező kezdeti bevételi űrt, egyben rendezheti az EU által Nagy-Britanniával szemben támasztott pénzügyi követeléseket - írta bennfentes forrásokra hivatkozva a szerdai Financial Times.

EP-bizottsági vezető: rutinlátogatást tett a delegáció Magyarországon

EU - 2017-09-20

A vizsgálatok rendszerességének és rutinjellegének hangsúlyozásával kívánta tompítani az uniós strukturális alapok felhasználásának ellenőrzésére tett látogatások "szenzáció jellegét" az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Szakbizottságának vezetője.

A kilenc európai parlamenti képviselőből, az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság munkatársaiból álló delegáció vezetője, Ingerborg Grässle a szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a testület 2011 után most járt a második alkalommal Magyarországon, és hozzátette "többször kellene jönnünk, hogy elvegyük a látogatások szenzáció jellegét". Hangsúlyozta: teljesen normális, a strukturális alapok felhasználásának jogszerűségére koncentráló munkalátogatás volt a mostani.

A delegáció szeptember 18. és 20. között az Európai Unió által finanszírozott beruházásokat keresett fel, és kormányzati döntéshozókkal folytatott megbeszélések mellett a civil szféra képviselőivel is találkozott. Látogatása során a delegáció megvizsgálta a 4-es metró beruházást, a felcsúti kisvasutat, az V. kerületi Város Szíve projektet is. A kisvállalkozások támogatására indított uniós program eredményeinek a felmérésére a delegáció a Bodri Pincészetet kereste fel.

Ukrán oktatási törvény - A beregszászi városi és a járási tanács vétózásra kéri az ukrán elnököt

A vitatott ukrán oktatási törvény megvétózására szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt a kárpátaljai Beregszász városának és az azonos nevű járásnak a tanácsa (közgyűlése) kedden soron kívül tartott ülésén.