- A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.
A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.
Személyre szabott szankciók bevezetését helyezte kilátásba a hétvégén Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, akinek Moldovába tartó repülőgépét nem engedték be a román légtérbe, Budapesten pedig nem hagyták leszállni.
- Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szerint szükség van arra, hogy a Hungaroring teljes körűen megújuljon, s 21. századi körülmények között fogadja a Forma-1-es Magyar Nagydíjra érkező csapatokat, pilótákat, nézőket.
Új-Moszkvába vezető metróvonalak kiépítésének tervét jelentette be vasárnap Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere.
A 148 ezer hektárnyi Új-Moszkvát 2012. július 1-jén csatolták az orosz fővároshoz, mintegy két és félszeresére növelve annak területét. A délnyugati új városrészben két közigazgatási egységet hoztak létre, amelyben 19 települést és két kerületet vontak össze.
A terveknek megfelelően befejeződött az őszi búza aratása az országban - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn. Vancsura József közölte: a betakarítás eredményeit hétfőn összesítik. Az eredményekről várhatóan szerdán adnak bővebb tájékoztatást.
Annyit azonban előzetesen elmondott: az idén a betakarított őszi búza mennyisége várhatóan mintegy 10-15 százalékkal lesz kevesebb, mint a tavalyi 5,6 millió tonna volt
Mindennel maximálisan elégedettek voltak a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a Budapesten és Balatonfüreden rendezett világbajnokságon.Julio Maglione, a szervezet elnöke a vasárnapi záró sajtótájékoztatón elmondta, az egész "FINA-család" feledhetetlen élményekkel gazdagodott az elmúlt két hétben
Stabilabbá és kiszámíthatóbbá válik a magyar műkincspiac; a szakemberek idén az ügyfélkör bővülését és a megemelkedett árszint megtartását várják - közölte a műtárgypiaci változásokról szóló felmérést végző kommunikációs cég az MTI-vel.
A magyarországi műtárgypiacon a becsült forgalom évente 15-20 milliárd forint között mozog. A válság legsúlyosabb éveiben a Virág Judit Galéria aukcióinak forgalma 200-300 millió között mozgott, az utóbbi két évben mindegyik aukció 500 millió forint felett zárult.
- Háromszáz programot, köztük világzenei koncerteket, színházi, utcaszínházi és bábelőadásokat, szabadtéri filmvetítéseket, irodalmi esteket és táncházakat kínál a közönségnek augusztus 25. és szeptember 2. között a Vidor Fesztivál Nyíregyházán.
A programok döntő többségét a nyírségi megyeszékhelyen tartják majd, de Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz másik településére is kitelepül a fesztivál - mondta Kirják Róbert, a szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója az eseményt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap a kormány és Soros György viszonyával kapcsolatban közölt írást pénteken.
Az elképzelt összeesküvés című riportban a szerzők, Gerald Braunberger, Stephan Löwenstein és Reinhard Veser kiemelik: Orbán Viktor úgy látja, "hadban áll" Soros Györggyel. Azzal vádolja, hogy "profitszerzés céljából migránsok millióit akarja áttelepíteni Európába", de vajon "hogyan jutott erre Orbán?"
Kifejtik: Magyarország és a kormány megítélése szerint az Európa békéjét és biztonságát fenyegető "spekuláns" által működtetett "maffiahálózat" egyik központja, a Helsinki Bizottság arra példa, hogy "miként lehet egy embert és életművét egy torz politikai tükörben úgy beállítani, hogy minden mérték elvesszen, és nehéz legyen higgadtan elemezni, valójában mit is tesz és mond az illető".
A túl sok cukrozott üdítőital, sütemény és más édesség fogyasztása növeli a depresszió kockázatát férfiaknál - derítették ki brit kutatók, akik ugyanezt az összefüggést nők esetében nem tudták kimutatni.
A University College London kutatói az étrend részeként elfogyasztott cukor és a mentális egészség problémái közötti összefüggést kutatták ötezer férfi és kétezer nő körében.
Először fedezhetett fel egy Naprendszeren kívüli holdat amerikai csillagászok egy csoportja: a kutatók szerint az "exohold" méretét és tömegét tekintve is akkora lehet, mint a Neptunusz, és valószínűleg egy Jupiterrel azonos méretű, de tízszer nagyobb tömegű bolygó körül kering.
- Az amerikai szenátus péntek hajnalban ismét leszavazta az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény visszavonását.
Harmadik alkalommal voksoltak a szenátorok, hogy megpróbálják visszavonni az előző amerikai elnök, Barack Obama nevével fémjelzett egészségbiztosítási törvényt, ezúttal azonban már nem is azzal próbálkoztak, hogy a teljes törvényt visszavonják, hanem csak annak egyes részleteit kívánták megsemmisíteni. A péntek hajnalig tartó szavazáson azonban ez a kísérlet is elbukott. Péntek hajnalban a demokraták egységes nemleges szavazatához csatlakozott három republikánus politikus: John McCain arizonai, Lisa Murkowski alaszkai és Susan Collins, maine-i szenátor, s így a törvényjavaslatot 51:49 arányban leszavazták.
Az építőipar kapacitáshiányára és az ebből következő építkezési csúszásokra figyelmeztettek szakértők pénteken az első féléves lakásépítési adatok kapcsán, de továbbra is jelentős keresletre számítanak az ingatlanpiacon.
A KSH pénteken közölte: az első fél évében 5004 új lakás épült, ami 46,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az adatok szerint a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 19 823 volt az év első hat hónapjában: ez 40,2 százalékos emelkedés a tavalyi év első fél évéhez viszonyítva.
A légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról, ez alól semmilyen körülmény, sem vihar, sem műszaki hiba nem mentesíti a cégeket - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-nek pénteken eljutatott közleményében, miután a Ryanair ír légitársaság szerda esti Madridból Budapestre tartó járata Pozsonyban szállt le, és az utasokat a szlovák fővárosban hagyták.
A kormány a Miniszterelnökség kezdeményezésére szeptembertől a gázcsatlakozásokhoz hasonlóan az áram- és víziközmű-szektorban is lehetővé teszi a családoknak és a kisvállalkozásoknak, hogy maguk válasszák ki a közműcsatlakozási munkák kivitelezőit.
Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az érintett vállalkozói érdekképviseletek képviselőivel folytatott tárgyalást követően, az Országház épületében tartott sajtótájékoztatón elmondta, az elosztótársaság a közműkivitelezésekben monopolhelyzetet tartanak fenn, a kormány ezen kíván változtatni.
- Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon - írta pénteki számában a Kolozsváron megjelenő Krónika.
Az erdélyi lap arra reagáltatott több pártvezetőt és közéleti személyiséget, hogy a budapesti Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén hitelesítette a székelyek honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló választópolgári kezdeményezést.
Az Újpesti Torna Egylet (UTE) címerének védelme érdekében elindította a peres eljárást az Újpest 1885 Futball Kft-vel szemben.
Augusztus elsejétől 10 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
A pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint 5 ezer új munkahely jöhet létre és további mintegy 10 ezer már meglévő megőrzését is támogatják.
Az amerikai képviselőház megszavazta a jövő évi katonai költségvetés 68 milliárd dolláros kiegészítését benne a mexikói határon építendő fal kezdő költségeivel.
A 235 igen és 192 nem szavazattal elfogadott törvény célja, hogy tovább erősítse az Egyesült Államok védelmi képességeit külföldről érkező rakétatámadásokkal szemben. A törvényhozók az észak-koreai rakétakísérletekkel és Phenjan hadikapacitásainak feltételezett növekedésével indokolták a jövő évi költségvetés növelésének szükségességét.
Így a 2018-as évre biztosított katonai költségvetés 658,1 milliárd dollár, amely a Donald Trump elnök által kért összegnél is több 18,4 milliárd dollárral.
Válaszlépéseket jelentett be pénteken az orosz külügyminisztérium, miután előző este az amerikai szenátus is nagy többséggel megszavazta az Oroszország elleni szankciókat megfogalmazó törvénycsomagot.