Archívum

Eredmények megjelenítése 26801-től 26820-ig 67671 találatból.

Kovács Béla: saját érdekem, hogy mielőbb vége legyen az ügynek

Belföld - 2017-07-19

Saját érdekének nevezte a kémkedéssel, valamint költségvetési csalással összefüggésbe hozott Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő azt, hogy minél előbb lezáruljon a büntetőügye, amelyben szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen.

A politikus a főügyészség budapesti központi épülete előtt, még kihallgatása előtt újságíróknak azt mondta, kérni fogja, hogy minél előbb zárják le ezt az ügyet.

"Ha úgy gondolják és van megfelelő mennyiségű bizonyítékuk, akkor emeljenek vádat ellenem, én nagyon szeretném már a bíróság előtt tisztázni magamat" - fogalmazott.

Ugrásszerűen nőtt a bulinegyed forgalma a NAV ellenőrzése alatt

Fontos - 2017-07-19

Mintegy 35 ezerrel több nyugtát és 62 millió forinttal több bevételt regisztráltak az online pénztárgépekben, mint a korábbi, hasonló időszakokban, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Budapest VI. és VII. kerületében lévő bulinegyedben az adótraffipax rendszerében előre bejelentett hatnapos ellenőrzéssorozatot tartott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) és a rendőrséggel közösen - közölte a hivatal szerdán.

Uruguayban a patikák nem gyógyászati célra is árulhatnak marihuánát

Uruguayban a világon elsőként elkezdték a marihuána nem gyógyászati, "rekreációs célú" értékesítését a gyógyszertárakban.

A hatóságok által regisztrált fogyasztók hetente legfeljebb tíz grammot vásárolhatnak a könnyűdrogból a forgalmazási engedéllyel rendelkező, egyelőre csak 16 gyógyszertárban. Kétfajta marihuánát árusítanak teatasakokhoz hasonló, 5 grammos kiszerelésben, grammonkénti 1,3 dollárért (345 forint), olcsóbban, mint az illegális drogpiacon.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Művészetek Völgye - Etno Ligetet és Etno Portát nyit a Néprajzi Múzeum

Ajánljuk - 2017-07-19

Egyedüli múzeumként vesz részt idén a Művészetek Völgye fesztiválon a Néprajzi Múzeum, amely július 21. és 30. között Taliándörögdön, az Etno Ligetben minden nap állandó programokkal és koncertekkel, az Etno Portán pedig vetítésekkel várja a fesztiválozókat.

A Néprajzi Múzeum egyike Európa legfontosabb szakmúzeumainak; a magyar népi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékei mellett itt található az ország legnagyobb nemzetközi gyűjteménye, és az intézmény a kortárs kultúra kutatásának is fontos központja.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Trump és Putyin között volt egy eddig nyilvánosságra nem került találkozó is Hamburgban

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-as országcsoport hamburgi csúcstalálkozóján nem egyszer, hanem kétszer találkozott. Kedd későn este kiderült: nem külön találkozóról volt szó, hanem a vacsorai beszélgetésről.

A második megbeszélés ténye eddig nem került nyilvánosságra. Kedden este a Reuters brit hírügynökség és a CNN hírtelevízió közölte a hírt, majd az információt percekkel később megerősítette a Fehér Ház egyik illetékese is. Az elnöki hivatal azonban nem tett említést arról, hogy a két államfő második találkozója milyen hosszan tartott és mi volt a megbeszélés témája.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Patkányügyi konferencia Debrecenben


A kiváló életfeltételek miatt elszaporodtak a patkányok Debrecenben. Betelepülési konferenciájukon a Böszörményi és a Doberdó utca sarkán élő csatornapatkány család képviselője jelezte: bátran sétálnak már a kicsik is a csatorna és a bokrok között, fényes nappal. Aggodalmát fejezte ki a vénkerti kolónia főnöke:felszólalásában tiltakozott az ellen, hogy nemrégiben egy társasház patkánytalanítása érdekében 70 kiló mérget vetett be ellenük az emberi faj. Ráadásul a ház visszafoglalását az akadályozta meg, hogy a járatokba tömött betont üvegszilánkokkal tették átrághatatlanná.

Hősies küzdelemről számolt be az egyik belvárosi társasház patkányszóvivője. Amikor az egészségügyi gázmester kiabálással és csapkodással akarta kizavarni az ott élő kolónia vezérét, a gyorslábú alfahím szaladgált a lépcsőházban. A helyzet akkor vált drámaivá, amikor a gaz gázmester 3 segítőt telefonozott össze, s végül az egyik ráugrott a patkánycsaládfő gerincére.


Netanjahu-látogatás - Izraeli miniszterelnök: a jövőbe kell tekintenie a két országnak

Izrael és Magyarország a múlttal tisztában van, de a jövőbe tekint, és az ilyen országoké a jövő - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kedden az Országházban, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt.

Az izraeli kormányfő magyar kollégájával közösen tett sajtónyilatkozatában kiemelte: a találkozón megvitatták azokat az aggályokat, amelyeket a helyi zsidó közösség felvetett, és nagyon fontosnak nevezte azokat a szavakat, amelyeket Orbán Viktor most ezzel kapcsolatban mondott.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Külföldi sajtó Magyarországról - Osztrák lapok Netanjahu budapesti látogatásáról

Olvastuk - 2017-07-18

A Die Presse című konzervatív osztrák keddi száma beszámolt az izraeli kormányfő budapesti látogatásáról, amelyre a lap tudósítója szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök nagy örömmel érkezett. A cikkszerző indoklása szerint Netanjahu nem számíthat Orbán Viktortól bírálatra a ciszjordániai telepekkel kapcsolatban, és mindkét kormányfő egyetért a radikális iszlám elleni küzdelemben.

A Die Presse cikke idézi a Háárec című izraeli napilap megállapítását, miszerint a magyar és az izraeli kormányfő osztoznak a médiával és a kisebbségekkel szembeni "antidemokratikus víziójukban".

A cinizmus világbajnokai címmel jelent meg kommentár a Der Standard című liberális osztrák napilap keddi számában Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásáról.

Paul Lendvai, a cikk szerzője megállapította, hogy a látogatás jelentős politikai siker a vendéglátónak, Orbán Viktornak. Rámutatott: a visegrádi országok soros elnökeként Magyarország szervezheti meg az izraeli vezető és a négy ország kormányfőjének budapesti találkozóját is

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Váratlanul lassult a brit infláció

Gazdaság - 2017-07-18

Váratlanul jelentős mértékben lassult az éves brit infláció a múlt hónapban. Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban csak átmeneti megtorpanásról van szó.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint a fogyasztói árindex 2,6 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel korábban. Májusban 2,9 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában - ez négyévi csúcs volt -, és a londoni elemzői konszenzus a múlt hónapra is hasonló éves ütemet valószínűsített.

Két és fél éve, 2015 februárja óta nem lassult ilyen mértékben egyik hónapról a másikra az éves brit infláció.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

A mesterséges édesítőszerek növelhetik az elhízás, a szívbetegségek és más egészségügyi problémák kockázatát

Egészségügy - 2017-07-18

A mesterséges édesítőszerek hosszú távon kapcsolatba hozhatók az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kockázatának növekedésével egy új kanadai kutatás szerint.

A Canadian Medical Association Journalban (CMAJ) publikált tanulmányt a kanadai Manitoba Egyetem kutatói jegyzik, akik a mesterséges édesítőszerek hosszú távú, káros hatásait vizsgálták. A tudósok 37 tanulmány adatait elemezték, amelyek mintegy 400 ezer ember átlagosan tíz évig tartó orvosi megfigyelésén alapultak. A tanulmányok közül 7 készült a klinikai tesztekre jellemző véletlenszerű kontrollcsoporttal, ezekben 1003 embert követtek átlagosan 6 hónapig - ismertette a medicalexpress.com tudományos portál.

Az elemzésből kiderült, hogy a mesterséges édesítőszerek használata nem okozott súlycsökkenést, viszont a hosszú távú megfigyelés alapján kapcsolatba hozták őket a súlygyarapodás és elhízás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, szívbetegségek és más egészségügyi problémák kockázatának növekedésével.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

A párizsi prefektúra védjegyet ad a biztonságos turisztikai helyeknek

Védjeggyel igazolja a biztonságot a párizsi prefektúra az ellenőrzött turisztikai helyeken a francia fővárosban annak érdekében, hogy ismét minél több turista látogasson Párizsba, és érezze magát ott biztonságban.Az erről szóló megállapodást hétfő este írta alá Michel Delpuech párizsi prefektus a turisztikai ágazat vezetőivel.

"A turizmus hazánk hírnevének egyik meghatározó eleme, és abban Párizs hatalmas szerepet játszik, annak motorja" - mondta a párizsi prefektus az egyezmény aláírását követően.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Campus Fesztivál - Óriáskerék is épül

Helyi - 2017-07-18

Épül a fesztiválváros a debreceni Nagyerdőben, ahol szerdán nyitja meg a kapuit a jubileumot ünneplő Campus Fesztivál - közölte a fesztivál sajtófőnöke keddenl. Idén 30 méteres óriáskereket is felállítanak a helyszínen, ahonnan rá lehet majd látni a nagyszínpadra, a fesztiválterületre és a városra is.

Bakó Csaba tájékoztatása szerint Debrecenben lép fel a The Prodigy, a Bingo Players, Alle Farben, Lukas Graham, a hazai művészek közül pedig a Tankcsapda, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains és a Quimby is színpadra áll majd.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Előzetes letartóztatásba helyeztek Törökországban hat, korábban őrizetbe vett jogvédőt

Jogtudor - 2017-07-18
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Fegyveres terrorszervezet támogatása gyanújával előzetes letartóztatásba helyeztek Törökországban hat, korábban őrizetbe vett emberi jogi aktivistát - jelentette kedden a Dogan török hírügynökség.

Az Amnesty International (AI) törökországi irodájának vezetőjét, Idil Esert, valamint másik kilenc jogvédőt július 5-én állította elő a török rendőrség az isztambuli Nagy-szigeten (Büyükada) található egyik szállodában. Az AI közleményében akkor tiltakozott az intézkedés ellen, s azt írta: az aktivisták kiberbiztonsági és adatkezelési tréningen vettek részt.

Török puccskísérlet - PEN: soha nem volt ennyi író egyszerre börtönben egyetlen országban

Külföld - 2017-07-18
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Az írókat, költőket, esszéírókat tömörítő PEN International szervezet csaknem 100 éves fennállása alatt még soha nem fordult elő, hogy egyetlen országban annyi író legyen egyszerre rács mögött, mint jelenleg Törökországban - állapítja meg nyilatkozatában a PEN International.

Az önkifejezés szabadsága mellett síkra szálló, hétfőn közzétett állásfoglalásában a szervezet elismeri, hogy a török hatóságoknak jogos igénye a tavalyi puccskísérlet felelőseinek megbüntetése, ám az azt követő "példátlan megtorlás" kritikus hangok tömegét hallgattatta el szinte teljesen.

"Törökország az újságírók legnagyobb bebörtönzője, Kínában és Eritreában együtt sem ül ennyi újságíró börtönben" - állapítja meg a honlapján közzétett nyilatkozatában a PEN International.

Elégedett a NAV az ADÓtraffipax eredményeivel

Ajánljuk - 2017-07-18
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Növeli az adóbevételeket, a kiadott nyugták és a bejelentett alkalmazottak számát az ADÓtraffipax, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának főoldalán megtalálható rovatban megyékre lebontva előre közlik, hogy melyik időszakban hova mennek ellenőrizni az adóhatóság munkatársai és mit vizsgálnak - mondta el Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

Az adóhatóság márciusban indította el a szolgáltatást, azóta 162-szer hirdettek meg előre ellenőrzéseket, és a rovatot több mint 50 ezren nézték meg.

Először bírságolt a jegybank az együttműködési kötelezettség megsértése miatt

Fontos - 2017-07-18
cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

- A tavalyi jogszabályi szigorítás óta először szabott ki bírságot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzügyi fogyasztói jogviták rendezéséhez kapcsolódó együttműködési kötelezettség megsértése miatt egy biztosításközvetítőre, mert az nem jelent meg személyesen a Pénzügyi Békéltető Testület előtti eljárásban.

Campus Sportfesztivál Debrecenben

Ingatlan - 2017-07-18

Kedden és szerdán rendezik meg Debrecenben a Campus Sportfesztivált, a hazai és határon túli felsőoktatási intézmények legnagyobb nyári sporteseményét.

A szervezők tájékoztatása szerint a Debreceni Egyetemen, a DEAC pályáin sorra kerülő eseményen a hallgatók kispályás labdarúgásban (45 csapat), 3x3-as kosárlabdában (35 csapat), illetve strandröplabdában mérik össze tudásukat. Utóbbi kategória annyira népszerű volt, hogy a tervezett 32 csapat helyett végül 52-re emelték a keretet.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Az Egyesült Államok kidolgozta a NAFTA újratárgyalásának alapelveit

Pro... - 2017-07-18

Az Egyesült Államok kidolgozta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának alapelveit és a dokumentumot Robert Lighthizer hétfőn este megküldte a kongresszusnak. Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője az alapelveket rögzítő dokumentumhoz csatolt levelében hangsúlyozta: a Trump-adminisztráció célja az amerikai kereskedelmi deficit csökkentése a Kanadába és Mexikóba exportált amerikai termékek volumenének növelésével.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Nincs többsége a szenátusban a republikánusok egészségbiztosítási törvényének

...kontra - 2017-07-18

Ismét kútba esett a republikánusok egészségbiztosítási törvényjavaslatának elfogadása. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője hétfőn későn este közleményben tudatta: "sajnálatos módon immár nyilvánvaló, hogy a kudarcot vallott az Obamacare visszavonása, és azonnali pótlása nem jár majd sikerrel".

Héfő este ugyanis először két republikánus politikus - Mike Lee, Utah állam és Jerry Moran, Kansas szenátora jelentette be, hogy a másodszori korrekció után sem szavazza meg a törvényjavaslatot, majd csatlakozott hozzájuk Maine állam szenátora, Susan Collins és a kentuckyi Rand Paul is. Ezzel egyértelművé vált, hogy a 100 tagú szenátusban - a demokraták egyhangú elutasítása mellett - a republikánusoknak nincs elegendő voksuk a törvényjavaslat elfogadásához. Ehhez 52 republikánus szenátor közül 50-nek az igenlő szavazatára volna szükség.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper

Tíz éve nem volt ilyen olcsó a kakaó

Ajánljuk - 2017-07-18

- Folyamatos csökkenéssel tíz éve nem látott alacsony szint közelébe jutottak a világpiaci kakaóárak, a csökkenést az idézte elő, hogy a kínai kereslet növekedése elmaradt az előrejelzésektől, a termelőknél és a kakaóőrlőknél emiatt kapacitástöbblet alakult ki - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója.

cheap photo paper cheap photo paper online inkjet paper for photos best inkjet paper for photos inkjet photo paper inkjet photo paper online inkjet paper cheap inkjet paper