Megjelent a Krausz Ferenc által javasolt Élvonal Program megvalósítását támogató törvény - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken.
"Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére került elfogadásra az Országgyűlés által az a törvény, amely egyedülálló módon kapcsolja össze a világszínvonalú csúcskutatást és a korai tehetséggondozást, ezáltal globálisan is kiemelkedő fejlődési utat biztosít a jövő magyar tudósai és innovátorai számára" - emlékeztettek a KIM közleményébe
Évadzáró társulati ülést tartott a Csokonai Nemzeti Színház 2025. június 20-án. Az ünnepélyes alkalmon Nívódíjakat, prózai, zenei és táncos elismeréseket adtak át a színház munkatársainak. Az ülésen elhangzott: a most záruló évadban 560 színházi eseményükön csaknem 100 ezer látogatót fogadtak.
Mozgalmas évadot zárt a Csokonai Nemzeti Színház a 2024/25-ös évadban: vígjátékok, drámák, mesejáték, musical, operák, operett, két táncelőadás, két ifjúsági színdarab, összesen 16 bemutató volt az évben. Az évad lezárásaként társulati ülést tartottak a Csokonai Teátrumban, ahol az évértékelés mellett elismeréseket is átadtak.
Idén a Csokonai Nemzeti Színház Nívódíj bizottsága három művésznek ítélte oda az elismerést:
- BAKOTA ÁRPÁD Jászai Mari-díjas színművész
- BALÁZS-BÉCSI ESZTER színművész
- ELISE PARIS TURCO táncművész
A Patrióták áttörést értek el: közreműködésükkel létrejön egy munkacsoport az Európai Parlamentben, amely kivizsgálja az NGO-finanszírozások gyanús szerződéseit - tájékoztatott a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja közleményében pénteken.
urópában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
"Oroszország már a negyedik helyet foglalja el a világon a bruttó hazai termék (GDP) tekintetében. Európában az első. Ezek nagyon jelentős mutatók" - mondta az államfő.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd az ECOFIN azt követő tanácskozásán.
A kánikulai időjárás, a csapadékhiány és a keletkező tüzek növekvő száma miatt a hatóságok június 21-étől újabb hat vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat,
A korlátozást Borsod-Abaúj Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Pest vármegyére terjesztették ki, de Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyékben is tovább él - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok.
Szeptembertől az online szolgáltatóknál vásárolt autópálya-matricák után sem kell külön kényelmi díjat fizetni - hívta fel a figyelmet az autopalyamatrica.hu szakportál a pénteken kihirdetett jogszabályváltozás kapcsán.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében
Az adathalász üzenetek sokszor fizetési felszólítással vagy a szolgáltatás kikapcsolásával fenyegetnek, a csalók az érintettek ijedtségét használják ki, hogy megszerezzék bankkártyájuk adatait.
- ismertették.
Magyarország energiaszuverenitását és a magyar fogyasztók ellátásbiztonságát a lehető legnagyobb arányban a hazánkban elérhető forrásokra érdemes alapozni. A belföldi kitermelés fokozása érdekében öt év szünet után hirdetett meg újabb bányászati koncessziókat tavaly ősszel az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Meg kell duplázni a kisnyugdíjakat - jelentette ki pénteki online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke.
Dobrev Klára úgy fogalmazott, hogy 15 év "szívtelen jobboldali kormányzása" oda vezetett, hogy sok millió nyugdíjas él létbizonytalanságban. Közülük sok százezernek a nyugdíja még a szegénységi küszöböt sem éri el - tette hozzá az ellenzéki politikus.
Magyarország kormánya nem támogatja Ukrajna európai uniós tagságát - mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az M1 aktuális csatornán pénteken.
Megszavazta pénteken a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők segítség igénybevételével véget vethetnek életüknek.
Az egyéni képviselői indítványt, amelyet a kormányzó Munkáspárt frakciójának egyik tagja terjesztett elő, többórás részletes vita után 314-291 arányban, vagyis mindössze 23 fős többséggel hagyták jóvá. Ez azt jelenti, hogy a munkáspárti frakció is erősen megosztott volt, mivel a kormánypártnak az alsóházban ennél sokkal nagyobb többsége van.
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke Magyar Péterhez a Tisza Párt elnökéhez írt levelében közölte, hogy az Európai Néppárt továbbra is támogatni fogja Ukrajna csatlakozási folyamatát, egyúttal a Tisza álláspontját tiszteletben tartják.
Magyar Péter a Facebook-oldalán pénteken közzétett bejegyzésében kiemelte: az Európai Néppárt elnöke a hozzá címzett levelében kijelenti, hogy tiszteletben tartják a Tisza Párt Néppárttól eltérő álláspontját és tudomásul veszik, hogy a Tisza nem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és azt is, hogy a Tisza megfelelő időben kötelező érvényű népszavazáson megkérdezi a magyarok véleményét ebben a kérdésben.
Folytatódik a nyugodt, napos, száraz idő a hétvégén is, de az északias szél a hétvége első felében többfelé lesz élénk. A csúcshőmérséklet lassan emelkedik, de jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakul, a hajnalok frissítőek lesznek - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az izraeli légierő csapást intézett az irán állami televízió és rádió, az Iráni Iszlám Köztársaság Hangja épületei ellen hétfőn. Az izraeli védelmi erők előzőleg figyelmeztették Teherán 3. kerületének lakóit – ahol a médiakomplexum is található –, hogy haladéktalanul hagyják el a körzetet, mert támadni fogják az „iráni rezsim ottani katonai célpontjait”.
A kerületben mintegy 300 ezer ember él. A figyelmeztetés után mintegy 40 perccel megkezdődtek a légicsapások.
Június 27-én és 28-án rendezik meg a KoreaON kulturális fesztivált a Margitszigeten, a Kristály Színtérben, ahol két színpadon ingyenes koncertekkel, táncos előadásokkal, gasztronómiai programokkal és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket - közölték a szervezők hétfőn.
A művészeti ágak széles spektrumát kínálva a színháztól a kortárs táncon át a zenéig, sokszínű programmal várja a látogatókat a Néprajzi Múzeum szombaton, a Múzeumok éjszakáján.
A közel-keleti helyzet hirtelen kiéleződéséről és a válság rendezéséről tárgyalt hétfőn telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte hétfőn a Kreml sajtószolgálata.
Az izraeli elnök szerint nem maradt más lehetőség, csak az Irán elleni hadművelet, mivel Irán "rohanvást haladt" a nukleáris fegyver előállítása felé.
Jichák Hercog a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak adott, hétfőn műsorra tűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott: a helyzet ahhoz volt hasonlítható, mint "a labdarúgó-mérkőzéseken a 90. perc". Hercog szerint az irániak a nukleáris fegyverhez szükséges összes alkotóelem létrehozásában "drámai mértékű" előrelépést értek el.
Az államfő közlése szerint az erről szóló izraeli hírszerzési adatokat az izraeli kormány bemutatta Washingtonnak is.