Archívum

Eredmények megjelenítése 38181-től 38200-ig 67910 találatból.

Kikotorják a Rezéti-Dunát

Gazdaság - 2014-07-31

A Rezéti-Duna területén néhány héten belül elindul az a folyót érintő élőhely-revitalizációs beavatkozás, amelynek segítségével az elmúlt évtizedek alatt feltöltődött folyómeder kikotrásával a mellékágon ismét át tud majd folyni a víz. Ennek köszönhetően a lassú folyású vízhez köthető fajoknak újra kialakulhatnak az életfeltételeik.  A 14 kilométer hosszú Rezéti-Duna a régióban a Duna leghosszabb mellékága, amelynek ma még mind az alsó, mind a felső vége élő kapcsolatban van a főmederrel.

Továbbra is Kínából érkezik a legtöbb szellemi tulajdonjogot sértő termék

Külföld - 2014-07-31

Az Európai Unió tagállamainak hatóságai  tavaly 36 millió hamisított terméket foglaltak le több mint 760 millió euró - 237 milliárd forint - értékben, többségük Kínából származott - közölte csütörtökön az Európai Bizottság.

  A brüsszeli testület közleménye szerint a szellemi tulajdonjogokat sértő, lefoglalt termékek kétharmada érkezett Kínából az Európai Unióba, további 13 százalék származási helye pedig a szintén Kínához tartozó, különleges igazgatás alá tartozó Hongkong volt.

Nhp - Július végéig közel 284 milliárd forint összegben mintegy 7100 vállalkozás jutott hitelhez

Pénzügyek - 2014-07-31

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja második szakaszában közel 284 milliárd forint összegben, mintegy 7100 vállalkozás jutott hitelhez, ami június vége óta több mint 60 milliárd forintos növekedést jelent - közölte a legfrissebb, július 29-én lezárt adatokat csütörtökön a jegybank.

Strasbourgi bíróság: 1,8 milliárd eurót kell fizetnie az orosz államnak a Yukos-ügyben

EU - 2014-07-31

- Több mint 1,8 milliárd euró - 582 milliárd forint - kártérítés megfizetésére kötelezte csütörtöki döntésével az orosz államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a Yukos (Jukosz) olajvállalat által indított perben. A bíróság már 2011-ben megállapította, hogy Oroszország megsértette a cég magántulajdonhoz és jogorvoslathoz való jogát. Eredeti beadványában a Yukos ezért 81 milliárd euró kártérítést követelt, ám a bírák a vállalat több panaszát elutasították.

Megszűnt a L′Unita cimű olasz baloldali napilap

Külföld - 2014-07-31

- A L′Unita él főcímmel jelent meg csütörtökön a volt olasz kommunista párt napilapjának utolsó száma, az újságot a pénzhiány tette tönkre. A lapot 1924-ben Antonio Gramsci filozófus alapította. A kilencven éves l′Unita mostanra harminc millió euró (9 milliárd forint) adósságot halmozott fel, nem sikerült megmenteni, és ezért augusztus elsejétől nem jelenik meg.

A Richter nyeresége 45,3 százalékkal emelkedett a második negyedévben

Gazdaság - 2014-07-31

A Richter Gedeon konszolidált nyeresége 45,3 százalékkal nőtt 2014 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, az anyavállalat tulajdonosaira jutó eredmény 13,82 milliárd forint lett - közölte a gyógyszeripari vállalat csütörtökön. A második negyedév eredményét jelentősen javította a pénzügyi tevékenység pozitív szaldója, míg a 8,79 milliárd forintos üzemi eredmény 40,4 százalékkal elmaradt az előző évi bázistól.

Romániában vett bankot az OTP

Befektetés - 2014-07-30
Az OTP Bank Románia megveszi a romániai Millennium Bankot a portugál Banco Comercial Portugues-től. A szerdán aláírt szerződés szerint a vételár 39 millió euró (mintegy 12 milliárd forint) - jelentették be a bank szerdai bukaresti sajtótájékoztatóján

Megválik HVG-részesedésétől a többségi tulajdonos

Gazdaság - 2014-07-30

Megválik HVG-részesedésétől a többségi tulajdonos, a német Funke Csoport, és tárgyalást kezd a kisebbségi részvényessel a tulajdonosi struktúra átalakításáról - tette közzé a hvg.hu-n szerdán a médiavállalat. Tudatták azt is: távozik a hetilap éléről Vass Péter főszerkesztő.

Ebola - Még több pénzt ad a járvány megfékezésére az Európai Unió

EU - 2014-07-30

Az eddig meghirdetett 1,9 millió euró mellé több mint még egyszer ennyi, kétmillió euró támogatás odaítéléséről döntött szerdán az Európai Bizottság az afrikai Ebola-járvány megfékezésére.

 A pénzzel az EU a járvány terjedésének megfékezését szeretné elősegíteni, valamint a közvetlenül érintettek azonnali egészségügyi ellátását akarja javítani.

Magyarország az egyik legellenszenvesebb ország a románok számára

- Magyarország a második legellenszenvesebb ország a románok számára Oroszország után - derült ki egy szerdán közölt közvélemény-kutatásból, amelyet az Agerpres hírügynökség ismertetett.  Az INSCOP közvélemény-kutató intézet által július első hetében készített felmérés szerint a románok leginkább Németországgal szimpatizálnak, a megkérdezettek 84,3 százaléka válaszolt úgy, hogy kedvező érzelmeket táplál Németország iránt.

A kínai média Csou Jung-kang bukásáról: nagy tigris a ketrecben

Külföld - 2014-07-30

Kínában a szerdai újságok címlapjukon hozták a két éve még érinthetetlenek tartott pártvezetőnek, a belbiztonság akkori legfőbb irányítójának a fényképét, aki ellen korrupció gyanújával vizsgálat indult, s akinek sorsával kapcsolatban a szabadjára engedett propagandagépezet öles betűkkel azt hirdeti most, hogy "egy nagy tigrist is ketrecbe zártak".

Óriáshullámokat mértek a Jeges-tengeren

Külföld - 2014-07-30

A sarki jég egyre nagyobb mértékű olvadása egyre nagyobb nyílt vizeket eredményez az Északi-sark térségében, minél nagyobbak ezek a nyílt vízű területek, annál nagyobbakká válnak a hullámok - állapították meg a Washingtoni Egyetem kutatói, akik háznagyságú hullámokat észleltek a Jeges-tenger hullámzásának mérésekor 2012-ben.

3 milliárd forinttal emelkedik a kkv-k munkahelyteremtő beruházásának támogatása

Gazdaság - 2014-07-30

A jelentős igény miatt a kormány 3 milliárd forinttal megemelte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) beruházásának támogatására az év elején 13 milliárd forinttal indított program forrását. A többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, amelynek köszönhetően 1600 új munkahely jöhet létre - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Trafik - A fejlesztési tárca kiadja a pályázati anyagokat a DK-nak

Gazdaság - 2014-07-30

Pénteken átadja a fejlesztési tárca a dohánykoncessziós pályázati anyagokat a DK-nak, eleget téve annak a jogerős ítéletnek, amely a párt által, közérdekű adatok kiadása miatt indított perben született - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán.Tudatták: a dohánykoncessziós pályázatokat elbírálók nevét a tárca a Fővárosi Ítélőtábla által korábban előírt határidőn belül átadták Molnár Csabának, a DK alelnökének.

DK: embertelen a Népesedési Kerekasztal nyugdíjszámítási javaslata

Belföld - 2014-07-30

A Demokratikus Koalíció (DK) embertelennek és igazságtalannak tartja a Népesedési Kerekasztalnak a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslatát – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.

Gázai konfliktus – Izraelben nő, Gázában csökken a civilek támogatása

Külföld - 2014-07-30

Izraelben a gázai hadművelet előrehaladásával nőtt a harcok folytatásának támogatása a civilek által,  a Gázai övezetben viszont csökkent.Izraelben az „Erős Szikla” hadművelet harmadik hetén sem csökkent a lakosság körében a harcok támogatottsága, a 10-es tévécsatorna megrendelésére készített közvélemény-kutatás szerint a lakosság mintegy 86 százaléka nemcsak támogatja a Hamász elleni hadműveletet, de folytatni is akarja, s nem kíván tűzszünetet a jelenlegi helyzetben.

Ukrán válság - FT: lezárult egy 25 éves fejezet

Külföld - 2014-07-30

Az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókkal lezárul egy 25 évig tartó fejezet, amelynek során a Nyugat megpróbált konstruktív kapcsolatokat kiépíteni Oroszországgal abban a reményben, hogy Moszkva folyamatosan eltávolodik a kommunista korszak gyanakvó és önként vállalt elszigetelődésétől - írja szerdai számában a Financial Times tekintélyes brit politikai, gazdasági napilap európai kiadása.

A gázolaj ára emelkedett, a benziné csökkent

Gazdaság - 2014-07-30

A gázolaj nagykereskedelmi literenkénti árát bruttó 2 forinttal emelte, a benzinét 2 forinttal csökkentette szerdán a Mol Nyrt. Az intézkedéssel a gázolaj literenkénti átlagára 421-422 forintra nőtt, a benziné 415-416 forintra mérséklődött.  A Mol legutóbb múlt szerdán változtatott az árakon, akkor bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem változott.

 Egyre többen érdeklődnek a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek iránt

Befektetés - 2014-07-29

Több mint négy és félszeres jegyzési érdeklődésre, megemelt összegben értékesített - rekordalacsony hozammal - 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.

Külföldi sajtó Magyarországról - Román és német lapok Orbán Viktor tusnádfürdői beszédéről

Olvastuk - 2014-07-29

A keddi román lapok Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédével foglalkoznak; a miniszterelnök arról beszélt, hogy az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű.