Archívum

Eredmények megjelenítése 38221-től 38240-ig 69038 találatból.

Debreceni polgármester: saját bora lesz a városnak

Helyi - 2014-11-18
Ismét lesz Debrecennek saját bora: a november végi bormustrán mutatják be azt a fehér- és vörösbort, amely viselheti a város bora címet - jelentette be Debrecen polgármestere kedden, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.  Papp László elmondta: Debrecentől nem idegen a borkultúra.

OGY - Megtiltanák a veszteséges kereskedelmi nagyvállalatoknak a napi fogyasztási cikkek értékesítését

Fontos - 2014-11-18

A kormány megtiltaná a napi fogyasztási cikkek értékesítését 2018. január elsejétől azon nagyvállalatoknak, amelyek mérleg szerinti eredménye két egymást követő üzleti évben is nulla vagy negatív - ezt is tartalmazza az Országgyűlésnek kedden beterjesztett törvényjavaslat a kereskedelemről szóló törvény módosításáról.

Megnyerte a lepkepert a másfél milliárdra perelt kokadi gazda

Ajánljuk - 2014-11-18

- Kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított az a kokadi gazda, aki az ügyészség szerint cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét semmisített meg, ezért 1,5 milliárd forint kár megtérítéséért perelték. - közölte a keddi tárgyalás után az alperes jogi képviselője.

Orbán: a mezőgazdaság húzóágazat

A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán. A kormányfő először Felcsúton részt vett Flier János vállalkozó marhatelepének avatóján, majd Alcsútdoboz mellett a Búzakalász 66 Felcsút Kft. bányavölgyi mangalicatelepének átadásán.

ECDC: világméretű probléma az antibiotikum-rezisztencia

Egészségügy - 2014-11-18

A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek; jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is - erre figyelmeztet az idei európai antibiotikum nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez.

Brit lap szerint szakértők körében aggodalmat kelt egy ismeretlen rendeltetésű tárgy a világűrben

Külföld - 2014-11-18

Amerikai katonai szakértők és tudósok aggodalmát váltotta ki egy, a világűrben keringő ismeretlen rendeltetésű tárgy, amelyről azt feltételezik, hogy orosz űrfegyver lehet - írta kedden a The Financial Times.

A brit lap szerint amerikai csillagászok és katonai szolgálatok feszült figyelemmel követik az objektumot, amelyet a 2014-28E kódjellel láttak el.

Magára talált az európai autópiac

Gazdaság - 2014-11-18

Az Európai Unióban 6,5 százalékkal emelkedett az új személyautók regisztrációja októberben az egy évvel korábbihoz képest, így immár a 14. egymást követő hónapban bővült az európai autópiac - derült ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.

Tényleges vétójogot kap a főpolgármester

Belföld - 2014-11-18

Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés.A kedden 126 igen szavazattal, 31 nem ellenében elfogadott határozat szerint Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak a főpolgármester javaslatára dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Nincs megállapodás a jövő évi uniós költségvetésről

EU - 2014-11-18
- Nem született megállapodás a kitűzött hétfő éjféli határidőig az Európai Parlament (EP) és az uniós tagállami kormányok testülete, a Tanács között a jövő évi EU-költségvetés ügyében. A szabályok értelmében most a javaslattevő szerepet ellátó Európai Bizottságnak új költségvetési tervezetet kell előterjesztenie.

Romániai elnökválasztás – Bizakodó vélemények az erdélyi magyar lapokban Johannis elnökké választásáról

Olvastuk - 2014-11-18

Többnyire bizakodó hangvételű vélemények jelentek meg kedden az erdélyi magyar lapokban azzal kapcsolatban, hogy a vasárnapi romániai választáson Klaus Johannist, Nagyszeben szász nemzetiségű polgármesterét választották Románia elnökévé.

A  kormány az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását

Belföld - 2014-11-18

A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 Ma reggel című műsorában. Novák Katalin azt mondta: az intézkedés célja a gyerekek biztonságának javítása, ugyanis sok családnak jelent segítséget, ha a gyerek már hároméves korától részt vesz a köznevelési rendszerben, és naponta háromszor ételt kap.

 Kötelező kegyelmi eljárást kaphatnak a tényleges életfogytiglanra ítéltek

Jogtudor - 2014-11-18

Az Országgyűlés kedden több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében. A parlament 125 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 54 tartózkodás mellett fogadta el az igazságügyi miniszter erre vonatkozó javaslatát.

Hongkongi tüntetések - Megkezdődött az elfoglalt területek hatósági felszabadítása

Felszedték és összecsomagolták sátraikat a választási reformok kiszélesítéséért nyolcadik hete területfoglalással tüntető hongkongi diákok a város Admiralty, kormányzati negyedében - jelentette a helyi online média kedden. Tették ezt azt megelőzően, hogy rendőri kísérettel megjelentek a közterületek felszabadítását elrendelő bírói végzés végrehajtói, akik előzetesen bejelentették, hogy helyi idő szerint délelőtt 10 óra körül munkához látnak.

Növekszik a veseátültetések száma Debrecenben

Egészségügy - 2014-11-18

Növekszik a veseátültetések száma a Debreceni Egyetem (DE) klinika központjában: az idén már 35 transzplantációt hajtottak végre. A debreceni klinikai centrumban végzik az ország veseátültetéseinek 10 százalékát.

Hazánk 2013 júliusában csatlakozott az Eurotransplant (ET) szövetséghez, amely 8 állam 135 millió lakosát fogja össze és 70 szervátültető klinikai központ együttműködését koordinálja.

Obama elrendelte az amerikai túszügyi politika felülvizsgálatát

Külföld - 2014-11-18

Barack Obama elnök elrendelte az amerikai túszokra vonatkozó kormányzati politikai irányvonal felülvizsgálatát - közölte hétfőn a The Daily Beast című amerikai online magazin. A revízió különösen nagy hangsúlyt fektet az amerikai túszok hozzátartozóival való bánásmódra, azt követően, hogy a kormányzat számos bírálatot kapott a túsztárgyalásokat nehezítő intézményközi belharcok és a koordinált fellépés hiánya miatt.

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek a fővárosban

Belföld - 2014-11-17

A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket.Az egyik szónok, Dabóczy Mihály a Parlament előtti teret megtöltő tömeg előtt azt mondta: "temetni" kell a régi rendszert, mégpedig úgy, hogy függetlenedni kell tőle. Olyan rendszert kell építeni, amely a csalókat üldözi, nem a szegényeket, olyan rendszert, amelyben "senkit nem hagyunk az út szélén" - mondta.

Öt és fél év börtönt kapott a feleségét halálra késelő ebesi férfi

Kékhírek - 2014-11-17

A középmértéknél súlyosabb, 5 év 6 hónapos börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfői nem jogerős ítéletében azt a férfit, aki a nyílt utcán késelte halálra feleségét 2012 októberében, a hajdú-bihari Ebesen.

A bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek M. Tibort.

Romániai elnökválasztás - Az első részeredmények megerősítették Johannis győzelmét

Külföld - 2014-11-17

- A hivatalos szavazatszámlálás hétfő hajnalban közzétett első részeredményei megerősítették azt, hogy Klaus Johannis, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje, Nagyszeben szász polgármestere nyerte a romániai elnökválasztást szociáldemokrata (PSD) ellenfelével, Victor Ponta kormányfővel szemben.

A Benedek-csapat legyőzte az olimpiai bajnokokat

Sport - 2014-11-17

A jelenkori magyar vízilabda-válogatott egy góllal jobbnak bizonyult a Sydney, Athén és Peking olimpiai bajnokiból összeállított csapatnál a vasárnapi gálamérkőzésen, Debrecenben.

  Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata 17-16-ra nyert a volt kapitány, jelenleg szövetségi elnök Kemény Dénes irányította együttes ellen.

EU-munkavállalás - Major: félreértés, hogy London a szabad munkaerőmozgás végét akarja

EU - 2014-11-17

Félreértés, hogy Nagy-Britannia az Európai Unión belüli szabad munkaerőmozgás felszámolását akarná elérni, de a jelenlegi bevándorlási hullámot valahogy korlátozni kell - mondta vasárnap John Major volt brit miniszterelnök A politikus a BBC televízió politikai magazinműsorában kijelentette, hogy a "hatalmas mértékben megugrott bevándorlás" miatt csak az elmúlt egy évtizedben hozzávetőleg 7 százalékkal nőtt a brit lakosság lélekszáma.