Archívum

Eredmények megjelenítése 38201-től 38220-ig 67910 találatból.

Gazdasági döntések az Európai Bíróság évkönyvében

- Ha lekési a légiutas a csatlakozást, mikor jár számára kártérítés, illetve hozhat-e olyan törvényt egy ország, hogy csak a saját nyelvén köthető munkaszerződés - egyebek között ezekben az ügyekben is döntött tavaly az Európai Bíróság.

A bíróság honlapján nemrégiben jelent meg a múlt évről szóló jelentés, amely bemutatja az érdekesebb gazdasági döntéseket is.

Új magyar bioinformatikai eszköz segít felderíteni a fehérjék működését

Fontos - 2014-07-29

Új magyar bioinformatikai eszköz, úgynevezett metagenomikai teleszkóp segít felderíteni az emberi fehérjék eddig ismeretlen működési formáit - mondta el  Grolmusz Vince, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematikusa.

Kína - Korrupcióellenes vizsgálat indult a belbiztonság volt nagyhatalmú feje ellen

Az utóbbi évtizedek legnagyobb korrupciós perére készülnek Kínában, amelynek főszereplője, Csou Jung-kang a kommunista párt legszűkebb csúcsvezetésének volt a tagja, a belbiztonságot és az igazságszolgáltatást felügyelte. Az ellene indított eljárás megindítását kedden jelentették be.

Tusványos - DK: Orbán Viktor beszédével megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból

Vélemény - 2014-07-29

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszédével megkezdte az ország kivezetését az Európai Unióból. Niedermüller Péter, a párt EP képviselője közleményében hozzátette: az Európai Néppártnak el kell döntenie: vállalható-e számára a Fidesz európai értékeket, hagyományokat, az Európai Uniót elutasító politikája.

Fegyvere buktatta le a pénzszállítót kirabló férfit

Kékhírek - 2014-07-29
 Csaknem 100 millió forintot rabolt egy pénzszállító autóból 2005-ben a vád szerint egy férfi, akit az a nála hat évvel később megtalált fegyver buktatott le, amelyet a rabláskor vett el a pénzszállító vagyonőrétől. Vádat emelt ellene a Fővárosi Főügyészség - közölte a fővárosi főügyész kedden. A vádirat szerint a vádlott ismeretlen társával együtt 2005 decemberében támadott meg egy pénzszállító autót egy III. kerületi benzinkútnál.

Vádemelési javaslat grafittizők ellen

Jogtudor - 2014-07-29

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2014. május 21-én 15 óra 55 perc körüli időben egy állampolgár telefonon arról értesítette, hogy Debrecenben, a Vágóhíd utcán, több fiatal firkálja a vasúti sínek melletti betonkerítést. A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek, ahol tetten értek három férfit, akik festékszóróval firkáltak a kerítésre.

Nyoma veszett az Afganisztánnak szállított amerikai lőfegyverek 43 százalékának

...kontra - 2014-07-29
A könyvelés pontatlansága miatt nyoma veszett a Pentagon nyilvántartásában az afgán biztonsági erőknek elszállított amerikai lőfegyverek 43 százalékának, az afgán kormányerőknek ugyanakkor 112 ezerrel több fegyverük van, mint amennyire szükségük lenne - közölte hétfőn egy hivatalos vizsgálatra hivatkozva a The Washington Times című amerikai napilap.

Szíria - Amerikai támogatással fegyvereket kap a szíriai mérsékelt ellenzék

Pro... - 2014-07-29

Amerikai támogatással fegyvereket kapnak a szíriai mérsékelt ellenzék fegyveres alakulatai, de lehet, hogy a segítség túl későn érkezik, és a lázadók felőrlődnek Bassár el-Aszad elnök hadseregével és az iszlamista szélsőségesekkel vívott erőkkel vívott kétfrontos küzdelemben - írta hétfői számában diplomáciai forrásokra és a lázadókra hivatkozva a The Washington Post.

Amerikai jelentés a magyar vallásszabadság helyzetéről

Külföld - 2014-07-29

Magyarországon a vallásszabadság kormány általi tiszteletben tartásának terén néhány vonatkozásban javulás volt megfigyelhető, de negatív fejlemények is történtek, például megpróbálták tisztára mosni a második világháborús korszak több, antiszemitának tartott szereplőjének hírnevét - állapította meg az amerikai külügyminisztérium a 2013-ra vonatkozó éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében.

Leégett Kína egyik legrégibb katedrálisa

Ajánljuk - 2014-07-29

- Tűz martaléka lett Kína egyik legrégibb, gótikus és román stílusban épült katedrálisa a kelet-kínai Ningpo városában, csak főépületének váza maradt épen - jelentette a kínai média hétfőn.

 

    A lángok egyelőre ismeretlen körülmények között csaptak fel nem sokkal hajnali egy óra előtt, félszáz tűzoltó körülbelül két órán át küzdött velük.

Devizahitelek - A bankoktól még nem érkezett kereset, a felfüggesztéseket soron kívül intézik

Belföld - 2014-07-29
Nem érkezett kereset a pénzintézetektől a devizahiteles szerződések egyoldalú szerződésmódosításainak tisztességtelensége tárgyában a Fővárosi Törvényszékre - közölte a bíróság sajtótitkársága. Eközben az ország bíróságain megkezdték az adósok és a pénzintézetek között már folyó perek soron kívüli felfüggesztését.

Norvég alapok - Ombudsman: a magyar államnak egyeztetnie kell a norvég állammal a Kehi ellenőrzési hatáskörét illetően

Belföld - 2014-07-29

Az ombudsman szerint mivel a magyar és a norvég állam mostani időszakra vonatkozó, a norvég alapokkal kapcsolatos szerződésében nem említik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) mint ellenőrző szervet, a két kormánynak egyeztetnie kell a szerződés értelmezéséről.

Reklámadó - Kroes: továbbra is veszélyben a média szabadsága Magyarországon

EU - 2014-07-29

  "A szabad és sokszínű média a szabad társadalom alapja, a demokratikus hagyomány biztosítéka. A magyarországi "reklámadó" azt mutatja, hogy továbbra is nagy veszélyben van" - olvasható a liberális holland politikus internetes naplójában.

A román hírszerzés feladatának tekinti a területi autonómia megakadályozását

Külföld - 2014-07-29

A román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén - derült ki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának egy nyilatkozatából.George Maiorral az egyik román hírportál készített interjút, amelyet interneten is közvetítettek.

Külföldi sajtó Magyarországról - Sme, Pravda

Külföld - 2014-07-29

Orbán Viktor rendszeres tusnádfürdői kinyilatkoztatásait már évek óta nagy figyelem övezi, mivel a miniszterelnök támogatói körében "minden óvatosságát elveszíti", ugyanakkor mostani beszéde nyíltság terén minden eddigit felülmúlt, mivel lényegében kimondta, hogy a nyugati típusú liberális demokrácia és a nyugati értékek követése Magyarországon véget ért - írta hétfői kommentárjában a pozsonyi liberális Sme.

BL-selejtező - Két év után újra a BATE Boriszov a Debrecen útjában

Sport - 2014-07-29

- A magyar bajnok Debrecen kedden a fehérorosz BATE Boriszov együttesét látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén, a párharc tétje már a főtáblás szereplés a nemzetközi futballszíntéren.

Bántalmazás gyanúja a rendőrőrsön – az ombudsman a legfőbb ügyészhez fordult

Jegyzet - 2014-07-29
Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményezett a legfőbb ügyésznél az alapvető jogok biztosa, miután a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel közösen kivizsgálta egy csaknem 70 éves, roma származású panaszos bejelentését. Az idős embernél rendőrök házkutatást tartottak, majd előállították.

Nyolcvanöt kiló kokaint foglaltak le az olasz hatóságok

Külföld - 2014-07-29

Egy Chiléből érkező teherhajón több mint nyolcvanöt kilogramm kokaint foglaltak le az olasz hatóságok a calabriai Gioia Tauro kikötőjében. A kiváló minőségű kábítószer két, fát szállító konténerben volt elrejtve.

    A kikötőbe érkező teherhajók rakományait speciális szkennerrel ellenőrzték, így vették észre a fa közé rejtett kokaint.

Ukrán válság - Der Spiegel: a német hírszerzés szerint hatalmi harc kezdődött a Kremlben

Külföld - 2014-07-27

A német hírszerzés szerint hatalmi harc kezdődött a Kremlben, és arra lehet számítani, hogy az oligarchák megpróbálják megfékezni Vlagyimir Putyint - írta a Der Spiegel című német hetilap a vasárnap megjelent számában.

Egyre nő Kína legnagyobb sósvizű tava

Külföld - 2014-07-27

- Százhuszonnégy négyzetkilométernyi területtel 4373 négyzetkilométerre bővült az elmúlt négy évben Kína legnagyobb sósvizű tava, az északnyugat-kínai Csinghaj-tó - derült ki egy közelmúltban végzett felmérésből.A jelenség mögött a térségben hullott bőséges csapadék, a homokot megkötő füvesítések, a szélfogó új erdősítések húzódnak meg - jegyezte meg a Csinghaj tartományi földrajzi információs központ helyettes vezetője a Hszinhua hírügynökségnek.