- Négy ország - Lettország, Litvánia, Ausztria és Magyarország - húsz versenyzője vesz részt a csütörtöktől hétfőig megrendezendő 14. hőlégballonos Debrecen Kupán, ami egyben nemzeti bajnokság is.
Németország egy éve szinte tárt kapukkal várja a szakmunkásokat az unión kívüli országokból is, mégis nagyon kevesen élnek a lehetőséggel - írja a német Die Welt online kiadása a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) adataira hivatkozva.
Az LMP véleménye szerint jogszerűtlenül működik a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara – erről a Fővárosi Főügyészség állásfoglalására hivatkozó Sallai R. Benedek beszélt hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Szent István Rendet idén Rubik Ernő feltaláló és Kertész Imre író veheti át. Az elismerést olyan személyiségek kaphatják, akiknek nemzetközi elismertsége vitathatatlan, és szerte a világban öregbítik Magyarország hírnevét.
Az izraeli védelmi minisztérium elrendelte a Gázai övezet szomszédságában futó vasútvonal leállítását - közölte a közszolgálati rádió. Attól tartanak, hogy az övezetből páncéltörő rakétákat indítanak a szerelvények és azok utasai ellen, ezért felfüggesztették az Askelón és Szderót közötti járatokat mindaddig, amíg az izraeli vasúttársaság fel nem szereli rakéta-elhárítókkal a vagonokat.
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapoknál júliusban is, így 22 hónapja töretlen a növekedés. A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) h legfrissebb adatai szerint a tagok által kezelt befektetési alapok összvagyona 74 milliárd forinttal, 1,4 százalékkal növekedett júliusban. Ez elsősorban a tőkebeáramlásnak köszönhető.
Oroszország kész további importkorlátozásokat bevezetni, egyebek között akár gépjárművekre is, amennyiben az Egyesült Államok és az EU újabb szankciókat léptet életbe ellene - idézi a Moscow Times hírportál a Vedomoszty moszkvai napilap cikkét.
- Schmidt Mária történész szerint Kertész Imre Nobel-díjas író az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából pályája csúcsteljesítményeinek elismeréséért kaphat majd magas állami kitüntetést.
A páneurópai piknik és a több száz NDK állampolgár Nyugatra távozása az ideiglenesen megnyitott határon okozta "az első rést" a vasfüggönyön - mondta Walburga Habsburg Douglas, Habsburg Ottó lánya az MTI-nek telefonon adott interjújában. Hozzátette: az esemény valódi jelentőségét akkor nem, csak később lehetett igazán felmérni.
A szeptember 10-i határnyitás a páneurópai piknik nélkül nem következett volna be - jelentette ki Pozsgay Imre egyetemi tanár, a huszonöt évvel ezelőtti rendezvény fővédnöke. Az akkori reformkommunista államminiszter visszaemlékezett az 1989. augusztus 19-i eseményekre, amelyek során a jelképes határnyitást kihasználva Sopron mellett több száz, az NDK-ból érkezett keletnémet menekült jutott át Magyarországról Ausztriába.
Miközben a tűzoltóknak nem egyszer a jogos járandóságuk kifizetésért is a bíróságra kell járniuk, addig a katasztrófavédelem vezetői közpénzből jelentős mennyiségű magáncélú autóhasználatot élvezhetnek. Bakondi György főigazgató sofőrrel együtt annyit megy magáncélból a rendelkezésére bocsátott Skoda Superb 2.0 TD személyautóval, amennyit csak akar.
A cikk szerint Orbán Viktor azzal küldte képviselőit Brüsszelbe az elmúlt négy évben, hogy bizonyítsák, félreértik politikáját. A miniszterelnök azonban tusnádfürdői beszédével "kirántotta a szőnyeget saját propagandistái lába alól".
- A német mezőgazdasági miniszter szerint Oroszország nem bírja sokáig az uniós agrártermékekre bevezetett importtilalmat. Christian Schmidt szerint Oroszország saját magának árt az embargóval, és nem biztos, hogy "fél év múlva is az lesz az álláspontja, mint jelenleg". A miniszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Oroszország "mezőgazdasági önellátó képessége csak 60 százalékos", és a hazai termelésre támaszkodva nem tudja betölteni az egyebek között a tejtermék-ellátásban keletkezett hiányt.
- A gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe: az ágazat teljes termelése 12,4 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 22 százalékkal bővült tavaly - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára vasárnap Debrecenben, a Farmer Expo nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás és vásár megnyitóján.
- Jeruzsálem szerint kicsi az esélye a tartós tűzszüneti megállapodás megkötésének hétfő éjfélig, az ötnapos fegyvernyugvás végéig - állítja az izraeli katonai rádió. Vasárnap reggel visszatért az izraeli delegáció Kairóba, hogy tovább tárgyaljon egyiptomi közvetítéssel a tartós tűzszünet feltételeiről.
Béremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
- Románia saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem tartozik Magyarországra - szögezte le a román külügyminisztérium szóvivője pénteken, egy a tárca honlapján közzétett nyilatkozatban.
A kommüniké megismételte azt a Titus Corlatean román külügyminiszter által is kifejtett álláspontot, miszerint az 1996-ban aláírt alapszerződés nem jogosítja fel Magyarországot, hogy etnikai alapú területi autonómiát vagy kollektív jogokat követeljen a kisebbségek számára.