Archívum

Eredmények megjelenítése 39461-től 39480-ig 69024 találatból.

Tanácsadó irodát nyitott öt nagyvárosban a versenyhivatal

Fogyasztóvédelem - 2014-07-11

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági versenyügyi tanácsadó irodát indított öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben - közölte a versenyhivatal pénteken. A tájékoztatás szerint a hálózat létrehozásának célja a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és fogyasztói tudatosságának növelése, ezáltal a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése.

Debreceni virágkarnevál új helyszíneken

Helyi - 2014-07-11

Új helyszínek is otthont adnak az idei augusztus 20-i debreceni virágkarneválnak: az új Nagyerdei Stadion, a megújult szabadtéri színpad, a Békás-tó és az Egyetem tér is otthona lesz a karneváli programoknak - közölte a város polgármestere pénteken, a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón.

Az igazságügyi bizottság nem támogatja tíz vallási közösség egyházkénti elismerését

Fontos - 2014-07-11

A parlament igazságügyi bizottsága nem támogatja tíz vallási közösség bevett egyházként való elismerését, mert a testület szerint nem teljesítik az állami együttműködésre vonatkozó feltételeket.

 Az Országgyűlésnek pénteken benyújtott határozati javaslat indoklásában az olvasható, hogy a parlamenti szakbizottsághoz májusban érkezett megkeresés a tíz vallási szervezettől.

Több mint 6 milliárd forintért kelt el egy ókori egyiptomi szobor Londonban

Kultúra - 2014-07-11

Majdnem 16 millió fontért (6,3 milliárd forint) cserélt gazdát egy négyezer éves egyiptomi szobor a Christie′s aukciósház londoni árverésén: a korábban múzeumi tulajdonban lévő és előzetesen nagyjából hatmillió fontra becsült mészkő alkotás eladását heves vita előzte meg és az illetékes múzeum akkreditációjának visszavonása is szóba került.

A kormány 1,46 milliárddal támogatja a Bonafarm csoportot

Gazdaság - 2014-07-11

A kormány, egyedi döntés alapján, 1,46 milliárd forinttal támogatja a Bonafarm csoport új vágóhídjának megépítését Mohácson, amelynek összköltsége 7,3 milliárd forint lesz - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak.

Külföldi sajtó Magyarországról - a Libération a norvég pénzekről

Külföld - 2014-07-11

Magyarország fellép "a viking összeesküvés" ellen címmel közöl tudósítást pénteken a Libération. A francia baloldali lap szerint "boszorkányüldözés" kezdődött Magyarországon: Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan Orbán Viktor is támadást indított a szabadságjogok védelmezőivel szemben, amikor a KEHI mintegy 58 szervezet ellen indított eljárást.

Felvásárolná az OTP a Millennium Bank romániai hálózatát egy lapértesülés szerint

Pénzügyek - 2014-07-11

Célegyenesbe érkeztek a tárgyalások arról, hogy az OTP Bank felvásárolja a portugál Millennium Bank romániai hálózatát - adta hírül pénteki számában a román Ziarul Financiar című gazdasági lap.

   A lap szerint az OTP Bank Románia ezzel a 17.-ről a 13. helyre lépne előre a 40 szereplős romániai bankpiacon, részesedését 1,3 százalékról 2 százalékra növelve.

Még gyorsabb lesz a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

Ajánljuk - 2014-07-11

Korszerűsítik Kínában a világelső szuperszámítógépet, amely így a korábbinál is gyorsabb lesz - jelentette be a Nemzeti Szuperszámítógép Központ. A Tienho-2 (magyarul Tejút-2) szuperkomputer továbbfejlesztése két lépcsőben valósul meg. Nyáron az alaprendszert frissítik, amelynek köszönhetően a szerkezet átlagos számítási sebessége a jelenlegi 54-ről másodpercenkénti legalább 100 petaflopra nő majd. Ez azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben 100 ezer milliárd számítás elvégzésére lesz képes.

Orosz űrhajózási szakember: az ember 20-25 év múlva juthat el a Marsra

Tudomány - 2014-07-11

Húsz-huszonöt év múlva megvalósulhat az ember Marsra utazása - jelentette ki Alekszandr Danyiljuk, a CNYIIMAS (a gépgyártás központi tudományos kutató intézete) orosz állami űripari vállalat igazgatója a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnél csütörtökön megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.

Rovarirtó szer okozhatja az európai madárpusztulást

Fontos - 2014-07-10

Az imidacloprid nevű növényvédő szer okozza a közelmúlt jelentős madárpusztulását Európában holland kutatók szerint.   A neonikotinoidok körébe tartozó, a mezőgazdaságban széles körben alkalmazott rovarirtó szer, melyet korábban a méhpusztulással is összefüggésbe hoztak, számos madárfaj - köztük fecskék, seregélyek és rigók - egyedszámának csökkenéséért felelős - írták a szakemberek a Nature című folyóiratban megjelent tanulmányukban. 

A strasbourgi emberi jogi fórum a Bildnek adott igazat Schröderrel szemben

Jogtudor - 2014-07-10

Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében elmarasztalta Németországot, amiért az állam fellépett a Gerhard Schröder exkancellár után nyomozó Bild című lap ellen.

- Munkácsy-trilógia - Pákh Imre: Érdemben senki nem tárgyalt a kanadai galériával

...kontra - 2014-07-10

Pákh Imre tudomása szerint érdemben senki nem tárgyalt a kanadai Hamilton galériával a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlásáról. Az amerikai-magyar műgyűjtő ezt arra reagálva közölte, hogy a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlásról vagy a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.

Munkácsy-trilógia - Emmi:az ügyben zajló tárgyalásokról azok végleges lezárulásáig nem adnak tájékoztatást.

Pro... - 2014-07-10

A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön.

Skót népszavazás - Pénzügyi elemzők: betétmenekítés várható Skócia elszakadása esetén

Külföld - 2014-07-10

A betétesek, sőt maguk a bankok is "elmenekülhetnek" Skóciából, ha a függetlenségről kiírt szeptemberi népszavazáson az elszakadásra voksolók győznének - áll az egyik vezető európai pénzügyi szolgáltató csoport csütörtökön ismertetett új tanulmányában.

Uniós kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen mobilfizetési és légtérgazdálkodási témában

EU - 2014-07-10

Az Európai Bizottság felszólította csütörtökön Magyarországot, hogy tartsa be a mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályokat. A tagországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások júliusi csomagjában a brüsszeli végrehajtó testület ezen túlmenően - 17 másik tagállammal együtt - Magyarországot is sürgette, hogy tegyen lépéseket a közös légtérgazdálkodás megvalósítására.

Együttműködési megállapodást kötött a debreceni és a nagyváradi törvényszék

Helyi - 2014-07-10

Bírók és bírósági titkárok szakmai továbbképzésére, valamint közös igazságszolgáltatás-történeti kutatások indítására kötött megállapodást a debreceni és a nagyváradi törvényszék. Az erről szóló dokumentumot csütörtökön Debrecenben írta alá Kahler Ilona és Constantin Manoliu, a két szervezet elnöke.

Félmilliárd forintért kelt el egy ritka Botticelli-rajz Londonban

Befektetés - 2014-07-10

) - Sandro Botticelli egyetlen, magánkézben lévő rajza 1,3 millió fontért (506,5 millió forint) cserélt gazdát a Sotheby′s aukciósház londoni árverésén - adta hírül a BBC News.

Nem maradhat együtt Munkácsy Krisztus-trilógiája Debrecenben

Helyi - 2014-07-10
Nem maradhat együtt Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája: a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, miután a megvásárlásról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel - közölte Nehéz Attila, a Déri Múzeum szóvivője csütörtökön.

Változatlanul magas, 27,3 százalék a görög munkanélküliségi ráta

Külföld - 2014-07-10

Áprilisban a márciusival megegyező, 27,3 százalék volt a munkanélküliségi ráta Görögországban - jelentette csütörtökön a görög statisztikai hivatal, az Elstat.  Szezonális kiigazítással az áprilisi munkanélküliségi ráta 27,3 százalék lett Görögországban, a márciusival megegyező, és 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2013 áprilisi 27,5 százaléknál.

Átfogó ellenőrzésbe kezd az adóhatóság Észak-Magyarországon

Ajánljuk - 2014-07-10

A nyári idegenforgalmi szezonban összehangolt ellenőrzéssorozatba kezd a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) az észak-magyarországi régióban - közölte az adóhatóság csütörtökön.