Archívum

Eredmények megjelenítése 39481-től 39500-ig 69024 találatból.

Horvát cégek ezrei tartanak "fiktív" alkalmazottat

- Több mint 10 ezer olyan cég létezik Horvátországban, amelynek mindössze egy "fiktív" alkalmazottja van, aki ugyan be van jelentve, de nem kap fizetést, a munkáltató nem fizet utána járulékot, ugyanakkor a hatályos jogszabály értelmében az illető így is jogosult lesz a nyugdíjra - derült ki egy felmérésből, amelyet a horvát munkaügyi minisztérium készített.

Vodafone: rohamosan terjed a gépek közötti kommunikáció

Tudomány - 2014-07-10

Egy év alatt 80 százalékkal, 4,4 milliárdra nőtt az egymással hálózatba kötött gépek és egyéb berendezések száma, s az előrejelzések szerint 2018-ra már mintegy 10,8 milliárd berendezés kommunikál majd más gépekkel világszerte - derül ki a Vodafone által csütörtökön közzétett felmérésből.

MSZP: több tízezer kerttulajdonost érinthet a földtörvény "bakija"

Belföld - 2014-07-10

- Az MSZP szerint több tízezer kiskertművelőt érinthet az a földtörvénybe került "baki", amely kizárja a földek nem földműveseknek való bérbeadását.  Erről Bárándy Gergely, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának MSZP-s alelnöke és Ipkovich György, a párt szombathelyi polgármesterjelöltje beszélt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

MNB-alelnök: nagyon közel az utolsó kamatcsökkentés

Gazdaság - 2014-07-10

Nagyon közel vagyunk az utolsó kamatcsökkentéshez és miután ez megtörténik, szólni fogunk - mondta el Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a monetáris tanács tagja csütörtökön a Portfolio.hu-nak.

 Ahogy Matolcsy György jegybank-elnök Londonban célzott rá, a két százalékos szintig szerinte sem süllyed az alapkamat, a mostani 10 bázispontosnál lassabb ütemű kamatvágásra pedig nem kell számítani.

Szuperkupa - A Debrecennek jó főpróba az Újpest elleni meccs -

Sport - 2014-07-10

A Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debrecennek jó főpróba lehet pénteken az Újpest elleni labdarúgó Szuperkupa-mérkőzés.

  "Ez lesz az első tétmérkőzésünk az új szezonban és szeretnénk jól teljesíteni" – mondta a hajdúsági klub honlapján Bódi Ádám, aki szerint nemcsak azért fontos a találkozó, hogy hatodszor is elhódítsák a trófeát, hanem tulajdonképpen a keddi, Cliftonville elleni BL-selejtező főpróbája lesz a meccs.

Legyártották Esztergomban a két és fél milliomodik Suzukit

...kontra - 2014-07-09

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában legördült a gyártósorról a két és fél milliomodik gépkocsi.   A  jeles sorszámot viselő autó egy harmadik generációs, 1200 köbcentis fehér Swift, amely magyarországi tulajdonoshoz kerül

Az EBRD pénzügyi alelnöke lesz Simor András

Külföld - 2014-07-09

 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pénzügyekért felelős alelnökévé - e minőségében pénzügyi vezérigazgatójává - nevezték ki októberi hatállyal Simor Andrást.

 

    Az EBRD szerdai londoni bejelentése szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke Mafred Scheperst váltja e tisztségben.

A Skoda rekordszámú gépkocsit adott el az első félévben

Pro... - 2014-07-09

A Skoda Auto csehországi autógyár rekordszámú - 522 500 darab - személygépkocsit adott el az idei első félévben. Ez éves szinten 12,5 százalékos növekedés - közölte az autógyár szerdán.

 

    Júniusban 94 500 Skoda kocsi kelt el, ami éves szinten 8,1 százalékos növekedés, és a gyár új júniusi rekordjának számít. A Skoda gyár történetében ez volt az első olyan félév, amikor az eladott kocsik száma meghaladta a félmilliót.

Zászlós farkú kolobuszok érkeznek a debreceni Nagyerdőbe

Olvastuk - 2014-07-09
Különlegesen szép megjelenésű, Közép-Afrikában őshonos majomfaj gazdagítja a Nagyerdei Kultúrpark állatállományát: zászlós farkú kolobuszok - más néven zászlós farkú guerezák - érkeznek csütörtökön Debrecenbe - közölte a park igazgatója szerdán

Libération: interjú az RTL Klub vezérigazgatójával

Ajánljuk - 2014-07-09

Nem fogunk engedni sem a zsarolásnak, sem a nyomásgyakorlásnak címmel közölt interjút Dirk Gerkensszel, az RTL Klub vezérigazgatójával a Libération című francia baloldali lap.

 

    A magyarországi reklámadó bevezetésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy annak 65 százalékát az RTL köteles befizetni, miközben a reklámoknak csak 15 százalékából részesül.

Románia nem fogadja el, hogy egy uniós ország korlátozza a román bevándorlók számát

Külföld - 2014-07-09

Románia nem fogadja el, hogy az Európai Unió valamely tagországa korlátozza a román bevándorlók számát - jelentette ki szerdán Victor Ponta miniszterelnök.

 Ponta arra a sajtóértesülésre reagált, miszerint a kormányzó brit Konzervatív Párt a jelenlegi tagállamokra is kiterjedő, számszerű bevándorlási korlátozást kíván bevezetni a szegényebb kelet-európai EU-társállamokkal szemben.

Vizsgálja a győri Audi gyárnak szánt állami támogatást az Európai Bizottság

EU - 2014-07-09
Szerdán részletes vizsgálatot kezdeményezett az Európai Bizottság (EB), hogy megállapítsák, a szabályoknak megfelelő-e a magyar állami támogatás, amelyet az Audi kap győri autógyárának bővítéséhez - írta közleményében az EB. A bizottság információi szerint a beruházás teljes költsége 1,2 milliárd euró, amelyből 133,3 millió eurót a magyar állam finanszírozna.

"Távirányítású" fogamzásgátló chip született Bill Gates támogatásával

Tudomány - 2014-07-09

- A bőr alá beültethető és 16 évig működőképes távirányítású fogamzásgátló chip készült Bill Gates támogatásával - írta a The Daily Telegraph.

  A számítógépes chip a fogamzásgátló hatású levonorgesztrel hormon kibocsátásával szabályozza a teherbeesést. Az implantátum ugyanakkor távirányítható: a chippel rendelkező nő aktiválhatja, de ki is kapcsolhatja. A chipet a tompor, a felkar vagy a has bőre alá ültethetik be

Ladányi Balázs a Debreceni HK-ban folytatja

Sport - 2014-07-09

- A 227-szeres magyar válogatott Ladányi Balázs a jégkorong MOL Ligában újonc Debreceni Hokiklubban folytatja pályafutását.

 

    A 38 éves játékos egy évre szóló szerződést kötött a csapattal, ám - a haon.hu szerint - hosszabb távú együttműködés sem elképzelhetetlen a felek között.

EU-tisztújítás - Juncker a lehető legnagyobb támogatás megszerzésére törekszik

EU - 2014-07-09

- A lehető legszélesebb, EU-párti összefogás támogatását szeretné megnyerni a jövő keddi plenáris szavazáson az Európai Parlamentben Jean-Claude Juncker - közölte az európai zöldek képviselőcsoportja által szervezett szerdai meghallgatáson az egykori luxemburgi kormányfő a frakció Twitter-csatornájának tanúsága szerint.

Bízik a bankszövetség az alkotmánybírósági normakontrollban

Belföld - 2014-07-09

- A Magyar Bankszövetség várja a köztársasági elnök válaszát és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság a teljes jogszabályt egészében fogja megvizsgálni - mondta a bankszövetség főtitkára szerdán a Kossuth rádió 180 perc című műsorában a devizahitelesek megsegítését célzó, a múlt pénteken megszavazott első törvénnyel kapcsolatban.

Az őrző-védőknél is lesz minimális rezsióradíj

Gazdaság - 2014-07-09

Az építőipar után a vagyonvédelmi szolgáltatóknál is kötelező lesz a minimális rezsióradíj meghatározása, ennek az eljárási szabályait hozta nyilvánosságra a kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.

 Az éves minimális rezsióradíjat minden év április elsejéig kell meghatározni.

Újabb kölcsönös rakétatámadások zajlanak Izrael és a Gázai övezet között a hadművelet második napján

- Tovább folynak a kölcsönös rakétatámadások Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet uralta Gázai övezet között az övezet iszlamista erői ellen indított izraeli hadművelet második napján.

 

    Reggel ismét Tel-Avivot és környékét vették célba az övezetből a Hamász házilagos készítésű M76-os rakétáival, amelyek akár hetven kilométerre is eljutnak.

Vádat emeltek az Új Magyar Gárda vezetői ellen

Jogtudor - 2014-07-09
Vádat emelt az Új Magyar Gárda két vezetője ellen egyesülési joggal való, folytatólagosan elkövetett visszaélés bűntette miatt a Kalocsai Járási Ügyészség. Nánási László, Bács-Kiskun megyei főügyész tájékoztatása szerint a 49 éves vaskúti és a 38 éves egri férfi a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda Mozgalommal azonos Új Magyar Gárda Mozgalom vezetését 2013. március 2-ától országos főkapitányként, illetve annak helyetteseként látta el.

Hamis márkajelzésű ruhákat foglaltak le Nagylaknál

Fogyasztóvédelem - 2014-07-09
Több mint 8500 hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy teherautóban Nagylaknál, az árut lefoglalták és az ügyben büntetőeljárást indítottak. Némedi Varga Éva, a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense közölte, a Nagylak térségében közúti ellenőrzést tartó pénzügyőrök megállítottak egy török teherautót, amely a fuvarokmányok szerint textilárut szállított Törökországból Franciaországba.