Több német lap, így a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), illetve a Die Welt a Szabadság térre tervezett emlékműről írt, míg a The Independent című vezető liberális brit napilap blogrovata a Jobbik elnökének tervezett hétvégi londoni látogatásáról közölt publicisztikát.
- Ukrajna vészesen közelít egy geopolitikai katasztrófához és nagy az esélye annak, hogy külső diplomáciai erőfeszítések nélkül nem lehet javítani a helyzeten - állapította meg a gazeta.ru orosz internetes újság csütörtöki kommentárja. A Kommerszant címú orosz gazdasági lap véleménye szerint Ukrajna a polgárháború felé sodródik.
A milánói ügyészség csütörtökön bejelentette, hogy újabb vizsgálatot indít Silvio Berlusconi volt olasz kormányfővel, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével és további negyvennégy emberrel szemben bírósági tanúk lefizetése miatt.
A vizsgálat érinti Silvio Berlusconi ügyvédeit, Niccolo Ghedinit és Paolo Longót is, valamint a tanúkat, akiket állítólag lefizettek.
Kötvényeket bocsát ki a jövő héten a tőzsde standard kategóriájában jegyzett Business Telecom (BTel), az így megszerzett forrást hazai és regionális terjeszkedéséhez kívánja felhasználni az alternatív távközlési szolgáltató vállalat - jelentette be a társaság sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Nyílt levélben tiltakozik 38, döntő többségében szocialista, radikális baloldali és liberális európai parlamenti (EP-) képviselő David Cameron brit és Horst Seehofer bajor miniszterelnök "politikai hisztériát keltő kijelentései ellen" - tudatta csütörtökön közleményben Tabajdi Csaba magyar szocialista EP-képviselő.
- Az antiszemitizmus európai erősödéséről ír csütörtöki blogbejegyzésében Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, aki felidézi, hogy tavaly a magyar parlamentben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a "nemzetbiztonságra fenyegetést jelentő" zsidók összeírásáról beszélt.
A baloldali ellenzék pártjai kormányra jutva azonnal visszaállítanák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget és a tankönyvpiac korábbi rendjét.
Erről az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció szakpolitikusai beszéltek csütörtökön sajtótájékoztatón, ismertetve annak az intézkedéscsomagnak a részleteit, amelyet a kormányváltás után, még az őszi tanévkezdés előtt végrehajtanának.
A sanghajit követően országszerte tucatnyi új szabadkereskedelmi övezet megnyitásának tervét fogadta el a kínai kormány - írja a Csingcsi Cankao Pao központi napilap.
A Hszinhua hírügynökséghez tartozó gazdasági újság értesülései szerint a kormány tizenkét újonnan megnyitandó szabadkereskedelmi övezet tervére bólintott rá.
A The Independent című londoni újság a Jobbik elnökének közelgő londoni látogatásáról írt. A Le Monde című francia lap a magyar-osztrák földvitáról, míg a Libération a paksi atomerőmű bővítéséről számolt be.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik Theresa May brit belügyminiszterre a Jobbik elnöke, Vona Gábor által tervezett hétvégi londoni gyűlés betiltása érdekében - írta szerdai beszámolójában a The Independent.
Huszonhárom kilogrammnyi, mintegy egymilliárd forint értékű, rendkívül jó minőségű kokaint foglaltak le a fővárosban egy rajtaütés során a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a napokban - adta hírül szerdai számában a Zsaru magazin.
A múlt évben 270 millió eurót tett ki a magyarországi befektetési ingatlanpiac forgalma, idénre 300-350 millió euró forgalom várható - mondta Tim O′Sullivan, a CBRE nemzetközi ingatlan tanácsadó helyi befektetési igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
- Bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisításért szerdán jogerősen is megrovásban részesítette a Debreceni Törvényszék Juhászné Lévai Katalint, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács korábbi szocialista elnökét.
A kisgyermekek erőszakos viselkedése inkább genetikai okokkal függhet össze, kevésbé a környezetükben látott mintákkal - derült ki a Montreali Egyetem nagy szabású ikerkutatásából.
Eric Lacourse kutatócsoportja egypetéjű és kétpetéjű ikrek szüleivel végzett vizsgálatot, hogy értékelje és összehasonlítsa gyermekeik viselkedését, környezetét és genetikai jellemzőit.
Tavaly a búza termésmennyisége 25 százalékkal, a kukoricáé 41 százalékkal haladta meg a 2012. évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.A fontosabb őszi betakarítású növények termésmennyisége - a burgonya és a cukorrépa kivételével - magasabb volt 2013-ban az előző évinél.
A kukorica 6 millió 725 ezer tonnás betakarított termésmennyisége ugyanakkor 7 százalékkal elmaradt a 2008-2012 közötti átlagtól.
- Az áldozatok sorsa mellett nem lehet főhajtás nélkül elmenni, ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőinek írt szerdai válaszlevelében.
A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, az emlékművel történelemhamisítást követ el a kormány - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy mintegy 1600 kilométeres, Kentuckytól Új-Angliáig terjedő frontvonalon indított új támadást az Egyesült Államok ellen a tél, a szerdára virradó éjszakára vastag hótakaróval borítva be az ország keleti felét.
A téli vihar több tízmillió ember életét nehezíti meg.