befektetési alapok vagyona 2013 végére 4617 milliárd forintot ért el, egy év alatt 1205 milliárd forinttal, 35,3 százalékkal gyarapodott.Tavaly minden hónapban nőtt a befektetési alapok vagyona, sőt az emelkedés már 2012 utolsó negyedévében elkezdődött, így gyakorlatilag 15 hónapja töretlen a vagyon növekedése.
A kormányhivatalok, az Országos Atomenergia Hivatal és a vízügy is többlet forráshoz jut az idei költségvetés "rendkívüli kormányzati intézkedések" címéből történt mintegy 3,5 milliárd forintos átcsoportosításából - az erről szóló kormányhatározatok a legutóbbi Magyar Közlönyben jelentek meg.
A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
– Az OTP megvásárolja a Banco Popolare Croatiat (BPC), amely a horvát bankpiac 0,56 százalékát birtokolja.
A Vecernji list hétfői száma szerint az OTP befejezte az olasz bank átvilágítását, és kedden jelenti be az akvizíciót Békeffy Balázs, a horvátországi OTP elnök-vezérigazgatója. A török KentBanka is átvilágította a bankot, de tagadta a vásárlási szándékot.
- A kínai gazdaság éves összevetésben 7,7 százalékkal növekedett 2013-ban, csakúgy mint a tavalyi év utolsó negyedében - derült ki a Pekingben hétfőn közzétett statisztikai adatokból.
A Fehér Ház mély aggodalmának adott hangot a kijevi erőszakcselekmények miatt, a történtekért az ukrán kormányt tette felelőssé és az erőszak folytatódásának esetére szankciókat helyezett kilátásba.
Egyetlen más EU-társállam sem támogatja David Cameron brit kormányfő terveit az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozására - írta vezető uniós politikusok véleményét idézve a hétfői Financial Times.
- A marihuána nem veszélyesebb mint az alkohol - vélekedett Barack Obama amerikai elnök a The New Yorker magazinnak adott nyilatkozatában, amelyet terjedelmes portré keretében ismertetett a lap vasárnap.
Szakály Sándor, a kormány által "Veritas", azaz igazság néven létrehozott történelmi kutatóközpont vezetője egy nyilatkozatában arra utalt, hogy a magyarországi zsidóság tragédiája az ország 1944-es náci megszállásának következménye volt. A Demokratikus Koalíció (DK) viszont arra hívja föl a kormány figyelmét, hogy a megszálló náci csapatok nem elkövették, csupán lehetővé tették a következő egy év szörnyűségeit; azokat a magyar szélsőjobboldallal együttműködő magyar kormány, magyar közigazgatás és magyar csendőrség követte el.
- Felkavarta az olasz belpolitikát Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára és Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke szombat estére kitűzött találkozójának híre, azon ugyanis megállapodás születhet a választási törvény reformjáról.
Hazánk demokratikus és alkotmányos berendezkedésének fundamentumát a szabad választás joga és lehetősége jelenti.
Az általános választások időpontjának kitűzését az Alaptörvény a köztársasági elnök kizárólagos jogkörébe utalja, meghatározva annak alkotmányos feltételeit is.
A horvát kormány semmilyen fajta jogi kereset indításáról nem tájékoztatta a Molt, de a magyar olajtársaság áll mindenfajta jogi vita elé, hiszen nagyon felkészült és sziklaszilárd álláspontja van az üggyel kapcsolatban - mondta Szollár Domokos, a társaság magyarországi kommunikációs igazgatója szombaton.
Péntek délután két férfi egy debreceni sportpálya mellett kábítószergyanús anyagot adott el egy létavértesi és egy görbeházi lakosnak, akik ezután gépkocsijukkal elhajtottak a helyszínről.
A rendőrök a vásárlók után mentek, akiket Debrecen határában elfogtak: a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves N. Miklóst és a 46 éves Sz. Csabát, akik az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
Magyarországnak 1,9 milliárd euróval jut több forrás 2014-2020 között az unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) költségvetéséből, mint 2007-2013 között - közölte Czerván György szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára emlékeztetett: a Horvátországgal kibővült unió költségvetése a 2014-2020 közötti időszakra 3,5 százalékkal, a KAP pénzügyi kerete pedig ennél is nagyobb mértékben, 11 százalékkal csökkent az előző, 2007-2013 közötti időszakhoz képest.
Az Együtt-PM véleménye szerint a paksi bővítéssel kapcsolatos államközi megállapodás "kierőszakolása a Fidesz és Orbán Viktor erkölcsi megsemmisülését jelenti" - mondta szombaton, a kormánypárt Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.
Terjed az influenza Európában, az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint egyre több országban van kiterjedt járvány. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint a megelőző hetihez képest Portugálián túl már Spanyolország és Anglia is kiterjedt influenza járványról számolt be. Eközben Görögországban, Hollandiában, Olaszországban, Skóciában, a szomszédos Szlovéniában és Magyarországon is növekedett az influenzaszerű megbetegedések száma.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége csütörtök-pénteki ülésén jóváhagyta a párt jelöltjeinek listáját a tavaszi országgyűlési képviselő-választásra.
A demokratikus ellenzéki pártok megállapodása szerint a DK 13 egyéni választókerületben indíthat jelöltet.
A takarékoskodó magyarok többsége (55 százaléka) bízik abban, hogy eléri pénzügyi céljait. Legtöbben gyerekeik jövője végett (19 százalék), váratlan fizetnivalókra, továbbá egészséggel kapcsolatos költségekre (14-14 százalék) tesz félre vagy fektet be - mutat rá a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat nemzetközi felmérése.