Archívum

Eredmények megjelenítése 40201-től 40220-ig 67969 találatból.

IMF: idén gyorsul, de törékeny marad a világgazdaság növekedése

Gazdaság - 2014-01-21

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint gyorsul idén a növekedés a világgazdaságban, de megmaradtak a kockázatok; a munkanélküliség továbbra is magas, és egyenlőtlen a növekedés eloszlása.Ezt kedden kiadott, Világgazdasági Kilátások (WEO) című szokásos negyedéves jelentésében állapította meg a nemzetközi pénzügyi szervezet.

    Az IMF előrejelzése szerint a 2013-as 3 százalékról idén 3,7 százalékra gyorsul a növekedés a világgazdaságban. A fejlett országokban a tavalyi 1,3 százalék után 2014-ben 2,2 százalék lesz a bővülés, a feltörekvő országokban 4,7 százalék után 5,1 százalék.

Ombudsmanhoz fordul az Eötvös Károly Intézet és a Helsinki Bizottság

Fontos - 2014-01-21

Alkotmányellenesnek tartja az előzetes letartóztatás felső időkorlátját eltörlő jogszabályt, ezért az alapvető jogok biztosához fordul az Eötvös Károly Intézet és a Helsinki Bizottság.

 Az Eötvös Károly Intézet keddi  közleménye szerint a két szervezet beadványában azt kéri Székely László ombudsmantól, hogy vigye az Alkotmánybíróság elé az ügyet, és kezdeményezze a tavaly novemberben elfogadott törvény megsemmisítését.

- Kamatdöntés - Elemzők: nem szűnt meg a monetáris politika mozgástere

Pénzügyek - 2014-01-21

A monetáris politika mozgástere nem szűkült be teljesen  elemzők szerint, akik úgy vélik, hogy a Magyar Nemzeti Bank kisebb lépésekkel ugyan, de  folytatja a monetáris enyhítést.

 A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén tizenöt bázisponttal újabb történelmi mélypontra, 2,85 százalékra csökkentette az alapkamatot. Elemzők 10-20 bázispont közötti csökkentésre számítottak, de többségben voltak a 10 bázispontos enyhítést prognosztizálók.

Paksi erőmű - Bajnai tüntetést kezdeményez a népszavazás kikényszerítése érdekében

Belföld - 2014-01-21

- Összellenzéki tüntetést kezdeményez február másodikára a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló népszavazás kikényszerítése érdekében az Együtt-PM Szövetség vezetője. Bajnai Gordon ezt blogján jelentette be kedden.

 Az ellenzéki politikus kezdeményezését azzal indokolta, "mielőtt a parlament összeül, mutassuk meg, hogy Orbánnak nincs mandátuma arra, hogy a jövőnkről döntsön!" Hozzátette: "Semmit rólunk nélkülünk!"

Borbély Szilárd kapta idén a Mészöly Miklós-díjat

Kultúra - 2014-01-21

– Borbély Szilárd költő, író kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 93. évfordulóján adtak át kedden Szekszárdon.

 A Mészöly Miklós Egyesület az író Nincstelenek (2013) című regényének elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át.

Rendőrgázolás – A szakértő szerint nem műszaki hiba vezetett a járőr halálához

Kékhírek - 2014-01-21

A Szegedi Törvényszék által kedden meghallgatott szakértők véleményükkel cáfolták annak az osztrák férfinak a védekezését, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre rendőrjárőrt.

Óriási csempészszállítmányt fogott az EU "Raktár hadművelete"

EU - 2014-01-21

Több mint 230 ezer karton cigarettát, mintegy 140 ezer liter dízelolajat és körülbelül 14 ezer liter vodkát foglaltak az Európai Unió és a tagállamok hatóságai egy októberi akció, az úgynevezett Raktár hadművelet folyamán - tudatta kedden az Európai Bizottság.

A HRW bírálja a magyar alaptörvény módosításait

Ajánljuk - 2014-01-21

- Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése. A dokumentum szerint a kormány által kezdeményezett egyes jogszabály-módosítások révén 2013-ban folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése.

EBRD-igazgató: növelni kell a beruházási rátát a további növekedéshez

Gazdaság - 2014-01-21

Kármán András, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatója szerint a beruházási ráta emelése a legszükségesebb feltétele annak, hogy a kelet-közép-európai térségben ismét meginduljon a válság hatására megtorpant felzárkózási folyamat.

Az EBRD igazgatója erről a GKI Gazdaságkutató Zrt. által rendezett üzleti konferencián beszélt kedden, Budapesten.

DK: a kormány bűvészkedik a foglalkozatási statisztikákkal

...kontra - 2014-01-21

- A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány "bűvészkedik" a foglalkoztatási statisztikákkal azzal, hogy azokba beszámítják a közfoglalkoztatottakat és a külföldön munkát vállalókat is.Gréczy Zsolt, a párt szóvivője kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Központi Statisztikai Hivatal közelmúltban nyilvánosságra hozott adatai szerint 2013 első háromnegyed évében 27 300 fővel nőtt a közfoglalkoztatottak száma, és 18 300 fővel nőtt a külföldön munkavállalók száma.

EBRD: Kelet-Európa lassan reagál a világgazdasági javulásra

Gazdaság - 2014-01-21

Egyre több jel utal a világgazdaság teljesítményének javulására, a tágabb értelemben vett Kelet-Európa és az egykori szovjet térség kilábalása azonban az idén is lassú lesz, és a régió változatlanul számos kihívással néz szembe - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kedden Londonban ismertetett idei első átfogó előrejelzésében.

Ukrajnai tüntetések - Életbe léptek a kijevi zavargásokat kiprovokáló törvények

Külföld - 2014-01-21

Megjelentek kedden a két ukrán hivatalos lapban azok a jogszabályok, amelyek jelentősen szigorítják a gyülekezési, sajtó- és szólásszabadságot, és amelyek elfogadása kiprovokálta a vasárnap óta tartó összecsapásokat a tüntetők és a rohamrendőrök között.

  A törvények a Holos Ukrajini és az Urjadovij Kurjer című lapokban való kihirdetésükkel életbe is léptek.

DK: észak-amerikai "Kubatov-lista" készül

Pro... - 2014-01-21

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a külföldön élő magyarokról is "Kubatov-lista" készül. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke a Kanadai Magyar Hírlap és Észak-Amerikában élő magyarok tájékoztatására hivatkozva azt közölte kedden, hogy egy Utah államban bejegyzett cég kanadai és Egyesült Államok-beli magyarok körében végez telefonos közvélemény-kutatást.

A kínai internetre mostantól csak saját névvel lehet videót feltölteni

Olvastuk - 2014-01-21

Tovább szigorítják az internetes tartalmak ellenőrzését a kínai hatóságok: mostantól csak a saját névükkel regisztrálók tölthetnek fel videót az országos portálokra.

 Az állami televízió-, rádió- és filmfőhivatal (SARFT) hétfői bejelentése szerint az intézkedés célja a társadalomra negatívan ható, nem megfelelő - vulgáris, erőszakos vagy erotikus - tartalmak nyilvánosságra kerülésének megakadályozása.

Maffiavezérek lehallgatott beszélgetését közölte az olasz sajtó

Toto Riina, a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet és Alberto Lorusso, a pugliai Sacra Corona Unita vezére börtönben lehallgatott beszélgetéseit közölték kedden az olasz napilapok. A beszélgetések témája az ügyészek meggyilkolása volt.

 A milánói Opera börtön udvarán elhelyezett mikrofonok rögzítették Riina és Lorusso 2013-as beszélgetéseit, melyeket most hoztak nyilvánosságra.

Nyolc év fegyházra ítélték a szemérem elleni erőszakkal vádolt dunakeszi tanárt

Jogtudor - 2014-01-21

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúk veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

 A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A bíróság a vádlottat több mint 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

Paksi erőmű - NFM: a nyilvános vita fóruma az Országgyűlés

Vélemény - 2014-01-21

A közügyek nyilvános megvitatásának elsődleges fóruma az Országgyűlés, a képviselőknek a tavaszi ülésszakon lehetőségük lesz a házszabály adta keretek között a kérdéseiket feltenni - reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden arra, hogy Szél Bernadett LMP-s országgyűlési képviselő nyilvános vitára hívta Németh Lászlóné szakminisztert a paksi erőmű bővítésével kapcsolatban.

Negyven Boeing 737-est vesz a General Electric lízingcége

Befektetés - 2014-01-21

Negyven darab Boeing 737-es keskenytörzsű repülőgépet vesz a világ legnagyobb, repülőgépek tartós bérletbe adásával foglalkozó vállalata, a GE Capital Aviation Services (GECAS) - közölte a Boeing kedden. A negyven gépből húsz Next Generation 737-800-as, másik húsz pedig ennek újabb változata, 737 MAX 8 lesz. Az üzlet listaáron 4 milliárd dollár értékű.

Feljelentést tesz az MSZP és az Együtt-PM a TV2 eladása miatt

Belföld - 2014-01-20

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: jó okuk van gyanítani, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok akiket a tranzakció megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll a lehetősége, hogy "az ismeretlen elkövetők színlelt gazdasági tevékenységet végeznek".

Paksi erőmű - Az LMP újabb közérdekű adatigényléssel él

Belföld - 2014-01-20

Az LMP újabb, a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó összes szerződés, valamint azok mellékleteire és hatástanulmányaira kiterjedő közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz. Ezt Szél Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, szóvivője jelentette be hétfőn Budapesten újságíróknak.