Immár tilos a testi erőszak és a fenyegetés is az őrizetbe vettekkel szemben Kínában - derül ki a fogva tartási központok működtetésére vonatkozó új szabályok érvénybe léptetésének alkalmából közölt hétfői médiajelentésekből.
A rendelkezéseknek megfelelően a fogva tartási központokban a kihallgató nyomozóknak tilos fenyegetni, sértegetni, kínozni, bármi nemű fizikai erőt alkalmazni a gyanúsítottakkal szemben. Nem megengedett a kényszermunka, a kábítószerfüggőket pedig rehabilitációs kezelésben kell részesíteni.
A járási rendszer kialakításával a kormány nem államosít, mindössze szétválasztja az önkormányzati és államigazgatási feladatokat - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Szabó Erika Lamperth Mónika MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: az MSZP szerint drasztikus államosítást készít elő a járások kialakításának előkészítéséről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott kormányjavaslat.
Az MSZP szerint drasztikus államosítást készít elő a járások kialakításának előkészítéséről szóló, a parlamentnek pénteken benyújtott kormányjavaslat.
Lamperth Mónika MSZP-s országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kormánynak továbbra sincs koncepciója a járások kialakításáról, az indítványból kiolvashatóan mindössze annyi a célja, hogy államosítsa az önkormányzati feladatok nagy részét, és elvegye a helyhatóságoktól az ellátásukhoz szükséges vagyont.
Önjáró futóedzővé átalakítható autót kínál a vasárnapi brit sajtót elöntő hirdetési kampányában a német BMW autógyár - legalábbis azoknak a briteknek, akik elfelejtettek rápillantani a naptárra.
A fél újságoldalt megtöltő, színes fotókkal illusztrált hirdetések arról tájékoztatják az olvasót, hogy a cég - a londoni nyári olimpiai játékok hivatalos autóipari partnere - új technológiával kíván segíteni azon vásárlóinak, akik a közelgő olimpia alkalmából formába akarják hozni magukat.
Az LMP véleménye szerint a kormány a jövőben korlátozhatja a közérdekű információkhoz való hozzáférést - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
Az ellenzéki képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény tárgyalása során a fideszes Font Sándor olyan javaslatot nyújtott be, amely az információszabadságra vonatkozó jogszabályt is módosítja. Schiffer András az elképzelést ismertetve azt mondta, hogy az a megértéshez szükséges szakértelem miatt korlátozhatja a közérdekű adatok megismerését.
A GE Healthcare (GEHC) a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve kettő, a daganatos megbetegedések hatékonyabb gyógyítását segítő orvosi képfeldolgozó szoftvert fejlesztett ki egy most záruló kétéves kutatási program során - tájékoztatta Fidrich Márta, a GEHC szegedi irodájának vezetője az MTI-t.
A fáraók korának alkonya is remekműveket produkált - győződhet meg a látogató a párizsi Haussmann-körúton lévő Jacquemart-André múzeumban, ahol július 23-ig tekinthető meg ennek a politikailag dekadens, de művészetileg változatos évezrednek megannyi alkotása.
A XVIII. századi stílusú palota félkörívű nagytermében Nahtorheb főpap három szobra fogadja a vendégeket: az első a Louvre-ból, a második a British Museumból, a harmadik egy magángyűjteményből való, és ezúttal láthatók együtt először.
Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély - a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Április elsejétől a koleszterinszintet csökkentő gyógyszerek esetében megkezdődik a hatóanyag-alapú felírás, de az orvos továbbra is feltüntetheti a recepten, hogy melyik gyógyszert javasolja.
Az egészségügyi államtitkárság az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztetett, hogy a Széll Kálmán Tervhez kapcsolódó intézkedések közül április elsejével további, "a betegek terheit csökkentő elemmel" bővül a gyógyszer-támogatási rendszer.
Vádemelési javaslattal fejezte be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban azt a nyomozását, amelyet bűnszervezetben elkövetett több mint 240 millió forint adócsalás és 162 millió forint értékű pénzmosás, továbbá más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított. A hatóság szerint a bűnszervezet vezetője egy közismert kiskunfélegyházi vállalkozó volt, aki mintegy száz cég adócsalásához asszisztált.
Három éven át húzódott egy Kinder-tojás ellopásának bírósági tárgyalása Olaszországban.
A tettes 18 esztendős volt, amikor elemelte a 220 forint értékű édességes játékot egy nagyáruházban, immár betöltötte a 21-et. A héten kellett ismét bíróság elé állnia bűne miatt Tarantino városában, és nagy megkönnyebbülésére a testület úgy találta, hogy jobb ejteni az ügyet és megszüntetni az eljárást - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Hatalmas hattyú tart rettegésben csónakázókat, kenuzókat és sétálókat: mindenkit elűz a saját portájától.
Tyson a neve a híres ökölvívó nyomán, szárnyainak fesztávolsága 2 méter 40 centi. A hattyú Nagy-Britannia leghosszabb mesterséges vízi útjának egy szakaszán Northamptonshire-ben, Bugbrooke városának közelében "rémuralkodik". A csatornából 3 kilométer hosszú szakaszt nyilvánított saját birodalmának, és rendre mindenkit megfutamít. A héten 3 kenust is kiüldözött a vízből.
Több mint ezer gyógyszerért kevesebbet, több százért viszont többet kell fizetni mától.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az MTI megkeresésére azt közölte: április elsejével ismét csökken összesen 1099 gyógyszer ára, átlagosan 18 százalékkal.
Miután az OEP-hez nem adott be árcsökkentési kérelmet 536 termék gyártója, ezen készítmények támogatása csökkenni fog, vagyis a betegeknek többet kell majd fizetniük. Az OEP hangsúlyozta: ezek a gyógyszerek helyettesíthetők azonos hatóanyagú, olcsóbb készítményekkel.
- Az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén fogadhatja el azt a törvénymódosító javaslatot, amellyel a kormány az adatvédelmi hatóság függetlenségét erősítené az Európai Bizottság aggályaira reagálva. A képviselők emellett elfogadhatják az új hungarikumtörvényt, továbbá a helyi adózásra vonatkozó rendelkezések megváltoztatásával egymilliárdos összegű telekadó fizetésére kötelezhetik a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosát.
Csődvédelmet kért, de zavartalanul működteti szállodáját a Zala megyei Kehidakustányban a Club Kehida Kft., a cég reményei szerint meg tud egyezni a hitelező bankkal - közölte a társaság ügyvezetője az MTI megkeresésére.
Gombás Péter azt mondta: a Club Kehida Aparthotel működése zavartalan, nem befolyásolja a csődvédelem, amelyet azért kérvényezett, hogy a beruházást hitelező CIB bankkal a rendelkezésre álló összesen 120 napon belül megegyezésre jussanak. Ez a reményei szerint meg is történhet, a szálloda ugyanis nincs "túlhitelezve".
Stadionszagú kölnit dobnak piacra Nagy-Britanniában, valóságshowban keres új tanácsadót a brit kormány, amerikai elnök lehet Arnold Schwarzenegger - egyebek között ilyen hírekkel viccelte meg a brit és német tömegtájékoztatás vasárnap olvasóit, nézőit a bolondozások napja okán.
Az Arsenal futballcsapat drukkerei örülhettek egy pár óráig annak a hírnek, amely a The Sun bulvárlap hasábjain tudatta, hogy a londoni klub kölnit dob piacra, amelynek olyan szaga van, mint a csapat stadionjának
A Magyar Helsinki Bizottság szerint jogellenesen állította elő a rendőrség a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondását a hídon ülve követelőket pénteken, különösen miután engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, és elhagyták az úttestet. Figyelembe véve az alapvető jogok biztosa által a józsefvárosi polgármester irodájának elfoglalása kapcsán közzétett állásfoglalást is, egyértelmű, hogy a mostani esetben sem indokolta semmi, hogy a rendőrök előállítsák a hidakat körülbelül egy percig élőlánccal lezáró spontán demonstrációk résztvevőit.
Megtehettük volna, hogy hallgatunk.
A szocialisták nem szavaztak Schmitt Pálra. Nem a mi jelöltünk volt, működését vagy épp működésének hiányát számtalanszor kritizáltuk. Őszintén, Schmitt Pál elnöki produkciója számunkra politikai tőke, hiszen napi rendszerességgel ad okot a kritikára. Mi rendre élünk is a lehetőségekkel.
Mesterházy Attila az MSZP kongresszusán, miután újraválasztották, szombaton azt mondta: a szocialisták önmaguknak és a választóknak is tartoznak azzal, hogy eredményeik mellett a kormányzásuk alatt elkövetett hibákról is számot adnak.
A pártelnök hibának minősítette, hogy 2006-ban nagy eltérés volt az MSZP választási és a kormányprogramja között. Ennek tanulsága szerinte, hogy mindig, zárt körben is őszintén kell beszélni az ország helyzetéről.
Mesterházy Attila szerint amíg két éve sokan azt mondták, hogy az MSZP eltűnik a süllyesztőben, az utóbbi hónapokban a párt támogatottsága elmozdult a mélypontról, és kiderült, azoknak van igazuk, akik szerint a szocialisták nélkül nem lehetséges a kormányváltás 2014-ben.
Az MSZP szombaton újraválasztott elnöke a párt kongresszusán elmondott beszédében hangsúlyozta, "az MSZP ma már nem ugyanaz a párt, mint két éve volt".