Szigorította a szabadságvesztésüket töltőkre vonatkozó szabályok egy részét az Országgyűlés hétfőn a kormány javaslatára: az elítéltek nem kérhetnek pénzt a médiának adott nyilatkozataikért és - a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek, a terhességük 6. hónapját elérő nők és a gyermeküket gondozók kivételével - dolgozniuk kell.
A jelenlegi öt köztestület helyett kizárólag a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) felügyelete alá helyezné a sportszférát Bánki Erik és Szalay Ferenc fideszes képviselők javaslata.Bánki Erik szerint a sportnak alapvetően civil területnek kell lennie, az eddigi átláthatatlan sportfinanszírozást pedig átlátható, mérhető támogatási formának kell váltania.
Több közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon is gyengíti a demokratikus államforma és a piacgazdaság támogatottságát az elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által a pénzintézet működési területéről kedden kiadott éves helyzetértékelésben.
Sörrel csalt lépre 19 körözött jómadarat a rendőrség Nagy-Britanniában: elhitette velük, hogy mindegyikük nyert egy rekesszel.
Az illetőkkel már jó ideje szeretett volna találkozni a Scotland Yard, ám a bűnözők kerülték a "randevút". Előkerítésük lakcíműkön nem járt sikerrel, ezért a rendőrség levelet küldött mindegyiküknek egy kereskedő cég nevében azt állítva, hogy nyertek egy rekesz sört, és kérve, hogy hívják fel a megadott telefonszámot.
A kormány szakképzést átalakító intézkedéscsomagjának eredményeként radikálisan csökkennek a munkavállalók munkaerő-piaci esélyei, nehezebben ellenőrizhető a közpénzek elköltése, és senki sem tudja, mi alapján számították ki, miért 440 ezer forint egy főre/év az alapnormatíva. Ismét egyeztetés nélkül alkottak meg egy tervezetet az NGM ”szakértői”.
Az új Munka törvénykönyve tervezet azonnali visszavonását követelik a szakszervezetek, ugyanis a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet – ILO – is több tucatnyi kivetnivalót talált a javaslatban – jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ), amely elsőként fordította le az angol nyelvű kritikát.
Az Országgyűlés kormányoldali többsége elutasította az LMP-s Jávor Benedek által benyújtott határozati javaslatot, amely adatnyilvánosságot, széleskörű társadalmi vitát és népszavazást írna elő a paksi két új atomerőművi blokk létesítése előtt. Az adófizetők nyúljanak mélyen a zsebükbe, de fogják be a szájukat?
A légzéscsökkentés módszerét elsajátító betegek nemcsak a különféle betegségeik tüneteitől szabadulnak meg, de számos egyéb pozitív „mellékhatást” is tapasztalnak, úgymint a tartósabb, jobb koncentráció; megnövekedett belső nyugalom (kevesebb stressz); nyugodtabb, pihentetőbb, mélyebb alvás; valamint
Mára már megdőlt az a tévhit, miszerint a széndioxid fölösleges mellékterméke az anyagcserének és egyáltalán nincs rá szüksége a szervezetnek. A széndioxid ugyanolyan fontos az élet fenntartásához, mint az oxigén, minden pillanatban szükségünk van rá bizonyos koncentrációban. Hiperventiláció esetén túl sok széndioxidot lélegzünk ki, ezáltal csökken a tartalma a tüdőben, a vérben és a sejtekben, ez pedig az alábbi problémákat okozza:
Magyarországon közel félmillióra tehető a COPD-s betegek száma. Szinte minden családban van asztmás vagy COPD-s beteg (a két betegség közt nagyon sok az átfedés, a hasonlóság). A COPD-s beteg köhög, fullad, zihál, úgy érzi, nincs elég levegője, ezért minden mozgás, sokszor a legelemibb feladatok elvégzése is óriási problémát jelent számára.
Miközben az Európai Unióban a tüdőrák okozta halálozás csökken, ez a hazai statisztikára nem mondható el, és ha valakinek a tüdejében daganat jelenik meg, nem könnyű megmondani, hogy az jóindulatú daganat, vagy tüdőrák, mely sürgős kezelést igényel. Belga kutatók új vizsgáló eljárással lehetővé tették, hogy a rosszindulatú daganat pontosabb elkülönítésével a betegek túlélési esélyei javuljanak.
Az MNB októberben összesen négy alkalommal tartott a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tendert, amelyeken összesen 890 millió eurónyi (262 milliárd forint) ajánlatot fogadott el, és ebből a hónap végéig, a végtörlesztésekkel párhuzamosan 235 millió eurót (69 milliárd forintot) fizettek ki - közölte a Magyar Nemzeti Bank hétfőn publikált statisztikai mérlegében.
Januárig kivár az orosz űrkutatási hivatal és tovább próbálkozik a Föld körüli pályán ragadt Fobosz-Grunt Mars-szonda beindításával - jelentették be hétfőn a kazahsztáni Bajkonurban.A Fobosz-Grunt (Phobos-Talaj) űrszonda megmentésére január elejéig megmarad az esély az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz vezetője szerint. Ha nem sikerül felvenni vele a kapcsolatot és elindítani a Mars felé, akkor a 13 és fél tonnás szerkezet el fog égni a sűrű légkörbe érve.
Az agrártermékek termelőiár-szintje szeptemberben 16,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a növényi termékek termelői ára 19,2, az élő állatok és állati termékeké 12,7 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Egyre több vadászterületen tűnik fel Tolna megyében az aranysakál, amely közel két évtizede jelent meg Magyarországon. A vadászok szerint a ragadozó helyenként erőteljesen sorvasztja az őzállományt, a természetvédők azonban a pusztítást csupán hiedelemnek tartják. Mindenesetre terjedésére nincs egyértelmű magyarázat.
Dmitrij Medvegyev államfőként utoljára találkozhatott az Egyesült Államok elnökével. Mint a tekintélyes orosz politikai-gazdasági lap tudósítója, Alekszandr Gabujev írja: "úgy tűnik, hogy Barack Obama elnök az Ázsiai és Csendes-oceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) Honoluluban tartott csúcstalálkozóján nem csak Dmitrij Medvegyevtől, hanem az amerikai-orosz kapcsolatok újraindításától is elbúcsúzhatott".
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt hétfőn veszélyesnek minősítette Debrecen és Kazincbarcika levegőjét, de több más településen is romlott a levegő minősége.Az OKI honlapján található legfrissebb mérési adatok alapján készült térképen piros színnel jelölték Debrecent és Kazincbarcikát. Ezeken a mérőállomásokon a szálló por (PM10) koncentrációja köbméterenként 100 mikrogramm feletti, vagyis a levegő minősége veszélyesnek számít.
Megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog - nyilatkozta a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülése után. Lázár János úgy fogalmazott: a kormánypárti képviselők és Orbán Viktor miniszterelnök kompromisszumra jutottak.Az eva 2012 utáni sorsáról a frakcióvezető elmondta: addig áttekintik, hogyan alakítható ki egy új rendszer, amelynek egyik alapja az átalányadózás kiszélesítése lehetne 2013. január 1-jétől.
Egy Kolozsváron tartott nemzetközi tudományos konferencia résztvevői felszólították a román államot, hogy állítsa le a verespataki arany kibányászására irányuló jelenlegi munkálatokat, és készítsen olyan tervet, amely az örökségvédelmi, környezetvédelmi szempontoknak is, és a fenntartható fejlődés követelményeinek is megfelel.