Archívum

Eredmények megjelenítése 48461-től 48480-ig 68865 találatból.

Megkezdődött a Négy Mancs ellen indított per

Belföld - 2012-05-24

Októberre napolta a Fővárosi Törvényszék azt a csütörtökön megkezdődött polgári pert, melyet a Hungerit baromfifeldolgozó cég indított a Négy Mancs Alapítvány ellen azért, mert a vállalat álláspontja szerint a nemzetközi állatvédő szervezet évek óta sokmilliárdos károkat okozó lejárató kampányt folytat ellene.

OGY - Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain

Belföld - 2012-05-24

- Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és állami bérlakások felmondásának szabályain: Kósa Lajos javaslata szerint a bérbeadó állam vagy helyi önkormányzat ezentúl felmondhatná a szerződést, ha közérdekből szüksége van a bérlakásra, és felajánl legalább két, a törvényi előírásoknak megfelelő ingatlant a bérlőnek, ám az egyiket sem fogadja el.

Kísérleti gyógyszerüzem a debreceni orvoscentrumban

Helyi - 2012-05-24

Az ipari gyógyszergyártási technológiák magas szintű elsajátítása érdekében kísérleti üzemet adtak át csütörtökön a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma Gyógyszerésztudományi Karának gyógyszertechnológiai tanszékén.

Külföldi sajtó Magyarországról - a Frankfurter Allgemeine Zeitung Nyirő újratemetéséről

Külföld - 2012-05-24

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Nyirő József újratemetésének előkészületeiről számolt be csütörtöki számában.

 A Kérem ezt az embert ne! című beszámoló szerzője, Joseph Croitoru ismertette: konfliktus keletkezett az Erdélyben született magyar író és "fasiszta politikus" földi maradványainak sorsa körül Magyarország és Románia között.

Mélyebb a brit recesszió az előzetesen becsültnél

Külföld - 2012-05-24

Az előzetesen becsültnél mélyebb a brit recesszió: az idei első negyedévben 0,3 százalékkal volt alacsonyabb a brit hazai össztermék (GDP) a tavalyi utolsó három hónapban mértnél a csütörtökön közzétett részletes adatok szerint. Az április végi első becslés még 0,2 százalékos negyedéves visszaesést valószínűsített.

MSZP: hogy lehetnek titkosak a földpályázatok közérdekű adatai?

Belföld - 2012-05-24

Az MSZP áll a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által amiatt kilátásba helyezett per elé, hogy az ellenzéki párt nyilvánosságra hozta az állami földbérletpályázatok bírálati szempontjait. Gőgös Zoltán és Harangozó Gábor csütörtöki közleményükben értelmezhetetlennek minősítették a titkos közérdekű adat fogalmát.

Campus Fesztivál - Az Apocalyptica is fellép Debrecenben

Ajánljuk - 2012-05-24

A klasszikus zene és a heavy metal stílust ötvöző finn Apocalyptica zenekar is fellép a debreceni Campus Fesztiválon.

     Bakó Csaba sajtófőnök csütörtöki tájékoztatása szerint a zenekar július 28-án, szombaton, a záró napon lép fel Debrecenben.

Szexis hatású probiotikus joghurt

A joghurt nem csak finom ennivaló, remek kalcium- és vitaminforrás, hanem férfiasabbá és nőiesebbé is tesz - bizonyították amerikai kutatók egyelőre csak egereken, de sokan és lelkesen tervezik az emberen történő vizsgálatokat is.

OGY - A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint lehet - Költségvetési, Gazdasági bizottság

Gazdaság - 2012-05-24

A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1.400 forint lehet az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat szerint.

Csehországi egyházi kárpótlás - bizonyítaniuk kell az egyházaknak, hogy övék volt a vagyon

Külföld - 2012-05-24

A csehországi egyházaknak egyértelmű bizonyítékokat kell szolgáltatniuk az állami szerveknek, hogy korábban valóban az ő tulajdonukban volt az a vagyon, amelyet az egyházi kárpótlás során visszaigényelnek - döntött a cseh képviselőház alkotmányjogi bizottsága egy polgári demokrata képviselő javaslatára szerdán este, módosítva ezzel az eredeti elképzeléseket.

Amnesty-jelentés: a vallásszabadsággal és a romák diszkriminációjával is foglalkozik a dokumentum

Belföld - 2012-05-24

A vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International az éves jelentésében, amelyet szerdán mutattak be Budapesten a nemzetközi jogvédő szervezet magyar vezetői.

Támogatja a Tobin-adó bevezetését az Európai Parlament

Pro... - 2012-05-23

Jelentős többséggel megszavazta az Európai Parlament szerdán azt a jelentést, amely támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó európai uniós bevezetését. Anni Podimata jelentéstevő fogalmazása szerint az uniós képviselőtestület ezzel határozott jelzést kívánt küldeni az EU-tagországok állam- és kormányfőinek, akik szerda este Brüsszelben találkozva a gazdasági növekedés lehetőségeiről tárgyalnak.

A Tobin-adó nem egyenlő a magyar tranzakiós illetékkel

...kontra - 2012-05-23

Fontos megjegyezni, hogy a magyar kormány által bevezetni kívánt tranzakciós illeték nem egyenlő a Tobin-adó néven ismert, a tőkemozgások megadóztatását célzó adóval, hanem egy sokkal szélesebb körre kivetett, pénzforgalmi tranzakciós illeték bevezetésében gondolkodik, amit már be is terjesztett a parlament elé.

Debreceni úszó Eb - Cseh László aranyérmes 200 m vegyesen

Sport - 2012-05-23

- Cseh László aranyérmet nyert 200 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. A szám másik magyarja, Verrasztó Dávid hatodik lett.

EU-csúcs - Orbán: Támogatunk minden olyan gazdasági növekedési eszközt, amely nem növeli az adósságot

EU - 2012-05-23

Magyarország minden olyan gazdasági növekedési formát és eszközt támogat, amelynek a végén nem az adósság emelkedése áll - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek e témával foglalkozó munkavacsoráját megelőzően.

5 milliárd forintra pályázhatnak az élelmiszeripari vállalkozások

Befektetés - 2012-05-23

Megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat, melynek keretösszege ötmilliárd forint. A mezőgazdasági termelők három-, a nem mezőgazdasági termelők kétmilliárd forintra pályázhatnak. A kérelmeket június 22. és július 23. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Komoly elismerésben részesült Magyarország romastratégiája

Olvastuk - 2012-05-23

Komoly elismerésben részesült hazánk Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiája, a dokumentum megfelelően tükrözi a 2011-es soros uniós elnökség idején megfogalmazott és azóta teljesített célokat – derül ki az Európai Bizottság által ma kiadott, a nemzeti romaintegrációs stratégiákat értékelő közleményéből.

Több ezer új munkahelyet teremt az NGM pályázata

Gazdaság - 2012-05-23

10,4 milliárd forintos támogatási igény érkezett be a Nemzetgazdasági Minisztérium munkahelyteremtő beruházásokat elősegítő pályázatára – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ország gabonaellátása garantált a jelenlegi terméskilátások alapján

Gazdaság - 2012-05-23

Elegendő kenyér- és takarmánygabonája lesz az országnak a csapadékszegény időjárás ellenére. A növények állapotán folyamatosan javít a frissen érkezett csapadék - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Gabona Termékpálya Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Az őszi vetésű növényeknél közepes, a tavaszi vetésűeknél jó termés várható a mostani kilátások alapján.

Magyarország részt vállal a balti államok légvédelmében

Három éven át évi félmillió dollárt ajánl fel Magyarország az afgán biztonsági erők finanszírozására - erősítette meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a NATO 25. csúcstalálkozóján, Chicagóban, ahol bejelentette azt is: Magyarország részt fog vállalni a balti államok légvédelmében.