A Magyar Tudományos Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya, valamint Filozófiai és Történettudományok Osztálya állásfoglalást juttatott el Réthelyi Miklós miniszternek, amelyben üdvözlik mindazon oktatáspolitikai törekvéseket, amelyek az egyetemi oktatás minőségének javítására, a társadalmi és gazdasági igényekhez való igazítására, illetve a hallgatói költség-hozzájárulás emelésére irányulnak.
A lefújás pillanatában szerzett Uros Vilovski góllal 28-27-re nyert szombaton az MKB Veszprém a vendég, spanyol Atlético Madrid ellen, és ezzel a B csoport másodikjaként továbbjutott a nyolcaddöntőbe a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.
A világ egyik legédesebb munkáját végzi egy 53 éves brit nő: nemzetközi csokoládékóstoló. Sue Stone 27 éve járja a világot, hogy új és új ízeket fedezzen fel a Thornton cég számára. Naponta átlagosan húsz csokoládéfajtát kell megízlelnie.
Megjelent vasárnap a telefonlehallgatási botrány miatt tavaly szinte egyik pillanatról a másikra felszámolt egykori legnagyobb brit vasárnapi bulvárlap, a News of the World utódja, amely nem más, mint a The Sun újonnan elindított vasárnapi kiadása.A News of the World az ausztrál-amerikai médiamágnás, Rupert Murdoch brit sajtóbirodalmának hétvégi lapja volt, és gyakorlatilag a The Sun vasárnapi testvérlapjának számított.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése vasárnap elfogadta a sporttörvény előírásait tartalmazó alapszabály módosítását, amely szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként.
A felsőoktatási szakkollégiumi rendszer "gazdátlanságára", illetve a szabályozás és a finanszírozás ebből eredő problémáira hívta fel a figyelmet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából készült kutatás, amelynek összegzését pénteken juttatták el az MTI-hez.
Az LMP véleménye szerint a tavalyi évhez hasonlóan idén februárban is megbukik a költségvetés - írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Vágó Gábor és Scheiring Gábor.
A debreceni repülőtér "gond nélkül" készen áll évi 300 ezres utasforgalom lebonyolítására, így esetleges további menetrend szerinti járatok fogadására is - mondta Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken sajtótájékoztatón a városban.
A közösségi közlekedés jelenlegi kétszintű finanszírozási rendszerének egységesítését szorgalmazó javaslattal fordulnak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez a tömegközlekedést saját tulajdonú vállalattal biztosító vidéki városok polgármesterei - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) debreceni és Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester a pénteki megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón Debrecenben.
Gál György volt erzsébetvárosi szabad demokrata politikus nyolc és fél évet, Hunvald György volt szocialista polgármester és országgyűlési képviselő másfél évet kapott az erzsébetvárosi korrupciós botrányok ügyében a Fővárosi Törvényszéken pénteken kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint.
A nehézségek ellenére talpon tudott maradni a kiskereskedelem 2011-ben az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) értékelése szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) úgy véli, éves összesítésben kedvező, hogy 4 év folyamatos csökkenése után a kiskereskedelem tavaly 0,2 százalékkal emelkedett, részben az egykulcsos adó miatt élénkülő belső kereslet és az év végén felerősödő bevásárló turizmus következtében.
– Ha a jelenlegi formájában fogadják el a képviselők a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, akkor a jövő év elejétől megszűnik az üzleti titok megismerését, a közpénzek átláthatóságát lehetővé tevő úgynevezett üvegzsebtörvény – mondta pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP-s Schiffer András.
Tavaly az összes kérelmező 1,68 százaléka, tizenhat ember részesült államfői kegyelemben, mintegy háromszor annyi, mint 2010-ben - derül ki a közigazgatási tárca által a kormányzati portálon közzétett statisztikai adatokból.
Egy brazíliai barlangban felfedezett, kőbe vésett pálcikaember valószínűleg a kőművészet legkorábbi darabja az amerikai kontinensen, ami azt jelezheti, hogy az ember korábban telepedett be az Újvilágba, mint eddig gondolták.
Számos múlt heti esemény arról tanúskodik, hogy a terrorizmus változhat, de nem szűnik meg - állapítja meg legutóbbi hírlevelében közölt elemzésében a Stratfor intézet.
Továbbra is tény, hogy a szélsőséges iszlám dzsihádista veszély manapság inkább a terroristák felkészületlen, egyszerű hétköznapi utánzói részéről fenyeget, mintsem olyan, külföldről az Egyesült Államokba küldött, jól kiképzett terroristáktól, mint akik a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat is elkövették.
- A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.
- Hivatalosan vádat emeltek csütörtökön Bradley Manning amerikai közlegény ellen a marylandi Fort Meade-ben, amiért az a katonai ügyészség szerint segítette az ellenséget, valamint több mint 700 ezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató portálnak.
A Mol Csoport 152,1 milliárd forint nettó eredményt ér el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 104 milliárd forinttal, a társaság nettó bevétele egy év alatt 24 százalékkal, 5.341 milliárd forintra emelkedett.
A pénteken közzétett konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült tőzsdei gyorsjelentés szerint a csoport tavaly a negyedik negyedévben 31 milliárd forint veszteséggel zárt, míg a harmadik negyedévben 36,4 milliárd forint nettó eredményt ért el.