Archívum

Eredmények megjelenítése 49121-től 49140-ig 66814 találatból.

A PDSZ továbbra is megszorításnak tartja a köznevelési koncepciót

Vélemény - 2011-10-10

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke továbbra is úgy véli, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) honlapján nyilvánosságra került köznevelési koncepció súlyos megszorításokat tartalmaz, nincs összhangban a választási jelszavakkal, és az ígért - az életpályamodell keretében majd megvalósuló - jelentős béremelés is csúszik.

A Polgári Platform nyerte meg a lengyelországi parlamenti választást a voksok több mint harmadával

Külföld - 2011-10-10

A kormányzó, jobbközép liberális Polgári Platform (PO) nyerte meg Lengyelországban a vasárnapi parlamenti választást a szavazatok 39,6 százalékával a TNS OBOP közvélemény-kutató intézet exit poll adatai szerint, s a jelenlegi koalíció folytathatja a kormányzást - jelentette a lengyel közszolgálati televízió és a TVN24 hírtelevízió.

Kaliforniában állami támogatással tanulhatnak a felsőoktatásban az illegális bevándorlók gyermekei

Aláírásával szentesítette Jerry Brown kaliforniai kormányzó azt törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az államában köztámogatásban részesülhessenek az illegális bevándorlók - írta vasárnapi számába a The Washington Post.A törvény ellenzői erősen vitatják, hogy a közpénzek felhasználhatók-e a törvénytelenül bevándoroltak támogatására.

A kijevi kormánypárt üdvözli, hogy Oroszország ukránoknak kettős állampolgárságot ad majd

Külföld - 2011-10-10

Mihajlo Csecsetov ukrán kormánypárti honatya szerint az orosz és az ukrán állam, valamint a két nép közeledését segítő pozitív lépés lesz, ha Oroszországban elfogadják azt a törvényt, amely egyszerűsített eljárás keretében teszi lehetővé az orosz állampolgárság felvételét a másik állampolgárságról való lemondás nélkül.

Közel 32 kilogramm kábítószert foglaltak le

...kontra - 2011-10-10

A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Szolgálat munkatársai  elfogtak egy piros lámpánál várakozó 24 éves, fővárosi férfit a Józsefvárosban. A férfi budai tartózkodási helyén tasakokból, táskákból 3,5 kilogramm marihuána és 2,25 kilogramm amfetamin gyanús fehér por került elő, valamint a nyomozók egy nappaliban tárolt hűtőtáskában nagy mennyiségű készpénzt is találtak

Dupla falú kamion rejtette a csempészcigarettát

Pro... - 2011-10-10

Mintegy három és fél ezer karton, örmény adójeggyel ellátott cigarettát találtak a vámosok egy közúti ellenőrzésen egy kamionban a 43-as főúton; a szállítmányt lefoglalták. A pénzügyőrök szombat délután egy német állampolgár által vezetett tehergépkocsit ellenőriztek.

A fűtés veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem

Közérdekű - 2011-10-10

A hideg időszak kezdetén a különböző fűtési rendszerek veszélyeire figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Petróczi Tímea szóvivő v arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszeres karbantartás és ellenőrzés életeket menthet. Közölte, a tüzelő-fűtő berendezések üzemképes és biztonságos használata, megfelelő állapotban tartása az ingatlanok használóinak a kötelessége.

Az ingatlan-végrehajtás fő szabályai

Az esedékességkor meg nem fizetett adó-, járulék-, késedelmi pótlék és bírságtartozást, valamint a más közigazgatási és egyéb szervek megkeresése alapján nyilvántartott adók módjára behajtandó köztartozást az állami adóhatóság kényszercselekmények útján, végrehajtási eljárás során szedi be.

Az öregedő Kína gondjai

A gyorsan öregedő népesség problémájára irányította rá a figyelmet az idősek napja Kínában, mivel öt éven belül 23 millióval fog növekedni a 60 évesek, vagy a felettiek száma, és ez  új helyzetet elé állítja a társadalmat, a családokat.

A Fidesznek felelnie kell minden egyes beolvasztott magyarért

...kontra - 2011-10-09

Szerbia továbbra sem tudja feldolgozni Trianont. Beteges gyűlöletének most újfent nagy erőkkel ad hangot. A módszerek nem újak és nem is egyedülállóak, hisz találhatunk rá példát jelenlegi Uniós tagállamban is.

Egy új sufnituning : a termékdíjak, így a lakosság terhei márpedig növekednek

Pro... - 2011-10-09

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hiába cáfolja, ma már több bizonyítékunk is van arra, hogy a termékdíjak emelkednek, hiszen a Fidesz a termékdíj bevételekből 60 milliárd forintnyi bevételre számít, a korábbi állításaikkal szemben. Ma már bizonyított, hogy a kormány újabb közterhek emelésére készül 2012-ben.

Az LMP nyílt levele Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek

Tisztelt Miniszter Úr!

 A kormányzati tevékenység összehangolásáért is felelős miniszterként állásfoglalását kérem a Gyermekszegénység Elleni Programiroda ügyében tett államtitkári kijelentések miatt. Kérem, segítsen világossá tenni, hogy melyik minisztériumnak, melyik államtitkárnak lehet hinni a Gyermekszegénység Elleni Program jövőjét illetően.

Debreceni Egyetem: piacképes oktatás cégekkel együttműködve

Befektetés - 2011-10-09

A Debreceni Egyetem (DE) arra törekszik, hogy a képzést, a szakmai munkát a gazdaság, a társadalom érdekeinek szolgálatába állítsa - jelentette ki Fábián István, a DE rektorra szombaton, a Tudományegyetemi Karok (TEK) által harmadik alkalommal megrendezett kapcsolatok napja megnyitóján.

 Bokros Lajos: Ésszerűtlen, szakszerűtlen, eredménytelen és becstelen a magyar kormány gazdaságpolitikája

Olvastuk - 2011-10-07
Fogynak a megtakarítások, elmaradnak a beruházások, nincs új hitel, a piac szűkül, megszűnnek a munkahelyek, növekszik a szegénység és az infláció. A kicsi, nyitott, egyre versenyképtelenebb magyar gazdaságban romlik forint árfolyama, emelkednek a kamatok, növekszenek az adósságterhek, mind az államé, mind a vég-, vagy akár hiteltörlesztésre képtelen leszakadó tömegeké – mondta pénteken Budapesten Bokros Lajos EP-képviselő, a Szabadság és Reform Intézet kuratóriumi elnöke

A Rák-ködnek sikerült "meglepnie" a csillagászokat

Tudomány - 2011-10-07

A Rák-ködnek, az egyik legalaposabban tanulmányozott égi objektumnak sikerült "meglepnie" a csillagászokat, amikor korábban elképzelhetetlen energiájú sugárzást észleltek a nebulában.

 

    A felfedezésről a Science pénteki számában közölték tanulmányukat amerikai és kanadai csillagászok.

Ingatlantátvétel - MSZP: tegyék nyilvánossá a megállapodás szövegét

Belföld - 2011-10-07

- Hozzák nyilvánosságra annak a megállapodásnak a szövegét, amelyet a miniszterelnök a megyei önkormányzatok elnökeivel kötött az önkormányzati intézmények és az azokhoz kötődő önkormányzati vagyon átadásáról - szorgalmazta sajtótájékoztatóján pénteken Ipkovich György (MSZP) országgyűlési képviselő és Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakciójának vezetője.

Közútfejlesztés az Észak-alföldi Régióban

Helyi - 2011-10-07

Huszonhét útszakasz, összesen 280 kilométer hosszúságban újul meg 2013-ig az Észak-alföldi Régióban - jelentette be Pajna Zoltán, a regionális fejlesztési tanács elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Debrecenben.

 Közlése szerint a következő két évben a 4-5 számjegyű mellékutak felújítására 13,8 milliárd forintot biztosít európai uniós forrásból a Regionális Operatív Program keretében az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács.

Optikai kincsvadászat a szabad ég alatt

Tudomány - 2011-10-07

Először készült hiteles fotó háromszoros szivárványról, sőt egy négyszeres szivárvány pislákoló nyomairól is - közölte a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portál.

 Raymond Lee, az amerikai Tengerészeti Akadémia meteorológus professzora elmondta, hogy háromszoros szivárványról szóló beszámolót az elmúlt 250 év során mindössze ötször jegyeztek fel, ám bizonyíték nem volt ezekre a megfigyelésekre.

A magyarországi GDP 0,5 százalékát adja a NI Hungary Kft.

Helyi - 2011-10-07

Az amerikai National Instruments (NI) magyarországi részlegének termelése évente a magyarországi GDP 0,5 százalékát teszi ki; a cég tízéves debreceni jelenléte alatt mintegy 60 millió dollár beruházást valósított meg, jelenleg 1100 embert foglalkoztat - ismertette Alex Davern a cég alelnöke és pénzügyi vezetője pénteken Debrecenben.

Devizahitelek - Hitelközösséget indítottak civilek

Pénzügyek - 2011-10-07

A devizahitelek átváltására indítottak el civilek hiteltársulást, céljuk, hogy a beszerzési társulásokhoz hasonlóan összegyűjtsék a frank- és devizahitelesek igényeit. A "hitelközösség" BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) plusz 1,5 százalékpontos forint hitelkamatot szeretne elérni.