A kohéziós forrásokat Magyarország esetében 2014 után jelentősen csökkentő brüsszeli javaslatot nem tudjuk elfogadni – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Ódor Bálint elmondta: a magyar kormányfő a balti országok miniszterelnökeivel együtt közös levelet írt Brüsszelbe kifogásolva a tervezetet.
Internetes oldalt indított a költségvetés magyarázatára a Bajnai Gordon, volt miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány. A www.kozoskassza.hu oldal bemutatásán Oszkó Péter, az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke azt mondta: a cél, hogy a közvélemény számára közérthetővé tegyék a költségvetést.
Márffy Ödön a két világháború közötti magyar művészet egyik kiemelkedő alakja. Méltatói egybehangzóan az életöröm és a harmónia festőjének nevezik. Rippl-Rónai, Czóbel és Vaszary mellett a franciás festészet képviselője. Művészi fejlődésére Rippl-Rónai mellett döntő hatással van a modern francia festészet.
A kormány arra számít, hogy durván elszáll a központi költségvetés idei pénzforgalmi hiánya, és az év végére mintegy 300 milliárd forinttal meghaladja a törvényben rögzített előirányzatot. Ez derül ki abból a jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a túlzotthiány-eljárás keretében küldött el az Európai Unió statisztikai hivatalának.
A tanulói kedvezményeket október 31-től csak az új diákigazolvánnyal, és az érvényességet bizonyító matricával vehetik igénybe a köz- és felsőoktatásban részt vevő diákok. A tanévkezdéshez kapcsolódóan az Oktatási Hivatal (OH) összesen csaknem 200 ezer új plasztikkártyát, valamint mintegy 1 millió darab hologramos érvényesítő matricát juttatott el több mint 1600 oktatási intézménybe.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.Bélteczki János kifejtette, a Munka törvénykönyvének tervezetében az egészségügyet érintő jogszabályok kapcsán, sok más mellett, van három-négy olyan változás, amellyel az egészségügyi dolgozók "a jelenleginél egy sokkal rosszabb, elviselhetetlen" helyzetbe kerülhetnek.
Három pontos tervvel állt elő Soros György az euróválság megoldására.
A magyar származású milliárdos amerikai befektető a Handelsblatt című német üzleti napilap csütörtöki számában megjelent írásában mindenekelőtt arra figyelmeztetett, hogy a pénzpiacok egyre mélyebb depresszióba döntik a világot, és ennek beláthatatlan politikai következményei lehetnek. Soros szerint a kormányok elveszítették az irányítást a helyzet alakulása felett, különösen Európában.
Ismét vizsgálja az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) az uniós bankok erejét, "hallgatólagosan elismerve", hogy az európai bankrendszerek stressztűrő képességének előző két felmérése "nem volt elég robusztus" - írta az EBA vezető tisztviselőitől származó értesüléseket idézve a csütörtöki Financial Times.
Több tízezer embert tart izgalomban évek óta az a trükkös ingyenes -nek mondott hirdetési lehetőség, amely végén esetleg –a hirdetőfelületek tulajdonosai által egy off sore cégnek eladott- százezres követelés állhat. A trükk cáfolhatatlan: a panaszosok tucatjainak egybehangzó állításával egyezően az adatvédelmi biztos is megállapította, hogy a 30 napos ingyenesnek mondott hirdetést nem lehet inaktíválni.
Geréb Ágnes egy évvel ezelőtt került előzetes letartóztatásba, ahonnan december végén házi őrizetbe helyezték. Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnökeként a parlamentben és a nyilvánosság előtt több alkalommal hangot adtam a börtönlátogatásaim során tapasztalt súlyos aggályaimnak; erről a Geréb-jelentésben részletesen is beszámoltam.
- Mihail Hodorkovszkij, az egykori Yukos kőolajkonszern bebörtönzött volt főrészvényese rámutatott, hogy Vaszlilij Alekszanjantól, a Yukos alelnökétől szándékosan tagadták meg a gyógykezelést, mert nem volt hajlandó az elvárt módon vallani.
A hatályos törvények alapján nem ítélhető meg egyértelműen, hogy milyen beavatkozások, illetve korlátozó intézkedések alkalmazhatók az elmeállapot megfigyelésére beutalt, büntetőeljárás alatt álló személyek esetében. A jogi szabályozás hiányosságából adódóan alkalmanként jelentősen eltérő a gyakorlat, amely a megfigyeltek személyi szabadságához és emberi méltóságához való jogát is sértheti – állapította meg az ombudsman.
Tomas Tranströmer svéd költőnek ítélték oda csütörtökön a 2011. évi irodalmi Nobel-díjat Stockholmban. A 80 éves Tranströmer 1951-ben kezdte pályáját, munkásságából elsősorban költészete ismert, de íróként és műfordítóként is tevékenykedik.
Kevés műve jelent meg, ennek ellenére világszerte ismert a költészetet kedvelők körében. Alkotásait több mint hatvan nyelvre fordították le eddig, sorai magyarul is olvashatók - mondta el Stockholmban a svéd akadémia titkára
Amennyiben a svéd labdarúgó-válogatott pénteken győz Finnországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában, akkor a magyarok szempontjából minden lényegi kérdés eldől, azaz a keddi, utolsó játéknapon sorra kerülő finn elleni meccsnek - a három megszerezhető ponton kívül - semmi tétje nem lesz.
Kubányi Lajos 1855-ben május 5-én született Alsóesztergályon. Gyermekkorában megnyilatkozott már érzéke a rajzolás iránt. Középiskoláit Selmecbányán és Pozsonybanvégezte és ezen idő alatt a tanulás és a városi környezet úgy látszik nem inspirálta őt a rajzolás és vázlatok készítésére. Midőn tanulmányai folytatása végett a budapesti egyetemet látogatta, egyik tanára egyszer meglátva egy rajzát, felismerte benne a határozott képességet.
Továbbra is gondot okoz, hogy a fiatalkorúakat kiszolgálják alkohollal és dohánytermékekkel a szórakozóhelyeken - tárták fel a fogyasztóvédelem nyári ellenőrzései, amelyek megállapításairól Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tájékoztatta az írásbeli kérdéssel hozzá fordult szocialista Simon Gábort.
Összesen több mint 1300 karton, illegálisan Magyarországra hozott cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a napokban Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán .Suller György Attila, a hivatal vám- és jövedéki ügyekért felelős szóvivője ismertette: az ártándi határátkelőhelyen ellenőriztek egy Romániából Olaszországba tartó, bolgár rendszámú lakóautót,
Szép jövő előtt áll Magyarország és Szaúd-Arábia a pénzügyi együttműködés területén Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök erről szerdán Rijádban beszélt magyar újságíróknak, háromnapos szaúd-arábiai látogatását összegezve.
A magyar kormányfő azt mondta, várakozásaiknak megfelelően "rendkívül sikeres" tárgyalásokat folytattak a közel-keleti országban, és több egyezményről is megállapodás született. Példaként említette a külügyminiszterek megállapodását, amelyet alá is írtak, továbbá azt, hogy hamarosan aláírják a beruházásvédelmi, valamint a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket.