Archívum

Eredmények megjelenítése 51501-től 51520-ig 62863 találatból.

Kosárlabda: szomorú hír

Sport - 2010-02-24
A Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület Elnöksége a jelen gazdasági körülmények közepette nem látja biztosítottnak a szezon befejezését az NB I A csoportban szereplő csapata számára. A DEKE ezért úgy döntött, hogy nem folytatja az élvonalbeli bajnokságban való további részvételt, amiről tájékoztatta a játékosokat és az edzőket, valamint a város vezetését is.

Villamos tender:később írják alá

Helyi - 2010-02-24

A debreceni 2-es villamosvonal pályájának és tartozékainak építésére vonatkozó vállalkozási szerződés tervezett aláírását a felek 2010. február 24-ről későbbi időpontra halasztották.

 A szerződés összetettsége és nagy terjedelme miatt a végleges szövegezés – a jelentős számú melléklettel együtt – ugyanis még nem készült el. A közbeszerzési eljárási rend szigorúsága miatt kell igen körültekintően eljárni, minden tartalmi és formai feltételnek megfelelni.

Bajnai Gordon megbeszélést folytatott a szerb miniszterelnökkel

Belföld - 2010-02-24
Bajnai Gordon miniszterelnök 2010. február 24-én megbeszélést folytatott szerb partnerével, Mirko Cvetkovics miniszterelnökkel. A két kormányfő találkozóján a kétoldalú – elsősorban gazdasági és infrastrukturális – együttműködés időszerű kérdései mellett a szerb integrációs közeledés Magyarország általi határozott támogatása szerepelt.

Keressük a Balogh János néven bemutatkozó férfit!

Kékhírek - 2010-02-24

2009. október 06-án tett ismeretlen tettes ellen feljelentést az egyik debreceni utánfutó-kölcsönző  tulajdonosa, hogy a bérleti szerződésen magát Balogh Jánosnak nevező, s magát Balogh János irataival igazoló férfi nem vitte vissza hozzá a kikölcsönzött utánfutóját. A nyomozás során kiderült, hogy a valódi Balogh János Encsen lakik, s sosem járt Debrecenben, azonban személyes iratait 2009. augusztusában elhagyta, melyről bejelentést is tett.

  Bűnösnek vallotta magát a lefülelt merénylő

Bűnösnek vallotta magát hétfőn a New Yorkban merényletet tervező, tavaly elfogott egykori denveri autóbuszsofőr, az afgán származású Najibullah Zazi. A 25 éves férfit szeptemberben tartóztatták le azzal a váddal, hogy robbantásos merényleteket akart elkövetni a 2001. szeptember 11-i merényletek nyolcadik évfordulója idején.

Ápolóknak tilos?

Vélemény - 2010-02-23
A fekvőbeteg-ellátó intézmények több mint fele már jelezte, hogy nem hajtja végre az ápolók jogosítványait szűkítő egészségügyi minisztériumi rendeletet – nyilatkozta a Magyar nemzet című napilapnak Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) leendő elnöke, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója, a Gyurcsány-kormány volt egészségügyi minisztere.

Újraindul a szénbányászat a Mecsekben

Befektetés - 2010-02-23

438 ezer tonna feketekőszén kerülhet a felszínre egy mélyművelésű bányából, külszíni fejtésből pedig további 2-2,5 millió tonna. Több mint egy évtized után a Calamites Kft. újraindítja a mélyművelésű szénbányászatot a Mecsekben.

KSH: Javultak a baleseti statisztikák

Belföld - 2010-02-23

Hét százalékkal csökkent a közúti balesetek száma 2009-ben. A halálos kimenetelűeké 15, a súlyos sérüléssel járóké 9 százalékkal lett alacsonyabb. Tavaly közúti balesetben 822-en haltak meg, 174-gyel kevesebben, mint 2008-ban. Az ittasan okozott balesetek száma 3 százalékkal csökkent, 100 balesetből 13 esetben játszott szerepet az alkohol.

Szerdán aláírják a 2. debreceni villamos szerződését

Helyi - 2010-02-23
Több,mint 2 milliárd forint volt a különbség a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat kööztt a debreceni villamostenderen.

A második debreceni villamos vonal 7,5 milliárd forintból épül. A pályázatraöt pályázat érkezett, a győztes a budapesti ATK-Debrecen Konzorcium lett. Megelőzve a fővárosi CIVIS Konzorciumot, a debreceni D-Tram Konzorciumot, az egri CIVIS-2 Közös Vállalkozást, illetve a cseh Debrecen V-2 Konzorciumot.

 

Polgármestert választanak a hortobágyiak.

Helyi - 2010-02-23
Március első hétvégéjén választanak polgármestert Hortobágyon. Az Országos Választási Iroda nyilvántartása szerint március 7-én a Hajdú-Bihar megyei Hortobágyon időközi önkormányzati választást tartanak. A voksolásra azért van szükség, mert a korábbi vezető, Titi Éva november 24-én hosszú betegség után elhunyt.

  Továbbra sincs népszerű politikus az országban

Belföld - 2010-02-23

Gyakorlatilag mozdulatlan a politikusok népszerűsége, már csak azért is, mert a közvélemény végletesen megosztott. Orbán Viktort a Fidesz hívei istenítik, a szocialistáknak viszont csupán 12 százaléka nincs róla rossz véleményen. A lista élére kerüléshez egyáltalán nem kell népszerűnek lenni.

Román rendőrök nyomoztak hazánkban

Belföld - 2010-02-23

Két romániai fedett nyomozó is magyar jogosítványt vásárolt azokkal a Kolozs és Szilágy megyei romákkal együtt, akik ellen az elmúlt héten csalás és megvesztegetés miatt indított eljárást a romániai Nemzeti Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

A miniszterelnök fogadta a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét

Bajnai Gordon miniszterelnök ma parlamenti dolgozószobájában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, aki tájékoztatta a kormányfőt a Nemzeti Tanács választására történő felkészülés folyamatáról, kiemelve, hogy a törvényben előírtnál nagyobb számban, több mint 130 ezren iratkoztak fel a választói névjegyzékre. Így az önkormányzati testületet a szerbiai magyarság közvetlenül választhatja meg.

Új kinevezések a DBH Groupnál

Gazdaság - 2010-02-23
Február 1-től vezérigazgató-helyettessé nevezték ki Kurtán Zoltánt (44), a holland-magyar DBH Groupnál. Kurtán Zoltán 1990-ben az Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki diplomát, amelyet közgazdász MBA-fokozattal egészített ki 2002-ben.

Halott csecsemőt találtak Debrecenben

Egészségügy - 2010-02-23
2010. február 22-én délután Debrecenben a Vincellér utca külterületi részén a Tócó-patak partján egy zacskóba elhelyezett halott csecsemőt találtak kutyasétáltatók. Az eset körülményeinek mielőbbi tisztázása érdekében a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság elrendelte az igazságügyi orvos szakértői vizsgálatot.

Elkezdődött Jozef Rohac büntetőpere

Kékhírek - 2010-02-23

Kedden délelőtt kezdődött Jozef Rohác büntetőpere a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség előre kitervelt emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbanószerrel való visszaéléssel vádolja a szlovák férfit. A vád szerint Rohác 1997 júniusában egy távirányítású robbanószerkezettel akarta megölni Seres Zoltán vállalkozót, ám ez a merénylet végül meghiúsult.

Házkutatást tartottak Belgrádban Mladics házánál

Külföld - 2010-02-23

Házkutatást tartott kedd reggel a szerb rendőrség a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött Ratko Mladics boszniai szerb extábornok belgrádi házában.

A szerb rendőrség terrorelhárító osztaga hajtotta végre az akciót, amelyet Vladimir Vukcsevics, a háborús bűntettek ügyében eljáró szerb különleges ügyész rendelt el, de nem lehet tudni, pontosan milyen okból.

Az új mezőgazdasági biztos első külföldi útja Magyarországra vezet

Fontos - 2010-02-22

A magyar európai parlamenti képviselők üdvözölték az új mezőgazdasági biztos személyét. Tabajdi Csaba az EP mezőgazdasági bizottságának tagja szerint egy olyan ember került a tárca élére Dacian Ciolos személyében, aki érti a régi és az új tagállamok mezőgazdasági problémáit.

Mégiscsak az MSZP fizette Veres makaói kiruccanását

Olvastuk - 2010-02-22

A Magyar Szocialista Párt fizette Veres János tavaly decemberi makaói útját, mondta a TV2 Mokka című műsorában Dobolyi Alexandra, Veres titkárságvezetője.

A szocialista párt korábban tagadta, hogy decemberben Kínába küldték volna Veres Jánost. Az útról elsőként a Blikk számolt be pénteken, egy fotót tettek közzé, amelyen Veres és Dobolyi látható Makaó egyik bevásárlóutcáján.

Iránt is elérheti Izrael új, távirányítású repülőgépe

...kontra - 2010-02-22

Hadrendbe állított vasárnap az izraeli hadsereg egy új, távirányítású repülőgépet, amely a védelmi minisztérium közleménye szerint akár 24 órán át a levegőben maradhat, és képes elérni Iránt is.