Archívum

Eredmények megjelenítése 52901-től 52920-ig 65672 találatból.

17 milliárd dolláros veszteséggel zárta a negyedévet a BP

Befektetés - 2010-07-27
A BP második negyedéves gyorsjelentésében rekordmértékű, 17 milliárd dolláros nettó veszteségről számolt be, elsősorban az olajkatasztrófa költségeire képzett céltartalékok következtében. A BP bejelentette, hogy Tony Hayward október elsejétől megválik jelenlegi vezérigazgatói posztjától, azonban november 30-ig még a társaság igazgatótanácsának tagja marad.

Irán ellen új szankciókat hagyott jóvá az EU

EU - 2010-07-27
Irán elleni új európai uniós szankciókat hagytak jóvá az unió külügyminiszterei. Az intézkedések elsősorban Irán kereskedelmi, bank- és energiaszektorát érintik. A legjelentősebbek azok a tilalmak, amelyek az iráni olaj-, illetve gáziparba való további beruházásokat akadályozzák.

Gyermeket dolgoztattak az M7-es építkezésén?

Kékhírek - 2010-07-27
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, Szabó Máté vizsgálatot indított, mivel sajtóhírek szerint az M7-es autópálya építkezésén gyermekkorú munkavállalókat találtak. Az ombudsman emlékeztetett: a 15 éves kor alatti kiskorúak foglalkoztatását a törvény szigorúan tiltja, valamint az iskolaidőszak alatt 13 éves gyermek jogellenes foglalkoztatása kiskorú veszélyeztetettségének minősül.

Magyar diákok neveivel élhettek vissza

Külföld - 2010-07-27
Nem létező magyar diákok neveinek visszaélése miatt nyomoz a kismartoni államügyészség: a gyanú szerint burgenlandi települések polgármesterei magyar gyerekek bejegyzésével próbáltak iskolát indítani. Egyre több magyar diák jár Ausztriába tanulni.

 Magyarország veszélybe sodorja a régiót a lengyelek szerint

Külföld - 2010-07-27

Azok az országok, amelyek eltérnek a szigorú fiskális politikától, szomszédjaikat is veszélybe sodorják - utalt Magyarországra Marek Belka a lengyel központi bank elnöke egy lapinterjúban. A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalás félbeszakadásával kapcsolatban elmondta, hogy negatív hatással lehetnek a zlotyra a budapesti események.

Érdemi válaszokat vár a külügyminisztertől az LMP

A 2011-es uniós soros elnökségre való felkészülésről öt kérdést tett fel július elején Martonyi János külügyminiszternek az LMP. Az ellenzéki párt több mint két hét elteltével ezekre elnagyolt, felületes választ kapott, ezért az EU-elnökségi munkacsoport holnapi ülésén ismét felteszi kérdéseit a külügyminiszternek.

Bezárt a Campus Fesztivál

Helyi - 2010-07-26
A nagyrendezvény látogatóinak száma idén elérte a negyvenhétezer főt, ezzel több érdeklődőt vonzott, mint a tavalyi debütálás. A fesztivál legnépszerűbb programjai között nem csak a Pepsi Nagyszínpad sztárjai szerepeltek, hanem olyan produkciók is, amelyek önmagukban máskor csak kisebb rétegcsoportokat érdekelnek.

TÁJÉKOZTATÓ A 2010. AUGUSZTUS 1-JÉTŐL ÉRVÉNYES BÉRLETEKRŐL, BÉRLETRENDSZERRŐL

Közérdekű - 2010-07-26

A havi, negyedéves, féléves, valamint éves kombinált bérletszelvények érvényességi ideje

 az adott időszak első napjától a következő hónap 5-én üzemzárásig tart.

 

A félhavi bérletszelvények az adott hónap 6-án üzemkezdettől adott hónap 20-án üzemzárásig, illetve 21-én üzemkezdettől a következő hónap 5-én üzemzárásig érvényesek.

Sok a "határon átnyúló" műtét

Egészségügy - 2010-07-26
Meghaladja az egymilliárd forintot évente a magyar biztosítottak külföldön végzett, engedélyhez kötött, speciális egészségügyi ellátásának költsége. Ám nem csak magyarok utaznak külföldre egy-egy különleges műtétre, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országok betegei – a saját biztosítójuk által kiadott engedély bemutatásával – nálunk is igényelhetnek egészségügyi ellátást, ha azt a magyar szolgáltatóval előre egyeztetik.

Szigorították az adóellenőrzést Romániában

Külföld - 2010-07-26
A szigorúbb adóellenőrzés miatt több pénz folyt be az államkasszába Romániában júniusban: 908 millió lej, átszámítva 275 millió dollár pótlólagos bevételhez jutott az állam, ez 41 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Tavaly az adóhatóság 5,9 milliárd lej pótlólagos bevételre tett szert az ellenőrzések révén.

Halálos baleset a 42-es főúton

Kékhírek - 2010-07-26
Hétfő reggel a 42-es számú főúton Földes és Berettyóújfalu között egy Berettyóújfalu felé haladó autóbusz vizsgálat eddigi adatai szerint  forgalmi okokból megállt, és még a mögötte haladó kisbusznak is sikerült lefékeznie. A leghátul közlekedő mikrobusz azonban már nem tudott megállni, és nekiütközött az előtte haladó járműveknek, majd az oldalára, a másik kisbusz pedig az árokba borult.

Látványos egységfrontba tömörült a román és a magyar jobboldal

...kontra - 2010-07-26
Egyaránt a morális értékeken, többek között a munka megbecsülésén alapuló új gazdasági rendszert, autonómiát és decentralizációt szorgalmazó beszédet tartott Orbán Viktor, és Traian Băsescu, Románia államelnöke a napokban Tusnádfürdőn.

Nem változott a bizalom

Gazdaság - 2010-07-26
Júliusban a GKI Gazdaságkutató Zrt. által – az Európai Unió támogatásával – készített felmérés szerint a fogyasztói bizalmi index csökkent, az üzleti bizalmi index viszont emelkedett, e két hatás pedig kiegyenlítette egymást.

Kanyarójárvány Görögországban és Franciaországban

A nyári időszak kedvez a vírus terjedésének, főként a nyaralók körében.  A Magyarországról külföldre utazóknak számolni kell a betegség kockázatával, a legnagyobb veszélynek az oltatlan gyermekek vannak kitéve, ezért a 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált gyermeket nem javasolt külföldre vinni.

Vitatják az élelmiszerszigort

Fogyasztóvédelem - 2010-07-26
Az élelmiszer-forgalmazókkal való egyeztetés nélkül fogadta el a kormány a másodlagos élelmiszer-vizsgálatról szóló rendeletet. A kereskedelmi cégek szerint a bejelentési kötelezettség indokolatlanul nagy adminisztrációs terhet jelent, különösen a kisebb forgalmazók számára.

Jóváhagyták a Sapientia akkreditációját

Pro... - 2010-07-26
Megkapja romániai akkreditációját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem - döntött a napokban a romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság. Most már csak a politikai döntés van hátra: a kormányrendelet, a törvénytervezet és a parlamenti jóváhagyás" - mondta az egyetem főtitkára.

 Románia újra kap pénzt az IMF-től - könnyebb feltételekkel

Pénzügyek - 2010-07-26
Az IMF a napokban jóváhagyta a Romániának nyújtott készenléti hitelkeret aktuális 900 millió eurós részletének kiutalását. Románia eddig 9,32 milliárd euróhoz jutott hozzá a 20 milliárdos programból. Az IMF közleménye szerint dicséretes a román kormány erőfeszítése a költségvetési helyzet romlása okozta, rövid távú kockázatok leküzdésében.

Átfogó változás a bírósági rendszer működésében

Vélemény - 2010-07-26
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke megakadályozná a szándékos perelhúzásokat, megszüntetné a harmadfokú büntetőpereket és nem tenné kötelezővé a teljes peranyag ismertetését, mely egy-egy nagy büntetőperben több napot is igénybe vesz. A főbíró a joggal való visszaélések és a perelhúzások ellen is fellépne.

Tíz évet kapott a brit drogcsempész Dubaiban

Külföld - 2010-07-26
Egy dubai bíróság a napokban 10 év börtönbüntetést rótt ki egy 38 éves brit állampolgárra drogcsempészet miatt. Az elkövető még februárban érkezett az Emirátusokba, pontosabban csak átszálló utas volt a dubai reptéren, amikor elfogták. 2 kilogramm kokaint találtak nála. Ekkor letartóztatták, és eljárást indítottak ellene.

Kommunikációs szabadegyetemet rendeztek a fővárosban

Ajánljuk - 2010-07-26
Idén Budapesten rendezték meg az évek óta nagy sikernek örvendő brand, marketing és kommunikációs szabadegyetemet, a Brand Campet. ahol a közösségi média és az önmenedzselés állt a középpontban. Gulyás Gábor, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanszékvezetője Te vagy a brand! Címmel tartott előadást.