Archívum

Eredmények megjelenítése 54641-től 54660-ig 67238 találatból.

Debreceni összefogás a zempléni árvízkárosult gyermekekért

Helyi - 2010-07-09
A Campus Rendezvényszervező Kft. a  HUNÉP Campus Hotel Zrt. támogatásával, olyan nyári táboroztatást szervez, ahol a zempléni és bodrogközi területeken élő, árvízsújtotta családok gyermekeit látja vendégül. A HUNÉP Campus Hotel Zrt. felajánlásának köszönhetően július 12-16 között közel 100 fiatal és kísérőik, 4 napig térítésmentesen kapnak szállást a  Kassai úti CAMPUS HOTEL 3 ágyas szobáiban.

A román jelentkezők harmada megbukott az érettségi vizsgán

Külföld - 2010-07-09

Az érettségire jelentkező diákok csupán 67,4 százaléka tett sikeres vizsgát Romániában, így a tavalyi eredményekhez képest 12 százalékkal többen sikertelenül maturáltak. Daniel Funeriu oktatási miniszter szerint a csalások elleni kísérletekkel szembeni szigorú fellépés okozta a rossz eredményeket.

 Míg 2009-ben az érettségire jelentkező diákok csaknem 80 százaléka teljesítette sikeresen a matúra feladatait, idén csupán a diákok 67,4 százaléka mondhatja el ugyanezt magáról

A PDSZ szerint megvalósíthatatlan a mindennapi testnevelésóra

Vélemény - 2010-07-09

Középtávon is megvalósíthatatlan Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke szerint a heti öt testnevelésóra, melyet a 2014-2015-ös tanévtől vezetne be a kormány - olvasható az MTI híre alapján az eduline.hu-n. Az infrastruktúra és az eszközök fejlesztését követően is csupán arra nyílhat lehetőség, hogy a délutáni időszakban tartsák meg a kötelező testnevelésórákat - olvasható a PDSZ oktatási bizottsághoz írt leveléből.

Kezdetben pályázati úton támogatnák a határon túli kirándulásokat

Olvastuk - 2010-07-09

Három évig pályázati úton, azt követően pedig normatív finanszírozás segítségével támogatnák a határon túli osztálykirándulási programot - áll abban a határozati javaslatban, mely egyúttal arról is rendelkezik, hogy június 4-én, a trianoni békeszerződés aláírásának napján iskolai emléknapot kell tartani - olvasható a fidesz.hu-n. A fideszes Pokorni Zoltán, a javaslat egyik beterjesztője július 7-én elmondta: 1,5-2 milliárd forint lehet az a pályázati keret, amit erre fordíthat a kormány.

Nem lesz kötelező az alsó tagozatokon az osztályozás

Belföld - 2010-07-09

A szülők sem vétózhatják meg szeptembertől a második évfolyamos gyermekeik buktatását - fogadta el a közoktatási törvény módosítását az Országgyűlés június 5-én. A javaslat szerint továbbá az iskolák maguk dönthetik el, hogy érdemjeggyel vagy szöveges értékeléssel minősítik-e a tanulók teljesítményét. A változások szeptember 1-től lépnek hatályba.

Romlottak az érettségi eredmények tavalyhoz képest

Ajánljuk - 2010-07-09
Jelentősen romlottak az érettségi átlageredmények tavalyhoz képest, az Oktatási Hivatal (OH) adatai szerint a középszintű magyar nyelv és irodalom vizsgát a diákok átlagosan 56 százalékosra teljesítették, miközben matematikából a hasonló nehézségi fokozaton 45 százalékos teljesítményt nyújtottal idén a fiatalok. Ez a tavalyi eredményekhez képest négy-négy százalékpontos visszaesést jelent.

A debreceni oktatási rektorhelyettest választották az FTT élére

Oktatás - 2010-07-09
Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesét választotta új elnökévé a Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT). A július 1-jei ülésen megválasztott elnök megbízatása három évre szól. Mang Béla korábbi elnök a tanács tagjaként továbbra is részt vesz a testület munkájában.

Az iskolázottság minősége befolyásolja a gazdasági növekedést

Gazdaság - 2010-07-09
Magyarország jelenének egyik legnyomasztóbb gondja és jövőjének megoldandó kérdése a kirívóan alacsony foglalkoztatottság és az immár tíz százalék fölé emelkedett munkanélküliségi ráta. A helyzet javításában pedig aktív szerepet kell vállalnia a kutatói szakmának is - hívta fel a figyelmet Fazekas Károly, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója A Magyar munkaerőpiac jövője című projekt nyitórendezvényén .

Ma még módosíthatók a felvételi adatok

Oktatás - 2010-07-09

Utoljára július 8-án módosíthatók a felvételi adatok. A jelentkezők az internet segítségével egyszerűen és gyorsan, mindössze néhány kattintással elküldhetik a javítási, módosítási kérelmeiket, pótolhatják a hiányosságokat. Holnapig még a felsőoktatási intézmények között felállított sorrenden is változtathatnak a jelentkezők. A felvételi ponthatárokat július 22-én, a Corvin Sétányon megrendezendő Pont Ott Partin hirdetik ki.

Kétszáz hallgatót támogatnak magán felajánlásokból az egyetemek

Belföld - 2010-07-09
Tizenkét egyetem és főiskola csatlakozott a Magyar Rektori Konferencia (MRK) felhívásához, melyben arra kérték a felsőoktatási intézményeket, hogy önkéntes felajánlásokból hozzanak létre tehetséges, hátrányos helyzetű diákokat támogató ösztöndíjat.

Eltörölték a rezidensek röghöz kötöttségét

Egészségügy - 2010-07-09
Elfogadta a kormány a rezidensekre vonatkozó, az előző kabinet által elfogadott új rendelet módosítását július 7-én, amely első körben eltörli a röghöz kötöttséget, valamint lehetővé teszi a képzési időszak megszakítását, majd folytatását. A 2009-ben elfogadott rezidensi rendelet nem tartotta volna Magyarországon a fiatal orvosokat, sőt, fokozta volna a migrációt - mondta el Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára.

A kormány határoz a szükséges emelt szintű érettségiről

Oktatás - 2010-07-09

A kormány határozza meg 2013-tól, hogy mely tárgyból kell emelt szintű érettségit tenni a felsőoktatási felvételi során - döntött június 5-én az Országgyűlés. A fideszes módosító javaslatot 351 igen szavazattal fogadták el: négy frakció támogatta azt, 13 LMP-s képviselő azonban tartózkodott. Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke elmondta: a kevésbé népszerű képzések esetében nem kell emelni a követelményeket.

Tölgyessy: lendületben a Fidesz, zavarban az MSZP

Belföld - 2010-07-08

A kormánytöbbség választótábora június elejére tovább nőtt, az ellenzék pártjai visszaestek, a nagyobbak is a kispárti támogatottság felé tartanak. Az MSZP minden megnyilvánulása zavarodottságot jelez, igaz, a párt sokkal rosszabb állapotban is lehetne. A Jobbik légüres térben maradt, az LMP egyelőre a helyét keresi.

Szász: rosszul ismerik Orbánt - "Bármit mondok, hiteltelen"

Vélemény - 2010-07-08

Sosem kaptam politikai megrendeléseket – állítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) újonnan kinevezett elnöke a Figyelőnek adott interjúban. Az intézmény élére hat év után visszatérő Szász Károly biztos benne, hogy a jövőben sem kap majd ilyeneket. Mint fogalmaz, „rosszul ismerik a miniszterelnököt, akik ezt feltételezik róla”.

OECD: Készüljünk a tartósan magas munkanélküliségre

Külföld - 2010-07-08

A legfejlettebb országokat tömörítő OECD most nyilvánosságra hozott munkaerőpiaci jelentésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a nehézségek világszerte fennmaradnak, sőt, a munkanélküliség egyes tényezői tartóssá válhatnak, még nehezebbé téve ezzel a munkaerőpiac helyreállását.

"Ne reagáljuk túl a banki szigorításokat!"

Pénzügyek - 2010-07-08

A BNP Paribas SA elnöke felszólított, az európai országok készüljenek fel arra, hogy elszakadjanak az amerikai bankok tőkemegfelelésére és bónuszaira vonatkozó szabályoktól, ha az ilyen szabályozás azzal a kockázattal jár, hogy árt a gazdaságuknak.

Amit eddig elértünk: összefoglaló a Megtakarítási iskola eddigi eredményeiről

Fogyasztóvédelem - 2010-07-08
Újabb szakasz ért véget 2010. június 30-án a Megtakarítási iskola életében. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az általa kiszabott bírságokból befolyt összeg terhére, a hatályos jogszabályok alapján nyilvános pályázatot hirdetett egy, a fogyasztói társadalom valamennyi rétege számára közérthető pénzügyi ismereteket nyújtó, komplex honlap elkészítésére.

Lex Járai – avagy a demokrácia és versenysemlegesség arculcsapása

Vélemény - 2010-07-08

A Fidesz-kormány – Rogán Antal gazdasági bizottsági elnök magyar hangján – a tegnapi nap folyamán egy olyan módosítást javasolt a bankadó tervezett szöveghez, mely mentesítené a „tevékenységi engedélyt első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző biztosítókat és a nem jelentős biztosító egyesületeket” a törvény alól.

Pick embléma egy Formula 1-es versenyautón

Sport - 2010-07-08

Egy magyar húsfeldolgozó vállalat, a Pick emblémája is látható lesz a McLaren Mercedes versenyautókon az augusztus elsején megrendezésre kerülő Formula-1-es Magyar Nagydíjon, köszönhetően a csapat főszponzorának, a Vodafone-nak.

Aszfaltfestők fesztiválja

Kultúra - 2010-07-08

A Nyugati pályaudvar parkolójában rendezték a 3D aszfaltfestés első magyarországi fesztiválját, részeként az utcai művészetek (streetart) bemutatkozásának. Három kreatív magyar művészcsapat és a Berlinből érkező Christiane Jessen-Richardsen, a művészeti ág egyik legnagyobb képviselője adott új dimenziókat a fővárosnak.