Történelme fontos és felemelő pillanatára készül a magyar reformátusság. Május 22-én egységesülnek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az anyaország reformátusai. 2009. május 22-én, pénteken az Alkotmányozó Zsinat Debrecenben ül össze, hogy elfogadja az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányát, amelyet hosszú éveken át készítettek elő.
2009. május 06-án 02.45 órakor bejelentés érkezett a Rendőrség ügyeletére, mely szerint a Thomas Mann utcán két férfi – akik közül egyikük fehér baseball sapkát viselt – a falakat és az erkélyeket firkálják.
A helyszínre irányított járőrök a Thomas Mann utcán parkoló gépkocsik között két fiatalemberre lettek figyelmesek, akik a járőrautót meglátva kis időre megtorpantak, majd sietősen továbbindultak.
Idén először fordult elő, hogy egy magyar alapítvány kapta az igen magas presztízsű SozialMarie Díjat, és a vele járó 15 ezer eurót. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az iskolai szegregáció ellen küzdő tevékenységével érdemelte ki az első helyet a csaknem 100 jelentkező közül.
A következő előadás 2009. május 5-én kedden, 14 órai kezdettel, az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága debreceni központi ügyfélterében (Debrecen, Faraktár u. 29/C.) kerül megrendezésre, melynek témája a következő lesz:
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április 16-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a Konsept-H Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft-nél, a Műszaki Könyvkiadó Kft-nél, a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt-nél, valamint a School Oktató, Kiadó és Gazdasági Szolgáltató Bt-nél - adta hírül a GVH honlapján.
A bolognai folyamat meghonosítása összességében ártott a magyar felsőoktatás minőségének, elsősorban a tanárszakok osztott rendszerben történő oktatása okoz majd nagy gondot, még a középiskolai szinten is - nyilatkozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az Infórádiónak. Ennek oka, hogy az uniós követelményeket rosszul ültettük be a magyar felsőoktatási rendszerbe - tette hozzá az elnök.
Idén tavasszal a felsőoktatási intézményekben első ízben végző Bsc/BA évfolyamai lehetőséget adnak a többéves összehasonlításra, hogy a bolognai rendszer bevezetését követően melyek lettek az új többciklusú rendszer legnépszerűbb szakjai 2009-ben. Az Educatio Kht. elemzéséből kiderül, lényegében nincs nagy változás, ugyanaz a 20-23 szak található a top 20-as listán.
Öt évvel ezelőtt, európai uniós tagságunkkal, Magyarország addig soha nem látott esélyt és lehetőséget kapott. Történelmünkben példa nélküli fejlesztési forrás érkezik hazánkba, hogy felzárkózhassunk Európai nyugati feléhez.
Öt év távlatából visszatekintve Magyarország büszke lehet eredményeire, Magyarország uniós tagsága sikertörténet.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetői körlevélben tájékoztatta a bankok vezetőit a devizaalapú hitelek törlesztése kapcsán az ügyfelekre nehezedő terhek mérséklésével kapcsolatban a hitelintézetektől elvárt magatartásról.
A hitelpiacon az elmúlt hónapokban tapasztalható kedvezőtlen változások számos, devizában eladósodott lakossági ügyfél számára többletterhet jelentenek. Ebben a környezetben a Felügyelet kiemelten fontosnak tartja, hogy a pénzügyi szolgáltatók rugalmas és ügyfélbarát magatartással segítsék a bajba jutott adósokat.
Az Európai Bíróság ítélete szerint a szállító nem teljesítése esetén a fogyasztónak joga van a hitelszerződés felbontására és a hitelezőnek már befizetett összeg visszatéríttetésére.
A Bíróság C‑509/07. sz. ügyben hozott ítélete - Luigi Scarpelli kontra NEOS Banca SpA: ügyben kimondta: Nem elengedhetetlen az eladó és a hitelező közötti kizárólagossági viszony fennállása.
Elképesztő gazdasági következményei lehetnek annak, hogy a kínai kormány május 1-jétől engedélyezi az ország vállalatainak és tőkealapjainak a tajvani befektetéseket.
A szigetország 1949-es elszakadása óta erre nem volt lehetőség, így a nyitás lehetővé teszi, hogy egymásra találjon az elmúlt évtizedek irdatlan gazdasági növekedése nyomán felhalmozott óriási kínai tőke, illetve a világ élvonalába tartozó tajvani technológiai ipar.
A Szűréssel az Életért Program idei rendezvényei keretében az eddigiek során közel 8500 látogató több mint 25.000 ingyenes szűrővizsgálaton vett részt. A rendezvénysorozat célja az egészséges életmód, a megelőzés és a szűrővizsgálatok népszerűsítése és annak tudatosítása, hogy felelősek vagyunk egészségünk megőrzéséért.
Soha ennyi állástalan nem jutott munkához a kelet-magyarországi erdőkben, mint ebben az évben. Április közepén ért véget az első alkalommal meghirdetett téli erdőművelési közmunkaprogram, amelyben a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. 444 embert foglalkoztatott három hónapon keresztül. A héten pedig megkezdődött a már hagyományosnak mondható héthónapos programunk, amelynek során november végéig 560 munkanélküli dolgozik az állami erdőkben – mondta Kaknics Lajos, a társaság vezérigazgatója.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Felügyelet) határozatában felszólította K&H Bank Zrt-t az ügyféltájékoztatásra vonatkozó jogszabályok betartására, s 10 millió forint bírságot rótt ki a hitelintézetre. A tőkepiaci törvény alapján kiszabható maximális bírság indoka, többek között, hogy a felügyeleti vizsgálat a banknál több olyan, összefüggő hiányosságot tárt fel, amelyek nagyszámú befektető részére téves következtetések levonására adhattak lehetőséget a szerződéskötéskor, illetve a futamidő alatt.
A Magyar Húsiparosok Szövetsége, a Vágóállat- és Hús Terméktanács és a Húscéh az alábbi levelet juttatta el Bajnai Gordon Miniszterelnök úr, Gráf József és Dr. Oszkó Péter miniszter urak, Navracsics Tibor, Kóka János, Mesterházy Attila és Dr. Semjén Zsolt frakcióvezető urak és Herényi Károly képviselő úr részére:
Medgyessy Ferenc „Anya gyermekével” c. szobrát a Cívis Ház ZRt. felajánlotta Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának közterületi elhelyezésre. A magyar képzőművészetben rendkívüli értéket képviselő szobor régóta vár elhelyezésre, amely most magánszemélyek adakozásából lehetővé vált.
Művészi élményt nyújtanak, szórakoztatják a közönséget és bemutatják erősségeiket a hátrányos helyzetű fiatalok – a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat nappali ellátást nyújtó vagy bentlakásos intézményeinek lakói – az ötödik Esély esten, amely május 5-én 17 órakor kezdődik a debreceni Aranybika Szálló Bartók Termében.
Kiemelt szerepet kap a következő évtized európai oktatáspolitikájában a foglalkoztatottság kérdése - határoztak az uniós tagországok felsőoktatásért felelős miniszterei április 29-én, a bolognai folyamat miniszteri konferenciáján, melyet a belgiumi Leuvenben és Louvain-la-Neuve-ben rendeztek meg. Az egyúttal a mobilitást és az élethosszig tartó tanulást középpontba helyező nyilatkozatot összesen 46, a bolognai folyamathoz csatlakozott ország fogadta el.