Indokolatlanul küldte el a közoktatási törvény módosítását az Alkotmánybírósághoz (Ab) az államfő - olvasható Kolláth György alkotmányjogász véleménye a Népszava január 6-án megjelent számában. A jogász véleménye szerint nincs is szükség arra, hogy kétharmados többséggel fogadják el az iskolaigazgatói kinevezés kapcsán önkormányzati jogokat korlátozó törvényt. Más alkotmányjogász szerint azonban, ha Sólyom nem fodult volna az Alkotmánybírósághoz, a módosítást ebben a formában kellett volna elfogadnia.
Tavaly 699 ezerre nőtt a munkanélküliség Romániában, idén pedig további 80 ezer közalkalmazott elbocsátását tervezik az országban a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződésnek megfelelően. A leépítés az oktatás területét sújtja leginkább: mintegy 30 ezer tanügyi dolgozót küldenek el a tervek szerint. A hírtv.hu információi szerint csak az elmúlt évek során mesterségesen felduzzasztott álláshelyekből bocsátanak el munkavállalókat.
A kormány sem a saját, sem más hibájából nem tanul. Emiatt a távhődíj beharangozott 5 százalékos áfája helyett jogilag január közepéig a 18 százalékos van érvényben - közölte Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármester, kedden délután a Hőszolgáltató ZRT sajtótájékoztatóján.
Múltunk a kutak tükrében - időszaki régészeti kiállítás megnyitója:
2010. január 8. (péntek) 17 óra
Hajdúsági Múzeum
A Szórakozás Szabadságáért Mozgalom üdvözli a Fővárosi Bíróság mai itéletét, ami első fokon kimondja: jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly őszi frekvenciapályázata, melynek eredményeként a Sláger és a Danubius helyett a Neo FM és a Class FM kapott országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot.
A Fideszé a felelősség azért, hogy a tantestületek továbbra sem élhetnek markánsabban egyetértési jogukkal a vezetőválasztásnál, mivel az ellenzéki párt megakadályozta, hogy hatályba léphessen a közoktatási törvényt módosító jogszabály - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP-frakció oktatási és kulturális munkacsoportjának vezetője hétfőn.
- Az ombudsman fellépése nyomán lényegesen egyszerűsödött, de még mindig bonyolult az Európai Unióból származó használt gépjárművek forgalomba helyezése. Szabó Máté szerint további egyszerűsítésre volna szükség, ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a folyamat gyorsítását, valamint az elektronikus regisztrációs adóeljárás bevezetését javasolta.
A jövedéskiadó-emelés miatti árnövekedés után ismét nő az üzemanyagok ára a hazai töltőállomásokon szerdától . A benzin literenkénti ára 4, míg a gázolajé 3 forinttal nő. Így szerdától a benzin országos átlagos ára várhatóan 317 forint, míg a gázolajé 297 forint körül alakul majd.
A törvény a magánnyugdíj új rendszerét kívánja létrehozni, megszüntetve a jelenleg működő magánnyugdíjpénztárakat. A pénztártagok egyéni számlán nyilvántartott követelése ugyan érintetlen maradna, de az új rendszerben a biztosítottak nem szólhatnának bele a magánnyugdíj-biztosító döntéshozatalába, és szűkül az igénybe vehető szolgáltatások közötti választás lehetősége is.
Az Országgyűlés országgyűlési képviselők javaslatára módosította a közoktatási törvényt. Az új rendelkezések egyike korlátozná a közoktatási intézményt fenntartók intézményvezető-kinevezési jogát, korlátozott vétójogot adva a nevelőtestületnek az intézményvezetők kinevezésénél.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság nyíradonyi rendőrőrse országos körözését rendelte el a Fővárosi Bíróság Büntetés-végrehajtási csoportjának elfogató parancsa alapján Gál István (1977. 04. 30.) sámsonkerti lakos ellen.
A körözött személy – akivel szemben tizenegy elfogató parancsot bocsátottak ki – feltehetően álnéven él.Akaratán kívül különös történt főszereplője lett a martfűi Karsai Gergely. A férfit a rendőrség gyorshajtás miatt akarja megbüntetni, melyet a Jászladány felé vezető négysávos(!) úton követett el. Amit ráadásul fényképfelvétellel bizonyít a hatóság.
Köszöntöm Magyarország minden lakosát és a magyar nemzet minden tagját!
Honfitársaim!
Lehetetlen, hogy újévkor ne az újrakezdésről beszéljünk. Hiszen karácsony, újév, vízkereszt ugyanannak az ünnepkörnek a tagjai. S ezek az ünnepek a megújulás örömét adják nekünk.
6. 15.30 és 18.00 DEKE-Dombóvár NB I U20 és férfi kosárlabda mérkőzés
Helyszín: Oláh Gábor utcai Sportcsarnok (Oláh G. u. 5., Tel.: 52/514-400)