Archívum

Eredmények megjelenítése 58041-től 58060-ig 68313 találatból.

Levél Sólyom Lászlónak - a református egyház is tiltakozik Szlovákia arroganciája ellen

...kontra - 2009-08-31
Példátlan és békétlenséget szító lépésnek nevezete a Magyarországi Református Egyház, hogy Sólyom László nem léphetett be Szlovákiába. A köztársasági elnök augusztus 21-én Szent István szobrot avatott volna Komáromban. A szlovák hatóságok úgy nyilatkoztak, hogy a magyar köztárssági elnök személye biztonsági kockázatot jelent Szlovákia számára.

Felemelték a szavukat - azok ellen harcolnak, akik nyugtalanságot, félelmet keltenek

Pro... - 2009-08-31

Felemelték szavukat a kedden életbe lépő szlovákiai nyelvtörvény ellen az egyházi vezetők. Vasárnap este Szegeden, a Pünkösdváró Európa című Ökumenikus Nagytalálkozón Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke azt mondta, hogy azok ellen harcolnak, akik saját karrierük érdekében mindent megtesznek, akiknek semmi sem drága,akik fájdalmat okoznak, és nyugtalanságot, félelmet keltenek.

Magabiztos győzelem a presztízsmeccsen

Sport - 2009-08-29
Két – nem is akármilyen - BL-mérkőzés után szerepelt újra a bajnokságban a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. A nagy rivális Nyíregyházát fogadtuk, a találkozót mégsem előzte meg akkora várakozás, mint korábban bármikor, ugyanis a szurkolók még a Bajnokok Ligájában elért siker lázában égtek.

Bodnár László halálra gázolt egy kerékpárost

Kékhírek - 2009-08-29

Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Debrecen labdarúgója pénteken késő este halálra gázolt egy kerékpárost Nyírbátorban. Ő is könnyebben megsérült. A klub honlapján olvasható rövid közlemény szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt.

Debreceni rendezvények szeptember 6-ig

Programajánló - 2009-08-29

2-ig Testvérvárosunk Paderborn – kiállítás

Helyszín: Belvárosi Közösségi Ház Kiállítóterem (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)

 

2. 18.00-20.00 „Finn Tangó” – Johanna Debreczeni magyar származású énekes, a finn Tangókirálynő előadóestje

Vidéki repterek hátrányos helyzetben

Gazdaság - 2009-08-29

Augusztus 25.-én Győr-Pér repülőtéren tartották a  Vidéki Repülőterek Szövetségének közgyűlését. Az eseményen a 10 legjelentősebb hazai repülőtér vezetői vettek részt, akik megállapították, hogy a még kellően meg nem erősödött,  hazai és külföldi viszonylatban versenyhátrányban működő vidéki repülőtereket a vártnál nagyobb mértékben érintette a gazdasági válság, és nem egy helyen már a működés is veszélyben forog.

Debreceni Jazznapok- Programajánló:

Programajánló - 2009-08-29

2009. szeptember 2. - szeptember 6.

Baltazár Dezső tér, Kölcsey Központ

Debreceni Jazznapok

Kultúra - 2009-08-29
     A 38. évében járó Debreceni Jazznapok Magyarország legrégibb, folyamatosan működő jazzfesztiválja, amelynek közönsége legendás hangversenyek, sok kiváló külföldi és magyar muzsikus játékát őrizheti emlékezetében. A szeptember eleji kellemes időjárás ideális feltételeket kínál a szabadtéri, ingyenes koncertekhez, amelyeket felszabadult jamboree-hangulat jellemez.

Tájékoztató a 2009. szeptember 1-jétől érvényes menetrendről

Helyi - 2009-08-28

 A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Utasait, hogy a tanítási időszak kezdetéhez igazodva 2009. szeptember 1-jétől az autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratok hétköznapokon tanítási időszak szerinti menetrend szerint közlekednek.

Illegálisan árulják interneten keresztül a BL-jegyeket 

Sport - 2009-08-28

A DVSC Futball Szervező Zrt. és annak marketing jogait gyakorló Loki Pro Marketing Kft. vezetői sajnálattal tapasztalták, hogy egyes internetes fórumokon olyan hírek jelentek meg, melyek szerint már megkezdődött a jegyárusítás a DVSC-TEVA összes hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésére.

NEM SZŰNNEK MEG A NÉGYNAPOS HÉTVÉGÉK  

Belföld - 2009-08-28

Minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től megszűnnének a négynapos hétvégék. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem tervez olyan rendeletet, amely tiltaná az ünnepek körüli munkanap áthelyezést.

A CRÉDIT AGRICOLE MEGDUPLÁZTA NETTÓ PROFITJÁT  

Gazdaság - 2009-08-28

Franciaország legnagyobb bankja az idei év második felében 40 százalékos árbevétel-növekedésről számolt be, nettó profitja pedig 201 millió euró volt ugyanebben az időszakban. A kiemelkedően jó eredményeket a Crédit Agricole a banki kockázatcsökkentés révén érte el. A bejelentést követően a pénzintézet részvényárfolyama azonnal 5,6 százalékkal emelkedett a párizsi tőzsdepiacokon.

A Generális Konvent Elnökségének nyilatkozata

 Mély aggodalommal figyeljük Magyarország és Szlovákia kapcsolatának alakulását és a szlovákiai magyarságot érő diszkriminációs lépéseket. A Magyar Református Egyház Generális Konventje elítéli a szeptemberben hatályba lépő szlovákiai nyelvtörvényt, amely csorbítja a kisebbségi nyelvhasználatot és korlátozza Szlovákia nem szlovák anyanyelvű polgárainak teljes élethez való jogát.

Változik a tömegközlekedés Debrecenben

Helyi - 2009-08-28

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Utasait, hogy a tanítási időszak kezdetéhez igazodva 2009. szeptember 1-jétől az autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratok hétköznapokon a tanítási időszak szerinti menetrend szerint közlekednek.

Nemzetközi Magyar Nyelvészeti Konferencia – New York után Debrecenben

Tudomány - 2009-08-28

2009. augusztus 30. és szeptember 1. között Debrecenben lesz a 9. Nemzetközi Magyar Nyelvészeti Konferencia (9th International Conference on the Structure of Hungarian - ICSH9), amelyet kétévente rendeznek a magyar nyelv szerkezetével foglalkozó nyelvészek számára.

Vapiano vidéken

Jegyzet - 2009-08-28

A weblap egészen profi. A kiszolgálás lassú, de a Vapiano nem fast-food étterem, a jó ételre várni kell. A szakácsok gumikesztyűje nem biztos, hogy épületes látvány, de legalább a vendég szeme előtt készül az étel. A Vapiano nem is lenne rossz hely, de Debrecenben néhány apróság miatt nem  népszerű.

Bajnokok Ligája: a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina vár a Debrecenre

Sport - 2009-08-27

Csütörtök este Monacóban, az idei UEFA-gála keretében elkészítették a Bajnokok Ligája csoportkörének beosztását. A magyar bajnoki címvédő DVSC-TEVA az angol Liverpool, a francia Lyon és az olasz Fiorentina ellen mérkőzik meg csoportjában oda-visszavágós alapon.  

Debrecen és a statisztika

Helyi - 2009-08-27

Reagálás a HVG 2009. augusztus 27-én megjelent számában Debrecennel kapcsolatban megjelent statisztikára.

Winston Churchill, egykori brit miniszterelnök örökérvényű mondását – „Csak annak a statisztikának hiszek, melyet magam hamisítottam” – sokszor idézik, ám itt Debrecenben is jobban szeretjük azt a közelítést, miszerint a számok sohasem hazudnak…

Majonézek és ketchupok tesztje

Fogyasztóvédelem - 2009-08-27

14 ketchupot és 12 majonézt vizsgált a Kosár magazin szigorú csapata augusztusban. Az eredmény felemás: a ketchupoknál 3 kiváló, 8 jó, 1 közepes és 2 még megfelelő minősítésű minta akadt, míg a majonézeknél 1 kiváló mellett 6 jó és 5 közepes termék volt található.

Járulékváltozások augusztus 1-től

Jogtudor - 2009-08-27

A változások megszigorítást, a kifizetések nagyságának csökkenését jelentik az alábbiak szerint: