Archívum

Eredmények megjelenítése 61921-től 61940-ig 64449 találatból.

Bush csak megfelelő feltételek esetén von ki csapatokat Irakból

Külföld - 2006-12-08

Az Egyesült Államok csak akkor vonja ki 2008 elejéig harcoló katonai alakulatait Irakból, ha azt a körülmények valóban lehetővé teszik - közölte George Bush. Az amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnökkel csütörtökön Washingtonban folytatott megbeszélése után nyilatkozott erről.

MDF: ötletszerű a kormány közlekedési koncepciója

A kormány közlekedés átalakításával kapcsolatos intézkedései - személyszállítási törvény nélkül - csupán ötletszerű, költségkímélő lépéseknek tekinthetők.

A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint haladéktalanul a parlament elé kell terjeszteni a személyszállítási törvényt és ebben kell azokat a prioritásokat meghatározni, amelyek egy átgondolt reform alapját képezhetik.

15. MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ PÁLYÁZAT

Közérdekű - 2006-12-08

 December 7-én, a Magyar Tudományos Akadémián tartott Magyar Innovációs Klub ülésén, 15. alkalommal került meghirdetésre a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ PÁLYÁZAT, melyen azok a Magyarországon bejegyzett társaságok vehetnek részt, amelyek a 2006. évben kiemelkedő innovációs teljesítménnyel jelentős hasznot értek el.

Schiff Andrást és Fischer Ivánt Grammy-díjra jelölték

Kultúra - 2006-12-08

Schiff András és Fischer Iván is a 49. Grammy-díj jelöltjei között van. Mary J. Blige nyolc, a Red Hot Chili Peppers együttes hat kategóriában verseng - jelentették be a hollywoodi Fonda Theatre-ban közép-európai idő szerint csütörtökön este.

Fegyveres rablás Debrecenben

Kékhírek - 2006-12-08

Fegyverrel rabolt ki egy Nagy-Gál István utcai üzletet egy zöld kabátos, kék sapkás, símaszkos férfi csütörtökön délután öt óra körül Debrecen belvárosában.

Több múzeum a Kulturális Minisztériumhoz kerülne januártól

Kultúra - 2006-12-08

Több múzeum fenntartását is az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) veszi át a tervek szerint január 1-jétől, így a tárcához kerülne a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Közlekedési Múzeum és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum.

Tüntettek a BBTE elbocsátott tanárai mellett Kolozsváron és más városokban

Fontos - 2006-12-08

Tüntetést szerveztek csütörtökön a Babes-Bolyai Tudományegyetem két elbocsátott oktatója melletti szolidaritásból Kolozsváron és több más erdélyi városban. A kolozsvári megmozduláson rendőrségi források és a helyszínen tartózkodó több újságíró szerint 400-500-an vettek részt, a szervezők szerint azonban a megjelentek száma elérte az ezret.

Véget ért Puskás Ferenc felravatalozása

Belföld - 2006-12-08

Gyászmisével ért véget a 79 éves korában, november 17-én elhunyt Puskás Ferenc felravatalozása csütörtökön este a budapesti Szent István bazilikában. Az Aranycsapat legendás labdarúgójának koporsója előtt ezrek rótták le kegyeletüket.

Megnevezték a lejárt élelmiszereket átcímkéző cégeket 

Fogyasztóvédelem - 2006-12-07

Megnevezte Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert címkéztek át az elmúlt időben.

Debrecenben tartja évadzáró koncertjét a Tankcsapda

Helyi - 2006-12-07

A Tankcsapda együttes Debrecenben tartja évadzáró koncertjét, amely egyúttal az áprilisban megjelent "Mindenki vár valamit" című új album lemezbemutató sorozatának a befejező hangversenye is lesz - közölte Lukács László, az együttes vezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.

2010 végéig a segítséggel élők is egyenlő eséllyel juthatnak hozzá a közszolgáltatásokhoz

Belföld - 2006-12-07

2010. december 31-ig egyenlő esélyt kell teremteni a segítséggel élők számára az állami és önkormányzati közszolgáltatások igénybevételéhez. Ezt a célt tűzi ki a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény módosítása, amit szerdai ülésén fogadott el a kormány. A célok megvalósulását megkönnyíti, hogy a fejlesztések jelentős részéhez uniós forrásokat is igénybe lehet venni.

Gyorsabban épülhet meg Bátaapátiban a radioaktív hulladéktároló

Belföld - 2006-12-07

A kormány tegnapi ülésén kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette a Bátaapátiban épülő radioaktív hulladéktároló építését. A döntéssel felgyorsulnak a beruházással kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások, így a hulladéktároló is korábban elkészülhet.

Kórházi lobbi

Jegyzet - 2006-12-07

Egyelőre -sajnos - minden jel arra mutat: a hangzatos fogadkozások ellenére sem sikerült a megye és a város vezetőinek a kiemelt egészségügyi intézmények közé vinnie a Kenézy Gyula kórházat., és említve sincs a berettyóújfalui területi kórház. Annak ellenére, hogy az egészségügyi miniszter bejelentette: a 31 kiemelt kórház listájának nyilvánosságra kerülése után megindult a szakma és a politika kőkemény lobbija.

Dagad az élelmiszerbotrány

Fogyasztóvédelem - 2006-12-07

Újabb három, összesen már négy logisztikai központ működését függesztették fel Törökbálinton - közölte a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője. Virsinger György elmondta: a péntek óta tartó fokozott vizsgálat során egy illegális tojáscsomagolóra is rábukkantak, ahol egymillió darab, Németországból származó tojás regisztrációját, engedélyeztetését hamisították meg.

A Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület sikerei

Helyi - 2006-12-07

Egyesületünk egy éve bejegyzett közhasznú szervezet. Fő tevékenységünk a sportszerű lövöldözés lehetőségének megteremtése fiatalok és felnőttek részére egyaránt. Nem csak az olimpiai  lövészetben, hanem a kevésbé ismert (egyébként világbajnoksággal rendelkező) ágazatokban is otthon vagyunk.

Büntető feljelentések megtétele

Jogtudor - 2006-12-07

A büntetőeljárásról szóló törvény alapján:

„Hatóság tagja és a hivatalos személy, továbbá, ha külön törvény előírja, a köztestület köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelenteni.”

Karácsonyi élelmiszeripari termékek vizsgálata: 30 százalékos kifogásolás

Fogyasztóvédelem - 2006-12-07

 36 üzlet közül 11 „bukott meg” a hajdú-bihari fogyasztóvédők legutóbbi látogatásai során  A leggyakoribb kifogás a termékek jelölése terén merült fel. Az összkép némiképp javult, de 800 ezer forintnyi bírság jelzi: nincs minden rendben.

A kormány elfogadta az Új Magyarország Fejlesztési Terv  operatív programjait

Belföld - 2006-12-07

 A kormány elfogadta az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) tizenöt operatív programját, amelyeket Magyarország december közepén benyújt az Európai Uniónak - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.

Vállalkozók szerint a bérből élők 10%-os jövedelemvesztése várható

Belföld - 2006-12-07

A vállalkozók akár 10 százalékosra is becsülik azt a jövedelemvesztést, amelyet Magyarországon a bérből élők a magasabb adók és árak miatt 2007-ben elszenvedhetnek - közölte Maria Smid, a Kienbaum Beratungen GmbH elemzője Budapesten.

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete - Tájékoztató: védekezés a banki "adathalászok" ellen

Pénzügyek - 2006-12-07

Ismeretlen elkövetők elektronikus levelekben próbálják rávenni a számlatulajdonosokat, hogy adják ki számukra bizalmas banki adataikat. Az "adathalászat" során a csalók e-mailben kérik a számlatulajdonostól, hogy - a levél mellékletéből, elektronikus alkalmazásából elérhető, s az eredetihez hasonlító banki álhonlapot megnyitva - árulja el jelszavát, egyéb azonosítóit.