Az utazási irodai tevékenységgel foglalkozó gazdasági szervezetek árbevétele tavaly 184 milliárd forint volt, ez folyó áron 16 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Az utazásszervező és -közvetítő tevékenység főbb adatai, 2005. című kiadványából.
A keresztény-muzulmán párbeszédet és a keresztény egyházak mind őszintébb együttműködését szolgálta a pápa szerint törökországi vizitje. XVI. Benedek szokásos vasárnapi úrangyala imádsága keretében, annak elhangzása előtt emlékezett meg szavai szerint nagy jelentőségű, pénteken befejeződött négynapos törökországi apostoli látogatásáról.
Évente annyi lakás üresedik meg demográfiai okok (elhalálozás és összeköltözés) miatt, mint ahány új lakás épül az országban - egyebek mellett ez derül ki a Városkutatás Kft. tanulmányából. A lakásmobilitást vizsgáló anyag a Szonda-Ipsos múlt évben, 4500-as mintán készített empírikus kutatásán alapul.
Az Országgyűlés elnöke szerint szükség van a 12 éves házszabály újraszabályozására: eleget kell tenni az Alkotmánybíróság határozatainak, figyelembe venni a gyakorlati tapasztalatokat, továbbá a mai politikai viszonyokra tekintettel erősíteni kell a parlament szerepét.
Ezért ötpárti egyeztetést hívott össze a témáról.
Minden borúlátó előrevetítésre rácáfolt a szlovákiai önkormányzati választások részvételi arányáról közzétett hivatalos adat: alacsony, harminc-negyven százalékos részvételre lehetett számítani, ezzel szemben a jogosultak 47,65 százaléka élt szavazati jogával. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kevesebb polgármestere és önkormányzati képviselője lesz, de a veszteség nem jelentős.
Az év első 11 hónapjában a közbeszerzések összértéke elérte az 1.600 milliárd forintot, ami 2005 hasonló időszakához viszonyítva 39 százalékos növekedést jelent. Nagyházi Gyula, a Közbeszerzések Tanácsának (KbT) sajtófőnöke szerint az összeg nem veszi figyelembe az egyszerű közbeszerzési eljárásokat.
A büntetés-végrehajtás szigorítani fogja az előállítások biztonságát - mondta Csere László vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, aki szerint a fővárosi katonai ügyészségről megszökött elítélt, Tamás Imre Zoltán Budapesten rejtőzködik.
Felrobbant vasárnap délután egy családi vállalkozásban működő tűzijátékgyár Délkelet-Angliában. A detonáció az Anglia délkeleti csücskében lévő East Sussex grófság Halland nevű településének közelében történt. A robbanás erejére jellemző, hogy a kialakult gombafelhőt 15 kilométer távolságból is látni lehetett, és a légnyomás ugyancsak több kilométeres körzetben okozott épületkárokat.
A száraz számok és a szelektív emlékezet sajátos keverését hallhatták a sajtó munkatársai Debrecenben, a megyei önkormányzat elnökének legutóbbi sajtótájékoztatóján. Drámai számok, hatásvadász mondatok mellett néhány, apróságnak semmiképpen sem nevezhető tény nem hangzott el.
Catherine Colonna francia Európa-ügyi miniszter a héten tett bukaresti és szófiai látogatása során bejelentette, hogy Franciaország megnyitja munkaerőpiacát a román és bolgár munkavállalók előtt - adta hírül a Le Figaro című francia napilap.
Jövőre nyilvános lesz a kormány éves programja a célkitűzésekkel, a határidőkkel és a felelősségmegosztással együtt - jelentette be Gyurcsány Ferenc a kétnapos balatonőszödi kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szombaton.
A fiatalok bár fontosnak és hasznosnak tartják a pénzügyi információkat, nem igazán érdeklődnek a téma iránt, a Magyar Nemzeti Bank által készíttetett felmérés szerint a 18-30 év közötti korosztálynak csak 20 százalékát foglalkoztatják a pénzügyek részletei. A 14-17 évesek mindössze 10 százaléka, míg a 18-30 évesek 20 százaléka érdeklődik a pénzügyi világ hírei, valamint a pénzügyi szolgáltatások iránt.
Több tízezren tüntettek szombaton Rómában az olasz jobboldal felhívására. Silvio Berlusconi volt kormányfő, aki egy hajszállal vesztette el a tavaszi parlamenti választásokat, jelentős részt vállalt a tüntetés megszervezésében, amelyet erődemonstrációnak szánt a Romano Prodi vezette balközép "adószedő kormány" ellen.
A Parlagfű Fórum összefoglaló tanulságaként elmondhatjuk, hogy a parlagfűmentesítéshez szükséges eszközrendszer, jogi és szervezeti háttér az utóbbi néhány év során elérte e népegészségügyileg fontos feladat ellátásához szükséges szintet.
A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület Parlagfű Fórumot tartott parlamenti képviselők, szakegyetemek professzorai, minisztériumi és hatósági szakemberek, civil szervezetek részvételével. Elemezni kívántuk az okokat, hogy a parlagfű pollenkoncentrációját évek óta miért nem sikerül érdemben csökkenteni és csak a fagyok beállta hozza meg betegek számára az eredményt.