A dél-olaszországi Calabria tartományban 90, a szomszédos Pugliában csaknem 30 migráns kötött ki vasárnap.A parti őrség közlése szerint a hatóságok a vasárnapra virradó éjszaka siettek a kilencven fős csoport segítségére. A migránsok többségében afgánok, pakisztániak és szíriaiak, 14 felnőtt kíséret nélküli kis- és fiatalkorú van köztük.
A csoport négy napja kelt útra Törökországból, és egy húszméteres vitorlással kelt át a Földközi-tengeren. A parti őrség a vitorlásról motoros hajókra helyezte át az embereket, akiket Roccella Ionicába szállítottak.
A Debrecen 32-26-ra legyőzte az MTK-t a női kézilabda Magyar Kupa bronzmérkőzésén, a tatabányai négyes döntő vasárnapi játéknapján.
Eredmény, a 3. helyért:
DVSC Schaeffler-MTK Budapest 32-26 (13-8)
A fővárosiak csupán tíz mezőnyjátékost tudtak nevezni a találkozóra, mert Anna Kekézovity, Koronczai Petra, Marija Rnic, Simon Petra, Szücs Réka, Román Dorina és Mészáros-Mihálffy Adrienn is hiányzott a keretükből. A túloldalon Hornyák Dóra, Jovana Jovovic és Mariana Costa nem játszhatott.
Vágó Attila, az MTK vezetőedzője már a nyolcadik percben időt kért, mert együttese az elődöntőhöz hasonlóan ezúttal is rosszul kezdett (5-1). Bár a folytatásban sikerült 7-6-ra felzárkózniuk a fővárosiaknak, az első félidő végén több mint nyolc és fél percig nem találtak be. A második felvonás elején már nyolc gól volt a visszafogott lendülettel, mégis magabiztosan játszó DVSC előnye, ezt Dakos Noémi és Pál Tamara találataival némileg csökkentette az MTK, így a debreceniek végül hattal győztek.
- Többfelé várható eső, zápor, zivatar a jövő hét első napjaiban, visszaesik a hőmérséklet, szerda és csütörtök hajnalban néhol fagy is lehet. A hét közepétől újra melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Hétfőn erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, rövid napos időszakokkal. Többfelé és több hullámban lehet eső, zápor, zivatar. Egyes helyeken élénk, erős széllökések várhatók, a zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 14 és 22 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon lehet a hűvösebb.
Izrael leállítja a gyorsított bevándorlási eljárást a háború elől Oroszországból és Fehéroroszországból menekülők számára.
Ofir Szofer bevándorlási és befogadási miniszter hivatala azt közölte, továbbra is fenntartják a különleges, gyorsított eljárást az ukránok és a rendkívüli humanitárius esetek számára, de az Oroszországból és Fehéroroszországból érkezők ismét csak szabályos procedúrával vándorolhatnak be Izraelbe, mert a minisztériumban ezentúl a tavaly Izraelbe költözöttek befogadására összpontosítanak.
A francia kormány pénteken bejelentette, hogy 2025-ig meghosszabbítja a villamos energia árának 2021 októberében bevezetett korlátozását.
"Két évet adok magunknak 2025 elejéig, hogy kivezessük az ársapkát" - jelentette ki Bruno Le Maire gazdasági miniszter az LCI hírtelevízióban. A tárcavezető szerint a villamos energia ára még mindig "túl magas" az ukrajnai háború okozta energetikai válság előtti szinthez képest.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) határozottan felszólítja a kormányt, hogy jelenlegi formájában ne terjessze be a parlamentnek a státusztörvény tervezetét - közölte a szakszervezet pénteken.
Az érdekképviselet arról tájékoztatott, hogy április 21-én ismét tárgyalóasztalhoz ültek a köznevelésért felelős államtitkárság és a pedagógus-szakszervezetek képviselői. Az egyeztetés ugyanakkor a PSZ szerint eredménytelen volt, szerintük "a kormány semmit nem értett meg az elmúlt másfél év tiltakozásaiból".
"A PSZ egyértelművé tette: ragaszkodik a pedagógusok és a szakszervezetek szerzett jogaihoz. Nem hagyja, hogy az oktatásban dolgozók a társadalom legkiszolgáltatottabb és leginkább kizsákmányolt rétege legyen" - olvasható a közleményben, amely rögzíti, hogy az oktatásban dolgozó sztrájkolók és szimpatizánsaik reformokat követeltek, a kormány elképzeléseit azonban nem tartják elfogadhatónak.
- Lemondott pénteken Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes, akit számos volt munkatársa zaklató bánásmóddal vádolt. A tisztségre Oliver Dowdent, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda vezetőjét nevezte ki Rishi Sunak miniszterelnök.
Raab az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte Sunak konzervatív párti kormányában. Ezt a tisztséget most leválasztották a kormányfői posztról, és péntektől Alex Chalk vezeti a tárcát.
Dowden és Chalk kinevezését III. Károly király formálisan jóváhagyta és kihirdette.
- Az LMP szerint az ország semmit sem nyer az akkumulátorgyárak Magyarországra telepítésével és hamisak a kormány állításai arról is, milyen foglalkoztatást és adófizetést remélhetünk ezen üzemektől.
Csárdi Antal a párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján a Debrecenbe épülő CATL-gyár menedzserének nyilatkozatára utalva azt mondta: az üzem először kínaiakat tervez foglalkoztatni, akiket később robotok váltanak fel.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett Orbán Viktor miniszterelnök szavaira, aki szerint az akkumulátorgyárak adóznak, de ha mégsem, akkor az ott dolgozók fizetnek adót és járulékot.
Elfogtak a rendőrök három férfit, akik társaikkal több mint ötszáz vásárlót károsítottak meg nem létező áruk hirdetésével, és ígyl több mint ötvenmillió forinthoz jutottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
- Az Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a polgári engedetlenségi megmozdulásuk miatt elbocsátott tanárok ügyében - jelentette be Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke pénteki online sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus jelezte: a normakontroll kezdeményezéséhez ötven parlamenti képviselő aláírása szükséges, ezért Tóth Bertalan, a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője még a nap folyamán levélben kéri a többi ellenzéki frakció vezetőit, hogy biztosítsák ezt a támogatást.
Az MSZP a pedagógusok oldalán áll, és mindenki oldalán, aki jogfosztást szenved el a kormány részéről - fogalmazott Kunhalmi Ágnes, a pedagógus-státusztörvény tervezetének visszavonását is követelve a kormányzattól.
Csehországba az első negyedévben egyáltalán nem érkezett földgáz Oroszországból, az ország szükségleteit norvég földgázzal, valamint Hollandiából és Belgiumból származó cseppfolyósított földgázzal (LNG) elégítette ki - közölte a cseh ipari és kereskedelmi minisztérium pénteken.
A vártnál nagyobb mértékben javult az euróövezet gazdasági teljesítménye áprilisban a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
A kormány legutóbbi ülésén - amellett, hogy 2023. június 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot - görög és francia példák alapján új inflációellenes eszköz bevezetéséről határozott: a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi, és ennek hatékony végrehajtása érdekében a következő elvi döntéseket hozta.
Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben.
Az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hajdúsági városban.A tárcavezető a cég első, Dél-Koreán kívüli üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a gyárban évente mintegy 108 ezer tonna katódanyagot fognak előállítani az Európában szokásosnál is jóval szigorúbb környezetvédelmi előírások mellett. A 280 milliárd forint értékű beruházást az állam 30 milliárd forinttal támogatta.
- Május 27-től már nem Aleksandar Vucic lesz a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke - jelentette be maga az államfő a belgrádi Prva televízióban csütörtök este.
Gladiátorjátékok és ingyen látogatható múzeumok várják Róma lakosait és a városban tartózkodó turistákat április 21-én, Rómát az ókori hagyomány szerint ugyanis ezen a napon alapítottak Krisztus előtt 753-ban.
A születésnap alkalmából Roberto Gualtieri főpolgármester babérkoszorút helyez el az ókori város egykori központjaként ismert Capitolium-domb közelében.
A pápa római helynöke, Angelo De Donatis bíboros misét mutat be a város üdvösségéért.
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 34 éves férfi ellen, aki egy társával, rendőrnek kiadva magát, idős embereket fosztott ki - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
Hónapokon belül kivonják a NATO keleti szárnyának légvédelmét erősítő német Patriot ütegeket Lengyelországból és Szlovákiából - jelentették pénteken német hírportálok.
A védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az amerikai gyártmányú rakétarendszerek és kiszolgáló személyzetük - több száz német katona - kivonásáról tájékoztatták a lengyel és a szlovák partnert, és állandó, szoros kapcsolatban vannak, hogy a NATO megfelelően alkalmazkodhasson a változó körülményekhez.
Egy fogvatartottat, a sopronkőhidai börtönben tiltott szerhez szeretett volna jutni. Azért pénz ígért egy körletfelügyelőnek - tudatta a Győri Fellebbviteli Főügyészség pénteken.
A döntéssel a táblabíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve helybenhagyta az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát.
- Texasban a rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki lőfegyverrel megsebesített két középiskolás lányt, miután tévedésből az ő autójába szálltak be egy parkolóban még kedden éjszaka.