A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki 9 éven át veréssel és fenyegetéssel kényszerített nőket prostitúcióra - közölte az ügyészség helyettes szóvivője kedden.
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- Floridában több tucat elsüllyesztett, a feltételezések szerint bűncselekményekhez köthető személyautóra bukkantak a hatóságok önkéntes búvárok munkájának nyomán egy tóban.
Szinte semmi sem stimmelt. Még a baleset után több hónappal vett minták között is akadt olyan, amelyben az emberre veszélyes toxikus anyag mennyisége 3,5-szerese volt az egészségügyi határértéknek.
„A káresemény egy, a hatóságokhoz be nem jelentett, engedéllyel nem rendelkező technológia kipróbálása során bekövetkező robbanás volt” – olvasható az egyik szakértői jelentésben, amely a SungEel HiTech Hungary Kft. bátonyterenyei akkumulátor-újrahasznosító üzemében tavaly júliusban bekövetkezett technológiai robbanás után indult rendőrségi nyomozáshoz készült. Ez csupán az egyik megdöbbentő állítás a Népszava birtokába került, sokféle szakértőt felvonultató vizsgálati iratokban. Akad köztük olyan dokumentum, amelyben 85, szabályostól való eltérést sorolnak fel a próbaüzem során felrobbant berendezésen.
Augusztus 17-20. között a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont a 32. Farmer Expó Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak és a 18. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállításnak.
Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléjét (építkezési munkálatok miatt) idén a megszokottnál kisebb vásárterületen, de így is összesen 20 ezer négyzetméteren rendezik meg, cserébe viszont jövőre újabb exkluzív bemutatótérrel gazdagszik a nagyszabású szakmai rendezvény. A négy nap alatt mintegy 30 ezer látogatót vár a 280 kiállító.
Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén, a zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Pénteken eleinte csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap, azonban délután már erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Az északnyugati, nyugati határhoz közeledve a nap nagyobb része inkább felhős lehet.
A Wizz Air további 75 darab A321neo családba tartozó repülőgép megrendelésére kötött szerződést - tudatta a légitársaság csütörtökön.
A Wizz Air kizárólag Airbus típusú repülőgépeket üzemeltet: flottáját jelenleg 185 A320-as családba tartozó gép alkotja. A legfrissebb rendeléssel együtt a legnagyobb keskenytörzsű Airbus-típusból 434 kerül a jövőben a légitársaság birtokába, míg az A320 repülőgépcsalád modelljeit is beleszámítva ez a szám már 484 új gépet jelent a flottának.
Litvánia szerint meg kell fontolni a Fehéroroszországgal közös határ lezárását, amit azonban Lengyelországgal és Lettországgal együtt kellene megtenni - jelentette ki Gitanas Nauseda litván elnök csütörtökön az északkelet-lengyelországi Suwalki városában, a Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tartott közös sajtóértekezleten.
- Az Európai Bizottság 159 projektet választott ki az Erasmus+ felsőoktatási kapacitásépítési programja keretében, hogy támogassa az unión kívüli országok felsőoktatásának korszerűsítését a világ különböző régióiban - tájékoztatott az uniós bizottság csütörtökön.
A brüsszeli közlemény szerint az idei nyertes projektek keretében csaknem 130 uniós és unión kívüli ország 2500 felsőoktatási szereplőjének együttműködése valósulhat meg a felsőoktatás korszerűbbé és nemzetközibbé tételének jegyében.
Az idei évben rendelkezésre álló 115,3 millió eurós költségvetési keretből az EU a többi között támogatni fogja a matematikaoktatás minőségének javítását Közép-Afrikában, a hátrányos helyzetű latin-amerikai diákok méltányossági és egyenlőségi témákkal foglalkozó jogi tanulmányait, a dél-mediterrán térség fenntartható kék gazdaságának tananyaggá tételét, valamint az egészségügyi oktatás átalakítását célzó tanfolyamokat Délkelet-Ázsiában.
Újabb római kori hajó maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település maradványai közül.
Egy hasonló hajót már találtak a területen három évvel ezelőtt, valamint több csónak is felszínre került. Most a kostolaci szénbánya nyíltszíni fejtésének falából kerültek elő a hajó gerendái, a régészek pedig néhány nap alatt befejezték a lelet feltárását - közölte a szerb Régészeti Intézet. A közlemény szerint a vízi jármű a 3-4. században épült.
A Katalán Vízügyi Ügynökség (ACA) a tartomány 24 településén hirdetett vészhelyzetet aszály miatt - közölte az El País című napilap csütörtökön.
A döntéssel járó megszorító intézkedések a jövő héttől lépnek életbe, és mintegy 26 ezer embert érintenek Gerona megyében.
A háztartások vízfogyasztását nem korlátozták, viszont a települési szolgáltatásokra felhasznált, egy főre számolt maximális vízmennyiséget napi 200 literben határozták megEurópa erejét annak sokszínűsége adja, történelme, kultúrája, ipara és társadalma ma szegényebb lenne roma polgárai nélkül - jelentette ki Járóka Lívia, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a holokauszt roma áldozatainak augusztus 2-án esedékes emléknapjához kapcsolódóan csütörtökön.
Járóka Lívia hangsúlyozta: közös feladat a társadalmi befogadás, a kirekesztés elleni küzdelem és a társadalmi integráció előmozdítása.
A képviselő hangsúlyozta: csaknem 80 év távlatából is látszik, hogy mindaz, ami történt az auschwitz-birkenaui haláltáborban népírtás és emberiesség elleni bűncselekmények sorozata volt. Ártatlan európai polgárokat irtottak ki egy kirekesztő ideológiát követve, amelynek egyetlen célja a szervezett pusztítás volt.- Kárpátaljára látogatott szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a Kárpátaljai Megyei Adminisztráció (OVA) vezetőségével tartott értekezleten megvitatta a biztonsági és szociális helyzettel kapcsolatos kérdéseket.
Az egész napos munkalátogatásról előzetesen nem tájékoztatták a nyilvánosságot, és a sajtó sem vehetett részt rajta.
Az ukrán elnök Telegram-bejegyzésében - a Kárpátalja.ma magyar hírportál csütörtöki közlése szerint - azt írta, hogy "a határ kérdése stratégiai fontossággal bír Kárpátalja számára", éshogy "Kárpátalja a gazdasági és társadalmi növekedés egyik motorja lesz". Szó esett az ukrán katonák rehabilitációjának projektjéről, valamint a megye gazdasági fejlesztéséről, ahol a résztvevők szerint vannak kiaknázatlan lehetőségek.
A balatonalmádi Terasz Bisztró étele, a balatoni nyelves nevű házi lepény nyerte a Balatoni Kör kilencedik alkalommal meghirdetett Év Strandétele versenyét - jelentette be Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája csütörtökön Balatonudvari fövenyesi strandján.
Az év strandételének választott balatoni nyelves egy spenótos krémsajttal, paradicsommal, bazsalikommal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény.
A további kategóriákban a legjobb bisztróétel a balatonboglári Gianpiero's hideg tökfőzeléke lett, amelyet feltét nélkül tálalnak, de garnélás vagy más hagyományos feltéttel is kérhető.
Az év felfedezettjének a pofás pil-pil lángost választották a balatonmáriafürdői Lángos World büféből, amely egy süllőpofával lángoson tálalt fokhagymás-paradicsomos pil-pil (baszk olívaolajos, fokhagymás, chilis szósz).
Hatályba lépett a hagyományos villanykörték gyártásának és árusításának tilalmáról szóló törvény az Amerikai Egyesült Államokban augusztus 1-jén. A villanyégők energiahatékonyságáról szóló jogszabályt még az Obama-adminisztráció idején iktatták törvénybe.
- Kéttonnányi, Dél-Amerikából csempészett kokaint foglaltak le a spanyol hatóságok egy vitorláshajóról az észak-spanyolországi Kantábria partjainak közelében - közölte a spanyol belügyminisztérium szerdán.
A gabonaügyben Varsó a lengyel hozzáállás megértését várja el az ukrán féltől - jelentette ki Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes szerdán, miután az ukrán nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét fogadta.
Jablonski a sajtóértekezletén "nem helyénvalónak és szükségtelennek" nevezte a kijevi tisztségviselők több, közelmúltbeli kijelentését, amelyek, mint mondta, ártanak a jó kétoldalú kapcsolatoknak.
A külügyminiszter-helyettes ezáltal azon ukrán nyilatkozatokra is utalt, amelyek Bartosz Cichocki kijevi lengyel nagykövet előző napi bekéretésére vonatkoztak. Cichocki bekéretésének előzménye, hogy hétfőn Marcin Przydacz, a lengyel elnök külügyi irodavezetője arról beszélt, hogy Varsó meghosszabbíthatja az ukrán mezőgazdasági termékekkel szembeni lengyel behozatali tilalmat, és felszólította Kijevet: mutassa ki háláját Lengyelországnak azért a támogatásért, amelyet Lengyelország nyújtott Ukrajnának az elmúlt hónapokban és években
- Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A heti rendszerességgel tartott 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10 milliárd forintért vitt piacra állampapírt. Az elsődleges forgalmazók 27,9 milliárd forintnyi ajánlatából az ÁKK 10,0 milliárd forintot fogadott el.
Jelentős összegektől esnek el a vállalkozások, ha nem gondoskodnak a csak pár napig vagy hétig szabad pénzeszközeik lekötéséről. A bankokbőven kétszámjegyű kamatot fizetnek a vállalati betétekre - erről írt szerdán kiadott elemzésében a Bankmonitor.
A rövidebb időtávra szabad likviditások befektetésének elhagyása - bár nem jelenik meg a pénzügyi kimutatásokban - éppen úgy eredményrontó tétel, mintha a vállalkozás drágán venne alapanyagot, vagy nem hajtana be egy jogos követelést. A likvid források rendkívül egyszerűen és gyakorlatilag költségmentesen elhelyezhetők rövid távra is a szinte minden banknál elérhető vállalati betétkonstrukcióknak köszönhetően.
- Házrobbanásban egy nő életét vesztette, tizenketten pedig megsérültek a nyugat-spanyolországi Valladolidban, amely feltehetően gázszivárgás miatt következett be szerdára virradó éjjel.