A "lelkiismeretek felébredését" és az egyház aktívabb jelenlétét sürgette a Földközi-tenger migrációs útvonalán ismétlődő halálesetekkel szemben Ferenc pápa, aki levelet bocsátott ki Lampedusa szigetén 2013-ban tett látogatásának tizedik évfordulóján szombaton.
A katolikus egyházfő kifejtette, hogy súlyos tragédiák ismétlődnek a Földközi-tengeren a napokban is: "megráznak bennünket a csendtől övezett tömeges halálesetek, melyekkel szemben még mindig tétlenül és megdöbbenve állunk" - írta levelében Ferenc pápa.
Hozzátette, az ártatlan emberek, elsősorban a gyermekek halála, akik békésebb létet keresnek maguknak távol a háborúktól és erőszaktól, olyan "fájdalomkiáltás", mellyel szemben nem maradhatunk közömbösek.
"Egy olyan társadalom szégyene ez, amely nem tud megsiratni másokat, vagy részvétet érezni" - jelentette ki Ferenc pápa.
A magát családbarátnak nevező kormány a csok és a babaváró hitel eltörlése után újabb megszorítást hozott a családok számára, ugyanis leszavazta a Demokratikus Koalíció (DK) javaslatát az ingyenes lombikeljárásokról.
A Fertő-tavi beruházásokról kérdezi Lázár János építési és közlekedési minisztert az MSZP.
Gurmai Zita, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombaton az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján közölte: a legfrissebb hírek szerint a kormány ökoparkot kíván létesíteni a lakosság és a civil szervezetek bevonásával, ezért Molnár Zsolttal, az MSZP pártigazgatójával írásbeli választ igénylő kérdést nyújtottak be Lázár Jánosnak.
A budapesti agglomeráció megtelt, azonnali változtatások szükségesek, a problémákat kizárólag egy egységes agglomerációs politika lenne képes kezelni - jelentette ki Tetlák Örs, az LMP országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere szombaton a párt Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint ez a politika Budapest és a kisebb települések számára is nyújthatna megoldást.
A kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 85 hektáros tudományos és technológiai parkjának közműfejlesztése.
A hagyományos lőszerek hiánya miatt küld az Egyesült Államok Ukrajna számára ENSZ-egyezmény által tiltott kazettás lőszereket - nyilatkozta Joe Biden elnök pénteken,miután kormánya újabb, ezúttal 800 millió dollár (mintegy 480 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be.
Mark Rutte holland kormányfő benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival.
A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.
- Hétfőn nulla órától szerda éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján - közölte pénteken a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Több mint egy évtizede nem mért ütemben csökkennek a brit lakóingatlanárak a pénteken ismertetett legfrissebb adatok szerint. A folyamat elsődleges oka a jelzáloghitelek kamatainak jelentős emelkedése.
A román szociális felügyelet (ANPIS) országos és Ilfov megyei vezetőinek azonnali leváltására szólította fel pénteken Marcel Ciolacu kormányfő a munkaügyi minisztert a - Bukaresttel összenőtt - Voluntari város idősotthonaiban felfedezett visszaélések miatt.
- Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára júniusban májushoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
Júniusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 122,3 pont lett, ami 1,7 pont (1,4 százalék) csökkenés májushoz képest, és 37,4 ponttal (23,4 százalékkal) alacsonyabb a 2022. márciusi rekordértékhez képest.
Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdetétől május végéig 4 019 815 ukrán állampolgár kapott ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt az Európai Unió valamely tagállamában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
Az uniós hivatal közlése szerint a háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is csökkenő számban regisztrálnak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
Élelmiszerhamisításért, csalásért és 17 áldozat halálát okozó szándékos emberölésért ítélte el a romániai Iasi megyei törvényszék azt a két iraki és egy jordániai állampolgárt.
Meg nem történt ügyletek után 25 millió forint áfát akart visszaigényelni egy cég, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésén kiszűrték; az adóhatóság 65 millió forintra bírságolta a kriptovalutával foglalkozó céget - közölte pénteken az adóhivatal.
Mások mellett a Kobo Town, a Kommuna Lux, a Gangar, Ti'Kaniki, a Puuluup, a Koza Mostra, Vinicio Capossela, Djely Tapa és a Barrut is szerepel a Sziget fesztivál idei világzenei kínálatában a Global Village színpadon.Augusztus 10-től 15-ig a műfajok és stílusok széles skálája sorakozik fel a mexikói cumbia punktól a kelta és cigány zenén át a görög etno ska-rockig. Indiából cirkuszi produkció érkezik, de feltűnnek óriásbábok is - közölték a szervezők pénteken.
- Csehország katonai támadó helikoptereket, valamint több százezer lőszert szállít Ukrajnának.
Ezen kívül segítséget nyújt az ukrán pilóták kiképzésében is - jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő sajtóértekezleten Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
A Párbeszéd parlamenti frakciója nemmel szavaz a jövő évi költségvetési javaslatra - közölték a párt társelnökei pénteki, online sajtótájékoztatójukon a parlamenti határozathozatal előtt.
Szabó Rebeka azzal indokolta döntésüket, hogy az indítvány megszorításokat jelent az egyébként is nehéz helyzetben élő emberek számára. Hozzátette, hogy a javaslat semmit nem tartalmaz abból a "zöld átállásból", amire ahhoz lenne szükség, hogy az ország meg tudjon küzdeni a klímaválság és a természeti területek csökkenése okozta kihívásokkal.
A jövőfelélés költségvetésének nevezte a 2024-es büdzsét Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese pénteken, a jogszabály elfogadása előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint a jogszabály-javaslat túl korán lett benyújtva, megalapozottsága így megkérdőjelezhető, sőt az abban szereplő számok tarthatatlanok lesznek- Amit még nem láttatok... - Keleti Éva címmel nyílik fotókiállítás a magyar fotográfia nagyasszonyának csaknem hetven évet felölelő munkásságából.
A kíállíts július 13-án nyílik a budapesti Aranytíz Kultúrházban, az M5 kulturális csatorna pedig szombaton portréfilmet mutat be Keleti Éváról -.
A tárlat betekintést nyújt a világhírű fotóművész Nemzeti Fotótárba bekerült alkotásaiba. A Magyarországon egyedülálló fotókincsgyűjteményt az MTVA Archívum munkatársai a legmagasabb szakmai körültekintéssel digitalizálják és rendszerezik.- Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy aranykereskedelemmel foglalkozó budapesti bűnszervezet tagjai és a hozzájuk kapcsolódó további gyanúsítottak ellen.