Az aszály mérésére és előrejelzésére dolgoztak ki országosan használt eljárást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék kutatói.
Világszerte 563 608 165 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 371 423 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján.
A kormány megemelte Novák Katalin köztársasági elnök protokoll-költségvetését egymilliárd forinttal a második félévre.
A Demokratikus Koalíció gyalázatnak tartja, hogy miközben magyar családok százezreit teszi tönkre a törvénytelen kormány az adóemelésekkel és orbáni megszorításokkal, addig Novák Katalin hűségét milliárdokkal fizetik meg.
Az ország jelentős részén aszály van - írta szombaton a Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban tapasztalt melegebb nyarak és a több és intenzívebb hőhullám erősíti az "aszályhajlamot".
Mint írták: a tavalyi év is száraz volt Magyarországon, majd 2022-ben tovább folytatódott és most is tart a csapadékszegény időjárás. A legsúlyosabb aszály az Alföld középső és tiszántúli részén van.
Megosztottak egy erről szóló tanulmányt is, amely szerint a Dunától keletre általában a 200 millimétert sem érte el a féléves csapadék, az Alföld középső és tiszántúli részén nagyobb területen 120 milliméter alatt maradt, amely az érintett területen szokásos érték nagyjából felének felel meg. Ezzel szemben a dunántúli hegyvidékeken, a nyugati és délnyugati országrészben többfelé a 250-300 millimétert is elérte már a június végéig lehullott csapadék mennyisége, amely megközelíti az átlagos csapadékmennyiséget.
Kanász-Nagy Máté a szombati budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában azt mondta, hamarosan harc lesz a munkahelyekért, mindenkinek örülnie kell, akinek van állása, még akkor is, ha alacsony a keresete.
Ezt a kormányfő olyan tizenkét éves gazdaságpolitika után jelentette ki, amely egyértelműen a nyugati nagytőkére, a multinacionális vállalatokra és a szénhidrogénfüggésre alapozott - hangoztatta a társelnök. Úgy vélekedett: bőven előre lehetett látni, hogy ha ennyire kiszolgáltatnak egy országot, akkor válság esetén veszélybe kerülnek a munkahelyek.
Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban.
A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják - közölték a szervezők .A versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.
A limitidőn belüli utolsó befutó szombat reggel 4 óra 42 perckor az Erdélyi Dániel kormányozta Prevento lett, a legénységet a célban a győztes a hagyományok szerint pezsgővel köszöntötte.
A Fifty-Fifty - egy kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán - az általa 2014-ben felállított 7 óra 13 perc 57 másodperces pályacsúcsot döntötte meg 36 másodperccel.
Az angol hatóságokkal együttműködve a napokban Magyarországra hoztak egy albán férfit, aki éveken át élt Angliában hamis magyar útlevéllel - tette közzé a rendőrség szombaton a police.hu oldalon.
Világszerte 561 337 178 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 367 698 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban 560 327 177 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma pedig 6 366 268 volt. A fertőzés 193 országban és régióban van jelen.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-nek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 88 754 821. A halálos áldozatok száma 1 021 306.
Egyszerre két fokozattal a befektetési ajánlású sávba emelte Horvátország hosszú futamidejű, devizában és hazai valutában fennálló államadósságának osztályzatát a Moody's Investors Service.
A nemzetközi hitelminősítő azzal indokolta a lépést, hogy az Európai Unió gazdasági és pénzügyi szakminisztereinek tanácsa (ECOFIN) a héten elfogadta a horvát eurócsatlakozáshoz szükséges jogszabályokat, és ezzel véglegessé vált, hogy Horvátország jövő januárban belép az euróövezetbe.
Az Európai Bizottság az európai uniós jog és értékek, az alapvető szabadságok és a jogállamiság tiszteletben tartásának biztosítása érdekében indította a legtöbb kötelezettségszegési eljárást idén az EU-tagállamok ellen - közölte az uniós végrehajtó testület az EU-jog alkalmazásának nyomon követéséről szóló, pénteken közzétett éves jelentésében. A bizottság egyúttal számos új eljárást is bejelentett.
Az Európai Unió és Kijev megállapodást írt alá, amely hozzáférést biztosít Ukrajna számára az egészségügy területén nyújtott uniós finanszírozáshoz - közölte az Európai Bizottság pénteken.
A megállapodás lehetővé teszi az ukrán egészségügyi rendszer számára a sürgető szükségletek kielégítését és hozzá fog járulni annak hosszú távú helyreállításához - írták.
- Egy globális kutatás eredményei szerint a negyven év alattiaknak egyáltalán nem lenne szabad alkoholt inniuk, az idősebb felnőtteknek viszont egy kis mennyiség akár jót is tehet.
Hatályba lépett pénteken a lengyel elnök által előterjesztett, június elején a varsói parlamentben elfogadott törvény, melynek értelmében megszűnt az európai uniós szervek által kifogásolt lengyel bírósági fegyelmi kamara.
Aleksander Stepkowski, a lengyel legfelsőbb bíróság szóvivője pénteki sajtóértekezletén megerősítette: a megszüntetett fegyelmi kamara tagjai a júniusi törvénnyel összhangban ajánlatot kapnak munkájuk folytatására a bíróság más kamaráiban. Azok, akik az új posztot nem fogadják el, nyugállományba vonulhatnak.
- Hazugsággal, felelőtlenséggel vádolta a kormányfőt az MSZP társelnöke pénteken Orbán Viktor reggeli rádiós interjújára reagálva. A Momentum szerint a rádiónyilatkozat egyértelmű beismerése annak, hogy a kormány nem tudja és nem is akarja megvédeni a magyar családokat.
Az LMP arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök nagyon is tehetne az energiaválság-klímaválság hatásai ellen, míg a DK szerint Orbán Viktor beismerte, hogy nem fogják megvédeni a munkahelyeket.
Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke a Facebook-oldalán azt írta, a miniszterelnök a politikai haszonszerzés, a hatalom megtartása érdekében felelőtlen osztogatásba kezdett a választások előtt, és mindvégig azt hazudta, hogy ez fenntartható. Hazudtak a stabilitásról, a rezsiről, az orosz energia áráról, a veszélyhelyzetről és szinte mindenről - hangoztatta, közölve azt is, végtelenül cinikusnak tartja, amivel a 32 éve az adófizetők pénzéből élő Orbán Viktor a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) "eltörlését" indokolja.
A szocialista politikus szerint adómentessé kell tenni a minimálbért, csökkenteni kell az alacsony fizetések adóját, fel kell zárkóztatni a kisnyugdíjakat, rendezni kell a közszolgálatban dolgozók, a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérét.
A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába
Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.
A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszió
Világszerte 560 327 177 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 366 268 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.
A legmagasabb szintű időjárási veszélyhelyzetet hirdette ki pénteken a brit meteorológiai intézet Anglia déli és középső térségeire a jövő hét első felében várható rendkívüli hőség miatt.
Tizenhat év fegyházra ítéltek jogerősen szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt egy visszaeső középkorú férfit.
Az Európai Unióban 15,4 százalékkal esett az új autók eladása júliusban 2021 azonos időszakához képest.
Ezzel tizenkettedik hónapja tart a csökkenés elsősorban a beszállítói láncok fennakadása és a kereslet visszaesése miatt - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szerve, az ACEA pénteken.
Májusban 10,3 százalékkal csökkent az eladás ugyancsak éves összevetésben.
A brüsszeli székhelyű szervezet számításai szerint a júniusban regisztrált autók száma az EU-ban 886 ezer 510 volt, ami a leggyengébb júniusnak számít az adat kezelése, 1996 óta