Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását".
Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta, a kormány Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak. A fővárosnak szánt 8 milliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.
Aretha Franklin minden idők legnagyobb énekese a rangos amerikai Rolling Stone magazin listáján. A válogatás máris vihart kavart azzal, hogy hiányzik róla Céline Dion.
A 200 legnagyobb énekest felsoroló, újévkor közzétett lista első tíz helyét soul és R&B énekesek uralják, Franklin mögött Whitney Houston lett a második, Sam Cooke a harmadik.
"Minden határt túllép, hogy a listán nem szerepel Céline Dion, aki minden idők legjobb énektechnikájú előadója" - idézte Jamie Lambert producer, promóter és előadó tweetjét a cnn.com.
Érdemi és azonnali fellépést vár a kormánytól az LMP a háztartási hulladék eltüzelése ellen.
Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a levegőszennyezés évente mintegy tízezer ember korai halálához és csaknem százezer ember megbetegedéséhez vezet, de a háztartási hulladék eltüzelése az energiaválsággal egyre inkább terjed.
- Itamár Bengvír, az ultranacionalista Zsidó Erő (Ocma Jehudit) pártot vezető izraeli nemzetbiztonsági miniszter beváltotta számos tiltakozást kiváltó ígéretét.
Kedden reggel ellátogatott a vallási szempontból nagyon kényes helynek számító jeruzsálemi Templom-hegyre - jelentette a Jediót Ahornót című újság hírportálja, az ynet.
Világszerte 661 120 332 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 692 217 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggel frissített adataiból.
- Kedden megalakul az Egyesült Államok új Kongresszusa, az ország két házból álló törvényhozása, az alsóházban republikánus, a felsőházban demokrata többséggel.
A Kongresszus ünnepélyes ülése kedden délben kezdődik, majd a képviselőház a délutáni órákban tartja meg saját alakuló ülését. Az alsóház ülésének első napirendi pontja a házelnök megválasztása, amelyet egyenkénti, szóbeli szavazással bonyolítanak le, a sikeres választáshoz a szavazatok több mint felére van szüksége a jelöltnek.
Évtizedek óta nem tapasztalt hidegre, havazásra és szélviharokra, valamint ezzel járó áramkimaradásokra készülnek az Egyesült Államok középső államaiban a karácsonyt megelőző napokban és az ünnep idejére, számos államban már szerdán is jóval fagypont alatt maradt a hőmérséklet.
Aláírták munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetői a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról szóló megállapodást a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának szerdai budapesti ülésén.
A megegyezés értelmében január 1-jétől a kötelező legkisebb munkabér 16 százalékkal 232 ezer forintra, a garantált bérminimum 14 százalékkal 296 400 forintra nő..A megállapodást a munkaadók képviseletében az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség, KÉSZ), a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a munkavállalói oldal képviseletében pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Liga, a Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Munkástanácsok Országos Szövetségének vezetői írták alá.
Pontosabb sebészi beavatkozást tesz lehetővé az a csúcstechnológiának számító holografikus eszköz, amelyet a Debreceni Egyetem (DE) Biomechanikai Laboratóriuma vásárolt a Karikó Katalin által felajánlott összegből - tudatta az intézmény.
A közlemény szerint a kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a "Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért" kitüntetéssel járó pénz egy részét adományozta a laboratórium tevékenységének támogatására.
- Az érkezett árhullámból a lehető legtöbb vizet tartja vissza és tározza a vízügy - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása árhullámokat hozott. A megnövekedett vízmennyiséget a vízügy - már a jövő év vízhiányos időszakaira készülve - visszatartja és tározza mindenütt, ahol lehetséges - emelték ki.
- Az LMP szerint "rendkívüli felelősségáthárító show-műsort celebrált" Orbán Viktor miniszterelnök szerdán, nemzetközi sajtótájékoztatóján.
Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese budapesti, a Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányfő beszéde arról szólt, miként lehet áthárítani a kormányzás felelősségét különböző szereplőkre.
A magyar miniszterelnök ma ismét másra mutogatott és nem vállalta a felelősséget azért, hogy hazánk az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb időszakát éli. Egyszerre megdöbbentő és kétségbeejtő, hogy Orbán Viktor hosszú percekig beszélt a szerinte “rendkívüli teljesítményekről", de egy szót sem ejtett a hazánkat sújtó gazdasági és megélhetési válságról.
A mai Kormányinfó előrevetítette, mire számíthatunk a magyar kormánytól a 2023-as évben: hazugságra és még több hazugságra, felelős kormányzásra, döntéshozatalra pedig továbbra sem.
Aki arra számított, hogy a kormányfő az év végéhez közeledve számot vet, szembenéz azzal a ténnyel, hogy a kudarcos válságkezelésük, az elhibázott gazdaságpolitikájuk csődközelbe juttatta az országot és a magyar embereket, annak csalódnia kellett.
- A rendszerváltás óta ez volt Magyarország legnehezebb éve - jelentette ki a miniszterelnök a Kormányinfó keretében keretében tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország mégis rendkívüli teljesítményt nyújtott.
Az ország által nyújtott rendkívüli teljesítmények közé sorolta a tavaszi országgyűlési választást, az ország háborúból történő kimaradását, azt, hogy az ország a migrációval szemben "állta a sarat", képes volt finanszírozni a megemelkedett energiaárakat és ugyancsak ide sorolta a munkaalapú társadalom megőrzését, az Európai Unióval történő megállapodást.
Orbán Viktor nem beszélt szerdai sajtótájékoztatóján az emberek mindennapi problémáiról, mégpedig azért, mert nem tudja megoldani őket, elvesztette ugyanis az irányítást Magyarország sorsa felett - kommentálta a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya a miniszterelnök Kormányinfón elmondott szavait közleményben.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminiszter az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta, Orbán Viktor sajtótájékoztatója egyértelművé tette, hogy az ország semmilyen fordulatra nem számíthat a kormánytól: marad az elmúlt 12 év "orbáni politikája, amely tönkretette Magyarországot és megélhetési válságba taszította a családokat".
Az ingatlan-adásvételek majdnem 8 százalékánál a négyzetméterár ebben az évben meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 24 százalék volt.
Az ingatlanok közel 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forintot, míg 26 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők - derül ki a Duna House ingatlanközvetítő szerdán közzétett éves összefoglalójából.
Életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség azzal a férfival szemben, aki ez év februárjában fojtogatta barátnőjét, majd mindkét szemét kinyomta - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerdán.
A vádirat szerint a 35 éves férfi és a sértett 2020 júliusától szerelmi kapcsolatban volt, ami többször megszakadt. Idén február elején a vádlott - békülési szándékkal - többször felkereste lakóhelyén barátnőjét.
Vádat emeltek azzal a szerb férfival szemben, aki társával kilenc határsértőt akart Ausztriába csempészni múlt év decemberében.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 420 700, közülük 6 207 033-an a második, 3 903 453-an a harmadik, 410 699-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu.
A kormányzati portálon azt írták: az előző héten 5170 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 181 419-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
Meghalt a múlt héten 59, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 48 439-re emelkedett. A gyógyultak száma 2 118 911, az aktív fertőzötteké 14 069.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a Mol-csoport kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. részvényeire.
A felfüggesztés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hatósági hozzájárulásának megszerzéséig - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde honlapján.