Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült-mondta Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes ma az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán.
Azt már elfelejtette hozzátenni a tárca nélküli miniszter úr, hogy azt is az állam dönti el: melyik gyülekezetet tekinti egyháznak. Gondoljunk csak az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség példamutató szociális és oktatási tevékenységére. Nekik nem jut az ötszörös pénzből.
Megnézhetnénk: a Köves Slomó által vezetett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tagságához képest hányszor több állami támogatást és egyéb juttatást kap, mint a MAZSIHISZ. Érdekes lenne megtudni hogyan sikerült öt évi tevékenység után olyan megállapodást kötnie a magyar kormánynak és a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, amelynek értelmében a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá vált az EMIH.
Minden bizonnyal a belbiztonságért felelős orosz nemzetbiztonsági szolgálat egyik különítménye mérgezte meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a nyáron - jelentette a hírportálján hétfőn a Der Spiegel című német hírmagazin nemzetközi partnerekkel folytatott tényfeltáró munkájának eredményeit ismertetve.
A Bellingcat nemzetközi oknyomozó újságírói hálózattal, az ugyancsak tényfeltáró cikkekre szakosodott, The Insider című orosz hírportállal és a CNN amerikai hírtelevízióval közösen végzett kutatás szerint oroszországi mobil távközlési szolgáltatások használatáról szóló adatok, a készülékek helyére vonatkozó adatok, orosz belföldi repülőjáratok utaslistái és "egyéb" források elemzése alapján "nemigen merülhet fel ésszerű kétség" azzal kapcsolatban, hogy Alekszej Navalnijt a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB)egy legalább nyolc ügynökből álló különítménye mérgezte meg.
Folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben, miközben a lakosság közel harmada nem akarja beoltatni magát a koronavírus elleni vakcinával.
- Csehország lakosságának száma az idei év első kilenc hónapja alatt 13 900-zal 10,71 millióra emelkedett - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
A kormány egy virtuális ellenséggel, Soros Györggyel harcol, mert könnyebb neki üzengetni, mint ellenállni olyan nagyhatalmi érdekeknek, amelyet Oroszország vagy Kína képvisel - mondta hétfői, online is követhető sajtótájékoztatóján az LMP frakcióvezetője.
- Alacsony az osztrákok hajlandósága arra, hogy beoltassák magukat a világjárványt okozó új koronavírus ellen - állapítja meg a Peter Hajek közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése, miközben osztrák politikusok az oltás esetlegesen kötelezővé tételéről vitáznak.
Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása és Szent István-i mértékű templomépítési program keretében 130 templom épült - mondta el a nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn.
Módosította a tanév rendjét a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése, ennek értelmében nem érvénytelen a félév az intézményben, de november 27. és január 31. között nincs oktatás az egyetemen. A hallgatók és az oktatók közössége elutasítja a tanév rendjének módosítását.
Az egyetem vezetése szombaton az SZFE honlapján tette közzé a tanév rendjének módosításáról szóló tájékoztatót, amelynek értelmében február 1-től 19-ig pótolható lesz az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.
- Jelentősen leegyszerűsíti az elektronikus ügyfél-azonosítást a pénzügyi intézmények számára egy 2022 januárjától életbe lépő törvénymódosítás, amellyel a bankok a fogyasztók főbb azonosító adatait gyorsan, ingyen átvehetik az azonosításhoz a közhiteles nyilvántartásokból - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében.
Jelentősen, újabb 50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary, a fejlesztés keretében a vállalat megkezdi Magyarországon elsőként a tisztán elektromos meghajtású autók gyártását - jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kecskeméti gyárból a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón.
Az 50 milliárd forint értékű beruházáshoz a magyar kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít, a beruházással több mint 4400 munkahely jövője válik "betonbiztossá" - tette hozzá a miniszter.
) - Szigorúbb intézkedésekre lehet számítani a koronavírus-járvány miatt a következő néhány hétben Szerbiában, mert az eddigi megelőző intézkedések kevésnek bizonyultak - hangzott el az RTS szerb közszolgálati televízió hétfő reggeli híradójában.
- Dzsudzsák Balázs szeretne visszakerülni a válogatottba és játszani a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon - erről is nyilatkozott a másodosztályú Debreceni VSC játékosa az origo.hu-n.
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 72 252 541-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1 612 362-re, a gyógyultaké pedig 47 249 332-re a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 71 698 043 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatoké 1 604 928, a gyógyultaké pedig 46 855 056 volt.
A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 16 253 219 fertőzött volt eddig a napig, 299 168-an haltak meg, és 6 298 082-en meggyógyultak.
A korai iszlám korából származó olajmécseseket, mécsesformákat és égetőkemencét, egy olajmécseseket készítő műhely maradványait találták meg Észak-Izraelben, a Kinneret-tó partjánál fekvő Tibériásban folytatott ásatáson.
Elhunyt John le Carré, a második világháború utáni brit kémregény-irodalom egyik leghíresebb írója. Családjának hétfő hajnali bejelentése szerint John le Carrét 89 éves korában, rövid betegség után érte a halál még szombaton. Az író a tájékoztatás szerint tüdőgyulladásban hunyt el.
) - A jövő héten is borult, párás, helyenként ködös lesz az idő. Többször ónos szitálásra, ónos esőre is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Szentpéterváron a héten rekordszámú beteget szállítottak kórházba a Covid-19-cel és közösségben szerzett tüdőgyulladással, a város szakintézményeire rendkívüli nyomás nehezedik - írta Dmitrij Liszovec, azt orosz nagyváros egészségügyi bizottságának elnöke vasárnap a VKontaktye közösségi portálon.
Most kell vigyázni azért, hogy a tavasz sokkal jobban telhessen - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa vasárnap, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Szlávik János elmondta: Európában nagyon sok országban nem sikerül leszorítani az új esetek számát karácsonyra, Magyarországon pedig egyelőre platón van a járvány, amit azt jelenti, hogy az új esetek, a kórházban fekvők és a halottak száma sem változik.
- A brit kormány és az Európai Bizottság vasárnapi közös közleménye szerint folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről.
A bejelentés előtt, vasárnap kora délután Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonos megbeszélést tartott.
A koronavírus-járvány gyorsulása miatt a tavaszi első fertőzéshullám után ismét bevezetik Németországban a társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét befagyasztó országos zárlatot - jelentették be vasárnap Berlinben.
Az új korlátozásokat december 16-án vezetik be és legkorábban január 10-én vonják vissza - mondta Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után.