- Meghaladta a 20 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában - jelentette be vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A szaktárca által nem sokkal később közzétett részletes új adatok a koronavírus-fertőzések és a halálozások számának folytatódó meredek csökkenését mutatják.
Hancock a Twitteren közzétett videóüzenetében az egész ország számára nagyszerű vívmánynak nevezte az eredményt.
A következő napokban erősödik a nappali felmelegedés, de a hét második felében ismét hidegfront érkezik. Emiatt a hétvégén nem csak lehűlésre, hanem elszórtan hózáporra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Kilencvenkét éves korában elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház alapító tagja - tudatta honlapján a Katona József Színház.
Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el.
Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.
Romániában a héten 25 százalékkal több ember tesztje mutatta ki a koronavírus-fertőzést, mint a megelőző héten, és vasárnap - február eleje óta először - ismét meghaladta az ezret az intenzív terápián ápolt súlyos esetek száma.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány a koronavírus-járvány elleni oltást is pártpolitikai célokra használja és azt is alárendelte saját EU-ellenes kampányának - mondta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.
Izraelben a jobboldalnak kedvező politikai elfogultsággal, átláthatatlan működéssel és protekciós döntéshozatallal vádolják a lezárt légtér melletti rendkívüli ki- és belépésről döntő bizottságot, amely elsősorban a Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt támogató pártokra szavazó ultraortodoxok utazását teszi lehetővé - jelentette a helyi média vasárnap.
Meghalt 72, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4469 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
A kormányzati portálon azt írták: 428 599-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 14 974-re emelkedett, a gyógyultak száma 321 128.
Az aktív fertőzöttek száma 92 497. Kórházban 5482 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 524-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 33 353-en vannak, a mintavételek száma 3 660 342-re nőtt.
Eddig 677 682 embert oltottak be, közülük 249 499-en már a második oltásukat is megkapták.
- Az egymillió lakosra jutó újraoltások arányát tekintve Szerbia minden más európai országot megelőzött, világszinten pedig a negyedik helyen áll - közölte a szerb kormány a legfrissebb oltási adatok alapján.
A szerbiai közszolgálati televízió vasárnap reggeli híradójának beszámolója szerint az országban eddig 1 433 055 adag vakcinát használtak fel, és 511 807-en már megkaptak valamely oltóanyag mindkét dózisát. Szerbiában egymillió lakosra 75 215 újraoltott ember jut, amivel vezetőnek számít Európában, megelőzve Máltát (52 985 em), Izlandot (36 818), Romániát (32 019) és Dániát (31 263). A világ összes országát figyelembe véve Szerbia a negyedik Izrael, a Seychelle-szigetek és az Egyesült Arab Emírségek után.
- Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek - mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel. Hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.
Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata.
A hétvégén érkezett hidegfront hatására országszerte csökkent a légszennyezettség, a legtöbb helyen vasárnapra elfogadható lett a levegőminőség. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnapi térképén már egy települést sem jelöltek a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. Egészségtelennek Szeged levegőjét minősítették.
Nyíregyházán, Putnokon, Salgótarjánban, Szolnokon, Kecskeméten, Dorogon és Veszprémben kifogásolt a levegőminőség.
A világon 113 752 802 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 524 413, a gyógyultaké 64 230 919 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 113 391 190 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 517 118, a gyógyultaké 63 972 132 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 28 554 160 fertőzött volt eddig a napig, és 511 994-en haltak meg.
- A koronavírus hatására megváltoztak a vásárlói szokások, illetve módosult a fogyasztói kosár összetétele is - állapította meg egy kutatás, amelyet Garai-Fodor Mónika, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karának dékánja és Csiszárik-Kocsir Ágnes, a kar kutatási dékánhelyettese végzett.
Alkotmányos költség, vagyis vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak. A csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amit később a címzett vagy a sofőrje vitt el készpénzben. Birtokomba jutott az erről szóló vallomás hatósági összefoglalása.
Ez már önmagában nagyon durva hír, de talán ennél is súlyosabb, hogy erről a nyomozóhatóság is tud, az ügyészség mégsem akarja kihallgatni Kósa Lajost. Rendelkezésemre áll az a nyomozóhatósági okirat, amiben feketén fehéren benne van az alábbi nyomozóhatósági megállapítás, idézem: "Elmondása szerint Kósa Lajos megkérte Sz. Gábornét, hogy egy Uniós projekt kapcsán járó pénzösszeget utalhassanak Sz. Gáborné számlájára, mert Kósa Lajos a pozíciója miatt nem kérheti a saját számlájára.
- Letartóztatásba helyezte a nyomozási bíró - nem végleges végzésében - azt a férfit, aki késsel arcon szúrt egy nőt egy csepeli autóbuszon - közölte a Fővárosi Főügyészség szombaton.
Kötelező hétfőtől az új energiacímkék használata a műszaki boltok egyes termékein és a webáruházak termékismertetőiben - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szombaton.
- Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak, ami pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot.
Meghalt 107, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4948 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
A kormányzati portálon azt írták: 424 130-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 14 902-re emelkedett, a gyógyultak száma 319 691.
Az aktív fertőzöttek száma 89 537. Kórházban 5282 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 482-en vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 37 658-an vannak, a mintavételek száma 3 632 712-re nőtt.
Közölték: eddig 563 601 embert oltottak be, közülük 244 407-en már a második oltást is megkapták.
A háziorvosok végzik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 ember beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon is folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával - tették hozzá.
Többfelé tovább nőtt a légszennyezettség a szálló por miatt. Szinte valamennyi mérőállomással rendelkező településen veszélyes vagy egészségtelen a levegőminőség.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombati térképén tizenhét települést jelöltek a veszélyes levegőminőséget jelző piros színnel. Ezek: Budapest, Tököl, Százhalombatta, Dorog, Várpalota, Mosonmagyaróvár, Szentgotthárd, Szeged, Salgótarján, Eger, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok, Oszlár, Nyíregyháza és Debrecen.
- A két egyetlen - Karinthy Frigyes nagy szerelmei címmel online bemutatót tart a Madách Színház március 13-án, szombaton. Az előadást Szirtes Tamás rendezésében, Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka-Thália szereplésével láthatja a közönség.
A darabot a Madách Színház Online színházában mutatják be, amelynek célja, hogy a nézők közelebb kerüljenek az irodalomhoz és a színészekhez - olvasható a színház közleményében.
Mint írják, a produkció az online színház sajátosságait szem előtt tartva készül. A közönség olyan művet láthat, amelyet a rendező, Szirtes Tamás minden elemében úgy álmodott meg, hogy a képernyők előtt ülőknek a legteljesebb színházi élményben legyen részük.