Archívum

Eredmények megjelenítése 13261-től 13280-ig 68479 találatból.

Weber: a Fidesz eltávolodott a néppárt kereszténydemokrata értékeitől

EU - 2021-03-03

- A Fidesz az elmúlt években eltávolodott az Európai Néppárt (EPP) kereszténydemokrata értékeitől, a magyar párt már nem ugyanazon az alapokon áll, mint kezdetben a pártcsoport alapítói - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője szerdán Brüsszelben.

.

LMP: "megdőltek a kormányzati hazugságok" az egyetemek átalakításáról

Fejlesztési forrásoktól esik el az az egyetem, amely nem vesz részt a modellváltásban, vagyis szó sincs arról, hogy az intézmények önként léptek volna be az átalakítás folyamatába - jelentette ki szerdai online sajtótájékoztatóján az LMP parlamenti frakcióvezetője.

Romániában tetemes bírságot róttak ki a Szamost bányavízzel szennyező cégre

Környezetvédelem - 2021-03-03

Tetemes bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága arra a cégre, mely felelős a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért.

A vízügyi igazgatóság szerdai közleménye szerint a cégnek 120 ezer lej (kilencmillió forint) bírságot kell fizetnie a folyószennyezésért.

A hatóság emlékeztetett arra, hogy február 17-én egy elhagyott színesfémbányába beszivárgott víz tört a felszínre, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva szűretlenül jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. Azt is megemlítette, hogy az érintett társaság a folyószennyezés idején nem avatkozott be a szennyezés okának és következményeinek a megszüntetése érdekében, amiként a kárelhárítási terv előírta. A hatóság szerint a kárelhárítási terv része volt annak a dokumentációnak, amellyel a társaság megszerezte a vízgazdálkodási engedélyt.

Oktatási vészhelyzetre figyelmeztet az UNICEF

Oktatás - 2021-03-03

- A világ számos térségében oktatási vészhelyzet alakult ki a koronavírus-járvány miatt elrendelt iskolabezárások miatt az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) szerint

EPP EP-frakció alelnök: a frakció megszavazta alapszabályának módosítását

EU - 2021-03-03

- Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) csoportja megszavazta a frakció alapszabályát módosító tervezetet - közölte Pedro Lopez de Pablo, az EPP EP-frakciójának alelnöke szerdán a Twitteren

New York-i koronavírus-változatot találtak Izraelben

Fontos - 2021-03-03

- Újabb, ezúttal New York-i koronavírus-variánst hordozókat találtak Izraelben - jelentette a helyi média szerdán. Egy család három tagjánál mutatták ki az újabb, Izraelben eddig ismeretlen változatot, amelyről ezekben a napokban próbálják kideríteni, hogy hatékony-e ellene az Izraelben használt, a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett oltóanyag.

A közjegyzői kamara felmérése szerint sokan nem tudják, kihez forduljanak, ha jogi problémájuk akad

Olvastuk - 2021-03-03

- Az emberek kétharmada megbízik a jogászokban, azonban sokan nem tudják, hogy az egyes jogi problémáikkal ügyvédhez, közjegyzőhöz, bírósághoz, vagy éppen a rendőrséghez forduljanak-e - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint ötszáz választ összesítő online felméréséből.

MSZP: 500 ezer forintot és 100 százalékos táppénzt a szociális dolgozóknak!

Vélemény - 2021-03-03

Ötszázezer forint egyszeri támogatást és százszázalékos táppénzt követelt a szociális ágazatban dolgozóknak az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke szerdán.

Csehországban rekordmagas a kórházban kezeltek száma

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás szerint jelenleg több mint 8100 személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent .Súlyos állapotban 1661 személy van, százzal több, mint vasárnap. Kedden a laboratóriumi szűrések 16 642 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami pedig az eddigi negyedik legmagasabb szám.

Meghalt 136 beteg, 4211-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

Pro... - 2021-03-03

Meghalt 136, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4211 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.A kormányzati portálon azt írták: 439 900-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15 324-re emelkedett, a gyógyultak száma 326 215.

Az aktív fertőzöttek száma 98 361-re emelkedett. Kórházban 6367 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 622-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 37 005-en vannak, a mintavételek száma 3 719 113-ra nőtt.

Közölték: folyamatos az oltás, eddig 758 037 embert oltottak be, közülük 253 368-an már a második dózist is megkapták.

- A fertőzöttek száma a világon 114,7 millió, a gyógyultaké meghaladta a 64,9 milliót

...kontra - 2021-03-03

A világon 114 751 575 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 549 260, a gyógyultaké 64 903 591 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.

Egy nappal korábban 114 417 054 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 537 563, a gyógyultaké 64 603 750 volt.

A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 28 718 025 fertőzött volt eddig a napig, és 516 476-an haltak meg.

A brit kormány szeptember végéig folyósítja a le nem dolgozott munkaórákra járó bérek zömét

Ajánljuk - 2021-03-03

A brit kormány szeptember végéig meghosszabbította azt a bértámogatási rendszert, amelynek alapján a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének nyolcvan százalékát a költségvetés folyósítja.

A bezártság növelte a műtárgyak iránti keresletet

Kultúra - 2021-03-02

Miközben a korlátozó intézkedések miatt az elmúlt egy évben a műtárgypiacon az értékesítési csatornák beszűkültek, Magyarországon a kereslet nőtt. Erősödött a kortárs művek iránti érdeklődés és az online árverésekkel egy olyan réteg is megjelent a vásárlók között, amely korábban nem vett részt az élő aukciókon.

A jelenlegi helyzet is bizonyítja, a műtárgy értékálló befektetési eszköz, melynek az aranyhoz hasonló értékmegőrző tulajdonsága van - olvasható a téma kommunikációjával megbízott cég MTI-hez kedden eljuttatott, a műtárgypiac aktuális tendenciáiról, a szakértők tapasztalatairól szóló közleményében.

Innovatív megoldások a kiváló minőségű sertéshús előállításáért

Tudomány - 2021-03-02

- Magas biológiai értékű sertéshús előállítására csaknem kétmilliárd forintos uniós és hazai támogatásból négyéves projektet zárt le a Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári campusa, valamint a Debreceni Egyetem által létrehozott konzorcium a Széchenyi 2020 program keretében - közölték a konzorcium tagjai kedden.

A Vitesco Technologies debreceni üzeme 450 új munkahelyet hoz létre

Befektetés - 2021-03-02

- Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég.

Az önvezető robotokkal, intelligens rendszerekkel felszerelt 7 ezer négyzetméteres üzemben autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyártanak majd. A termékeket minden hajtásrendszer felhasználhatja, a teljesen elektromostól kezdve a villamosított belsőégésű motorokig - írták.

Az alkalmazottak az első 6 hónapban mentoráló és képesítő programon vesznek részt a cég oktatóközpontjában - tették hozzá.

A strasbourgi bíróság kártérítést ítélt meg a röszkei tranzitzónában tartott afgán és iráni menedékkérőknek

EU - 2021-03-02

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közzétett ítéletében kártérítést ítélt meg öt iráni, illetve négy afgán állampolgár számára, akik szerint a magyar hatóságok nem biztosítottak számukra kielégítő körülményeket a menedékkérelmük elbírálásának idejére szálláshelyként kijelölt röszkei tranzitzónában.

A Szerbián keresztül Magyarországra érkezett iráni, illetve afgán állampolgárok 2017 nyarán nyújtottak be menedékkérelmet a magyar hatóságok előtt. Ennek elbírálásának idejére a szerb-magyar határ melletti röszkei tranzitzónát jelölték ki szálláshelyként az eljáró magyar hatóságok. Az érintettek azért fordultak jogorvoslatért, mert megítélésük szerint az illetékesek nem biztosítottak megfelelő feltételeket a tranzitzónában való tartózkodásukhoz.

Börtönbüntetésre ítélték Traian Basescu volt román elnök lányát és egyik bizalmasát

- Többrendbeli pénzmosásért és vesztegetésre való felbujtásért letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a bukaresti táblabíróság kedden Ioana Basescu közjegyzőt - Traian Basescu volt államfő lányát - és Elena Udrea volt turisztikai minisztert egy illegális kampányfinanszírozási ügyben.

EU-bíróság: uniós jogot sérthet a legfelsőbb bírósági tisztségek betöltését érintő lengyel törvénymódosítás

Jogtudor - 2021-03-02

- Sérthetik az uniós jogot a lengyel igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvény módosításai, amelyek a legfelsőbb bírósági tisztségekre pályázók kinevezését érintik - foglalt állást kedden közzétett ítéletében az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága, de hozzátette, hogy a jogsértés tényleges fennállásáról a lengyel bíróságoknak kell dönteniük.

A téma azt követően került az uniós testület elé, hogy a lengyel nemzeti igazságszolgáltatási tanács - a Lengyelországban 2018-ban és 2019-ben elfogadott jogszabályi módosítások alapján - 2019 novemberében hozott ítéletben úgy döntött, hogy öt büntető és polgári ügyszakos bíró esetében nem terjeszt a Lengyel Köztársaság elnöke elé a legfelsőbb bíróság bírói álláshelyeire irányuló kinevezést érintő javaslatot, hanem az álláshelyekre más pályázókat javasol.

Nemzetközi kutatócsoport vizsgálta a járvány és az alvás kapcsolatát Európában

Tudomány - 2021-03-02

Új megközelítéssel, a szomatikus és a szorongásos tünetek szempontjából vizsgálta az alvás és a koronavírus-járvány kapcsolatát Simor Péter, az ELTE Pszichológiai Intézet adjunktusának vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport.

Az alvásminőség és a nappali élmények időbeli összefüggését elemezve arra az eredményre jutottak, hogy egy rosszabb éjszaka után a vizsgált személyek negatívabb pszichológiai állapotról, például a koronavírus jellegzetes tüneteiről számoltak be. Tehát az éjszaka minősége előrejelezte a nappali tüneteket, viszont ezek nem jelezték előre a következő éjszaka alvás minőségét.

- Meghalt 130 beteg, 2764-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon

...kontra - 2021-03-02

Meghalt 130, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2764 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

A kormányzati portálon azt írták: 435 689-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 15 188-ra emelkedett, a gyógyultak száma 324 202.

Az aktív fertőzöttek száma 96 299-re emelkedett. Kórházban 6071 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen.

Hatósági házi karanténban 35 023-an vannak, a mintavételek száma 3 693 390-re nőtt.

Közölték: folyamatos az oltás, eddig 721 677 embert oltottak be, közülük 252 847-en már a második dózist is megkapták. "A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma" - írták, kiemelve: ezért továbbra is érvényben vannak a védelmi intézkedések, szigorúbbak lettek az utazási szabályok, és módosították az oltási stratégiát, hogy minél többen minél hamarabb megkaphassák az első oltást.