Archívum

Eredmények megjelenítése 14621-től 14640-ig 67441 találatból.

Több mint 50 kilogramm marihuánát talált egy kamionban a NAV

Kékhírek - 2020-07-15

Több mint 50 kilogramm marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópálya sormási pihenőjében parkoló kamionban - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n.

A tájékoztatás szerint az eset hétfőn történt: a járműszerelvény átvizsgálásakor a félpótkocsi oldalsó tároló rekeszeiből kialakított helyeken találtak kábítószergyanús növényi törmeléket a NAV munkatársai. Ezután a rendőrök a különböző rejtekhelyekről több mint 50 kilogramm marihuánát foglaltak le, melynek feketepiaci értéke több tízmillió forint

Elemzők: májusban az építőipart is utolérte a járványhatás

Vélemény - 2020-07-15

Májusban már az építőipart is utolérték a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, de elemzők egyetlen hónap kiugró adatából nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Júniusban már enyhültek a járványügyi korlátozások és a következő hónapokban válik majd el, vajon az építőipart hogyan érinti az újraindulás.

Budapest Airport: 94 százalékos az utasforgalom visszaesése tavaly júniushoz képest

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér júniusi utasforgalma 94 százalékkal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Koronavírus - A balkáni országok közül Montenegróban van a legtöbb fertőzött az összlakossághoz képest

Olvastuk - 2020-07-15

- A montenegrói közegészségügyi intézet jelentése szerint a balkáni térségben arányaiban Montenegróban van a legtöbb aktív koronavírusos eset: százezer lakosra 231 koronavírus-fertőzött jut. Észak-Macedóniában 167, Bosznia-Hercegovinában 109, Szerbiában 66, Albániában 52, Horvátországban 28, Szlovéniában pedig 13 az aktív esetek száma..

Átfogó zöldség-gyümölcs ellenőrzést tartott a budapesti piacokon a Nébih

Ajánljuk - 2020-07-15

A 16 legnagyobb budapesti piacon 271 kereskedőt és őstermelőt ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a kisebb hibák miatt 110 figyelmeztetést, a súlyosabbakért 20 esetben bírságot szabtak ki, eggyüttesen 2,5 millió forint értékben, 15 termelőnél pedig az őstermelői igazolvány bevonását kezdeményezte a hatóság.

A Nébih szerdai közleménye szerint az elmúlt fél évben lezajlott ellenőrzéssorozat során a zöldség-gyümölcs forgalmazás követelményeinek betartását, valamint az őstermelők "valódiságát" vizsgálták a hivatal szakellenőrei.

Több mint kétszázmillió forintot zsákmányoló bűnszövetség ellen emeltek vádat Kecskeméten

Jogtudor - 2020-07-15

Többrendbeli minősített lopás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség hét Pest megyei férfi ellen, akik sorozatos betörésekkel több mint 215 millió forintot zsákmányoltak - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán.

Még több megyében az okos élelmiszerek

Gazdaság - 2020-07-15

Új taggal bővült az okos élelmiszereket gyártók és forgalmazók köre Magyarországon. Bács-Kiskun megyét, valamint Somogy, Fejér, Veszprém és Csongrád-Csanád megye egyes részeit hamarosan a Royal Sütőde Kft. látja el kedvező élettani hatású sütőipari termékekkel.

A két cég között létrejött megállapodás alapján, az Okos Élelmiszerek Kft. gyártói-piaci franchise rendszeréhez csatlakozva, a siófoki központú társaság hozza piacra a Vitajó brand cipó formátumait.

KSH: májusban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés

Gazdaság - 2020-07-15

Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az épületek építése 24,0 százalékkal, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal csökkent tavaly májushoz viszonyítva.

A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Öttel emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon

...kontra - 2020-07-15

Öttel, 4263-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést. A halottak száma változatlanul 595, 3126-an pedig már meggyógyultak.

A világban már több mint 13,2 millióan megfertőződtek

Pro... - 2020-07-15

A világon 13 290 153 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 577 980, a gyógyultaké pedig 7 374 484 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint.

Koronavírus - Életbe léptek a beutazási korlátozások

Fontos - 2020-07-15

Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások. A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló, szerdától hatályos kormányrendelet a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából három - vörös, sárga és zöld - kategóriába sorolja az államokat, és ennek megfelelően rendelkezik az onnan érkezők határátlépésének korlátozásáról.

Hatvanhárom speciális járművet kapott a katasztrófavédelem

Belföld - 2020-07-15

Újabb hatvanhárom speciális gépjármű állt a katasztrófavédelem szolgálatába, az új eszközöket Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője adta át szerdán Budapesten.

Az ünnepségen Kontrát Károly azt mondta, ez már a sokadik hasonló esemény; részben uniós, részben nemzeti forrásból fejlesztik az OKF járműparkját. Az átadott járművek megkönnyítik a hivatásos tűzoltók és az önkéntes mentőszervezetek munkáját, így hozzájárulnak az élet- és vagyonbiztonsághoz - hangoztatta Kontrát Károly.

Megjegyezte: 2010-ben azt ígérték, hogy helyreállítják a biztonságot. Az eszközbeszerzéseknek is köszönhetően Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa - fűzte hozzá.

Az államtitkár azt mondta, hogy remélhetőleg kevés katasztrófavédelmi beavatkozásra lesz majd szükség, de amikor mégis cselekedni kell, rendelkezésre fog állni a megfelelő felszerelés.

Merkel: Németország hajlandó kompromisszumokra a rendkívüli uniós csúcson

EU - 2020-07-14

Németország hajlandó a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre az Európai Unió pénteken kezdődő rendkívüli csúcstalálkozóján, amelynek témája a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alap és a közösség új hétéves költségvetése - mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben Pedro Sánchez spanyol kormányfővel folytatott megbeszélése előtt.

Angela Merkel sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a 750 milliárd eurósra tervezett helyreállítási alapot és a hozzávetőleg ezermilliárd eurós költségvetést egységesen kell kezelni, egyszerre kell megállapodni mindkét ügyben. Az idő sürget, mert nemcsak megegyezni kell, hanem a tervezhetőség biztosításához ki kell dolgozni a források felhasználásról szóló programokat is.

Egy "nagyon gyors megállapodás a kívánatos", de nem biztos, hogy ez sikerül a kétnaposra tervezett rendkívüli csúcson, mert a tagországi álláspontok között vannak még eltérések.

Azonban a német küldöttség "kompromisszumok bizonyos készletével" utazik Brüsszelbe - mondta a kancellár.

Újra kinyitnak a nagy londoni múzeumok, de a látogatószám jelentős csökkenésével számolnak

Külföld - 2020-07-14

Augusztusban újra kinyitnak a nagy londoni múzeumok, de azzal számolnak, hogy látogatóik 80 százalékát elvesztik - adta hírül kedden a BBC News. Az augusztustól újra látogatható múzeumok között van a Természettudományi Múzeum, a Viktória és Albert Múzeum és a világ legnagyobb tudományos gyűjteményének otthont adó londoni Tudományos Múzeum.

Koronavírus - Az olasAz belügyminisztérium karanténhajókon és kaszárnyákban helyezi el a migránsokat

Külföld - 2020-07-14

Járványveszélyt jelent a migránscsoportok ellenőrizetlen érkezése, ezért újabb karanténhajó működésbe helyezését rendelték el, valamint kaszárnyákat nyitnak meg a bevándorlók elhelyezésére - jelentette az olasz sajtó kedden, miközben Antonio Tajani, a Hajrá Olaszország politikusa a Földközi-tenger lezárását sürgette az Európai Uniótól.

Meghalt Bogdán László, a Baranya megyei Cserdi polgármestere

Belföld - 2020-07-14

Elhunyt Bogdán László, a Baranyai megyei Cserdi független polgármestere - közölte a település jegyzői feladatait ellátó közös önkormányzati hivatal jogi osztályvezetője kedden az MTI-vel.

Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a család kérésére nem közölt.

Bogdán László 46 éves volt, a települést 2006 óta irányította, előtte négy éven át önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozott.

Lemondott Szűcs Tamás, a PDSZ országos választmányának elnöke

Oktatás - 2020-07-14

Július 15-ei hatállyal lemondott tisztéről Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke - közölte az országos választmány kedden.

Szűcs Tamás továbbra is a PDSZ és az országos választmány tagja marad. Az átmeneti időszakban az elnöki feladatokat eddigi helyettese, Komjáthy Anna látja majd el.

A Pentagon hiperszonikus fegyverek hordozására képes vadászgépeket rendelt a Boeing gyártól

Külföld - 2020-07-14

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.

Törökország óva intette az EU-t a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia ügyével kapcsolatban

Külföld - 2020-07-14

Törökország óva intette az Európai Uniót a belügyeibe avatkozástól az Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával kapcsolatban. A török külügyminisztérium szóvivője közleményben hangsúlyozta, hogy senki sem sértheti meg Törökország szuverén jogait - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség.

A Mol gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban

Befektetés - 2020-07-14

A Mol-csoport ismét gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban, ez tovább erősíti a társaság kutatás-termelési nemzetközi tevékenységét. A találat az északi TAL koncessziós területen van, amelynek a Mol az operátora.

A Mamikhel-S-1-es kúton elvégzett fúrás mélysége mintegy 5 kilométer, és a tesztelés során a kút naponta 6516 hordó egyenértékű szénhidrogént termelt. A kút további tesztelése folyamatban van - írják.